Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 23. szerda (190. szám) - A Magyarország Kormánya és a Szövetséges Transzformációs Főparancsnok Parancsnoksága, valamint a Szövetséges Erők Európai Legfelsőbb Parancsnoksága között a NATO műveletek, gyakorlatok, és hasonló katonai tevékenységek végrehajtása során befogadó nemz... - VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2654 (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 25. ülésnapját megnyitom . Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Móring József Attila és Gúr Nándor jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntöm kedves vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. A Magyarország Kormánya és a Szövetséges Transzformációs Főparancsnok Parancsnoksága, valamint a Szövetséges Erők Európai Legfelsőbb Parancsnoksága között a NATO műveletek, gyakorlatok, és hasonló katonai tevékenys égek végrehajtása során befogadó nemzeti támogatás biztosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország Kormánya és a Szövetséges Transzformációs Főparancsnok Parancs noksága, valamint a Szövetséges Erők Európai Legfőbb Parancsnoksága között a NATO műveletek, gyakorlatok, és hasonló katonai tevékenységek végrehajtása során befogadó nemzeti támogatás biztosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/12915. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Vargha Tamás úrnak, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Államtitkár úr, p arancsoljon! VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor a befogadó nemzeti támogatásról szóló szerződés kihirdetéséről szóló javaslatot tárgyaljuk, akkor a z északatlanti szövetségesi rendszerből adódó kötelességünknek teszünk eleget. A befogadó nemzeti támogatás - angol nevén host nation support - a NATO katonai tevékenységének egy fontos részét képezi. Azon polgári és katonai szolgáltatások összességét jel enti, amelyet nemzetközi porondon egy befogadó nemzet a területén állomásozó, ott tevékenykedő vagy azon áthaladó más nemzet fegyveres ereje részére biztosít békeidőben, válsághelyzetben és konfliktushelyzetben egyaránt. A gyakorlatban két szövetséges egym ás területén való jelenlétét vagy egyedi megállapodások, nemzetközi szerződések rendezik, vagy általános keretmegállapodások könnyítik meg az együttműködést. Az előttünk fekvő általános, állandó hatályú befogadó nemzeti támogatásról szóló megállapodás célj a egyrészt az, hogy lerövidítsék a megállapodások megkötésének tárgyalási időszükségletét, másrészt keretmegállapodásként alkalmazható legyen mind a gyakorlatok során, mind az esetleges műveletek érdekében áthaladó szövetséges erők érdekében, azaz bármikor azonnal alkalmazható megállapodás álljon rendelkezésünkre. A megállapodás szerződéskötő felei a magyar kormány az egyik oldalon, valamint a NATO két stratégiai parancsnoksága, a Szövetséges Transzformációs Legfelsőbb Parancsnok Parancsnoksága és a Szövets éges Fegyveres Erők Európai Legfelsőbb Parancsnoksága. A jelen megállapodás szövegét 2016 tavaszán véglegesítették a felek, és a megállapodásra az utolsó aláírás 2016. július 5én került. A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L . törvény alapján a megállapodás hatálybalépéséhez szükséges annak törvényi kihirdetése és kötelező hatályának elismerése.