Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 23. szerda (190. szám) - A Magyarország Kormánya és a Szövetséges Transzformációs Főparancsnok Parancsnoksága, valamint a Szövetséges Erők Európai Legfelsőbb Parancsnoksága között a NATO műveletek, gyakorlatok, és hasonló katonai tevékenységek végrehajtása során befogadó nemz... - ELNÖK:
2664 megállapodásr ól beszélgethettünk, vitázhattunk. Izgalmasabbra is sikerült ez a vita, mint azt gondolhattuk volna az előterjesztés címéből. Nagyon sok mindenben egyetértünk képviselőtársaimmal, még az ellenzéki képviselőkkel is. Természetesen egy dologban biztosan nem; Ukrajna esetében Orbán Viktor miniszterelnök úr is és a magyar kormány is minden egyes alkalommal, amikor erre szükség volt, nagyon határozottan elmondta, hogy kiállunk Ukrajna területi integritása mellett. (8.50) Sőt, azt is hozzátette, hozzátettük minden alkalommal, hogy nagyon fontos számunkra az Ukrajnában, Kárpátalján élő kisebbségek helyzete is, és ezt is nagyonnagyon fontos kérdésnek tartjuk, és ezért is teszünk. Beszélgettünk a 2 százalék vagy nem 2 százalék GDParányos honvédelmi költségvetésről. Azt mindenképpen tudnunk kell és nem szabad elfelejtenünk, hogy 2010ben egészen más gazdasági környezetben vette át ez a kormány Magyarország kormányzását, és abban a helyzetben, ahogy ezt az országot megörököltük, nem volt más lehetőség, nem volt lehetős ég; arra volt lehetőség, hogy akkor szinten tartsuk a honvédelmi költségvetést. Emlékeim szerint 2012ben kötelezte el magát a kormány a GDP 0,1 százalékával való emelés mellett, amit aztán egy későbbi alkalommal meg is hosszabbított. Tehát minden egyes al kalommal, amikor azt láttuk, hogy Magyarország gazdasági ereje, teljesítőképessége lehetővé teszi, akkor léptünk, és ez minden bizonnyal a jövőben is így lesz. Firtl Mátyás képviselőtársamnak teljesen igaza van, a NATOországok közül kettő vagy három orszá g teljesíti a 2 százalékot, a többiek messze, jóval alatta vannak, tehát nem a kisebbségi klubban, hanem a többségi klubban vagyunk. Ez természetesen nem ment fel senkit az alól, hogy nem teljesít egy előírást, de ahhoz, hogy a helyzetet világosan lássuk, ez hozzátartozik. Természetesen egyetértünk abban is, hogy a haderőfejlesztésre szükség van, és egyetértünk abban is, hogy az 5. cikkely mellett nagyon fontos a 3. cikkely is. Számomra egy kicsit furcsa, hogy pont az MSZP padsoraiból hívják fel a figyelme t a 3. cikkely fontosságára, hiszen 2002 és 2010 között pontosan az MSZP vezette kormány volt az, amelyik ezt a honvédséget visszafejlesztette nemcsak létszámban, hanem erőben is, hiszen komplett fegyvernemi kultúrák tűntek el fegyverzettel együtt, vagy tü ntették el azokat 2010re, amelyeket most vissza kell építeni. De egyetértünk, a 3. cikkely ugyanolyan fontos, mint az 5. cikkely, nem lehet egy szövetségben csak és kizárólag arra számítani és építeni, hogy majd jön valaki és majd megvéd minket, nekünk is részt kell vállalni természetesen ebben. Bízom benne, hogy a képviselő asszony támogatja majd a haderőfejlesztési elképzeléseket, illetve a konkrét lépéseket, amikor azok az Országgyűlés vagy a bizottság elé kerülnek, és nem kerülünk abba a helyzetbe, ami be tegnap, tegnapelőtt kerültünk, hogy oly sokat hívott tetemre minket a Honvéd Egészségpénztár károsultjainak kártalanítása ügyében, és amikor léptünk, meghoztuk a döntést, és az Országgyűlés elé terjesztettük, akkor pontosan onnét nem kaptuk meg a támoga tást, ahonnét a legtöbbször kérték, igényelték, hogy ezt a lépést tegyük meg. Tisztelt Képviselő Úr! A szövetségi politikát nem kormányok határozták meg - a magyar nép egy népszavazáson döntött arról, hogy a NATO szövetségi rendszeréhez csatlakozik. Azt a felvetését vagy véleményét pedig, amit a missziós szerepvállalásról, egészen pontosan az ISIS elleni harcról mondott, elnézését kérem, nem tudom máshogy nevezni, mint ostobaság, amit mond, amikor azt mondja, hogy veszélyes harcolni. Igen, harcolni veszélye s, és biztonsági kockázatot jelent, hogy az ISIS terrorszervezet ellen harcol mintegy hatvan ország koalíciója. Pontosan az biztonsági kockázat, tisztelt képviselő úr, ha mindenki arra való hivatkozással, hogy egyrészt harcolni veszélyes, másrészt ez bizto nsági kockázatot jelent az én országomra, nem megy oda és nem harcol. Sokkal nagyobb biztonsági kockázat az, ha nem győzi le senki azt a terrorista szervezetet, mert akkor ellenőrzés és minden ellenállás nélkül néhány napon belül itt vannak Európában. Tehá t pontosan az ellenkezője igaz: a kihívásokkal szembe kell nézni, bátran.