Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 23. szerda (190. szám) - A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 35/2013. (V.16.) OGY határozat módosításáról szóló határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. VAS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2666 Néhány konkrét fejlesztés, döntés, ami megalapozza ezt a létszámváltoztatást. (9.00) A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ feladatrendszerének több ütemben végrehajtott módosít ása, így néhány kórház feladatainak részleges átvételével összefüggésben közalkalmazotti, a védelemegészségügyi feladatrendszer átalakítása következtében pedig katonai státuszok kerültek rendszeresítésre. A honvédség szervezeteinek alaprendeltetéstől elté rő helyőrségi, rendészeti és baleseti helyszínelési feladatok optimalizálása érdekében ezek a feladatok egy új, központi feladatokat ellátó honvédségi szervezet részére kerültek átadásra és a központosított helyőrségi, rendészeti és baleseti helyszínelési feladatok biztosítására új katonai státuszokat kellett rendszeresíteni. Megalakult a Magyar Honvédség II. Vitéz Bertalan Árpád különleges rendeltetésű ezrede, amelynek vezetői és biztosító szervei létrehozatala érdekében kellett új státuszokat biztosítani. A honvédség békelétszámhiányának csökkentése érdekében megerősítettük a honvédség toborzó tevékenységét végző katonai szervezetet, és kialakítottuk a hadkiegészítés és felkészítés új középszintű szervét. Egyes honvédelmi szervezeteknél a szükséges őrzésv édelmi és kiszolgáló funkciókat is megerősítettük, a teljesség igénye nélkül ezek az intézkedések, ezek a fejlesztések indokolják az engedélyezett létszám változtatását. Természetesen, mivel sokszor hallottuk már itt az Országgyűlésben a kérdést vagy felsz ólalást, amely a feltöltetlen beosztásokra vonatkozott, szeretném most ezt a kérdést is megelőlegezni, minden bizonnyal el fog hangzani, hogy miért akarjuk a keretlétszámot emelni, amikor feltöltetlen beosztások vannak. Egy hierarchikus szervezet, amely pi ramisszerűen épül fel, egy ilyen szervezetben például a század három szakaszból áll, egy szakasz áll három rajból, és ha ebben feltöltetlen beosztások vannak, akkor arra kell törekednünk, hogy ezeket a feltöltetlen beosztásokat feltöltsük. Ez egy toborzási kérdés, de hogyha egy másik egységnél, másik alakulatnál szükséges létrehozni beosztásokat, akkor azt nem vehetjük el ebből a századból, mert hogyha elvesszük, akkor a szakasz nem szakasz többé, a század nem század többé. Tehát arra kell törekedni, hogy a meglévő szervezetet feltöltsük, és az új szervezeteket pedig ezzel a létszámkeretemeléssel tudjuk felépíteni. Ezért nagyon fontos ez az előttünk lévő határozati javaslat, és kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák szavazatukkal. Köszönöm szépe n. ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Megadom a szót Vas Imre képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! DR. VAS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja r észéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi miniszter által benyújtott határozati javaslat a honvédség szervezeteinél rendszeresíthető beosztások felső határát emelné - mint ahogy államtitkár úr is elmondta - 29 700ról 31 0 80ra, ez mintegy 1380 fős növelést jelent, ami egyébként a létszámkeret 4,6 százalékos növelését jelenti. Ebben a létszámkeretben nincsenek benne az önkéntes tartalékosok, a rendelkezési állomány és a Honvéd Kórházban a lakossági feladatokat ellátó egészs égügyi módosítás. Államtitkár úr is jó néhány okot mondott, hogy miért kellett módosítani a létszámkeretet, új szervezeti egységek létrehozását, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a migrációs helyzetből adódó kihívásokkal összhangban a honvédség szervezete inek fejlesztése és a katonai szervezetek által ellátott feladatrendszer jelentősen módosult, továbbá a honvédség feladatrendszere kiegészült a terrorveszélyhelyzetben ellátandó új feladatokkal is. Ezekre a módosításokra azért volt szükség, mert Európa, í gy hazánk terrorfenyegetettsége jelentősen nőtt. Az illegális migráció kezelése érdekében a katonák a rendőrökkel együttműködve