Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 23. szerda (190. szám)
2649 felelős, tudható, hogy kormányközeli vállalkozások, és ne mint jobbikos politikustól fogadják el ezt a gyanút, hanem bizony maga a szőlésztársadalom mondja ezt, és mondja el minden egyes fórumon. Így legnagyobb hatása, túl azok on a lépéseken, amelyeket itt felsoroltam, és elvár a szakma, leginkább a FideszKDNP képviselőinek lehetne, hogy ezen vállalkozói kör tevékenységét szorítsák vissza, és legyenek hatással rájuk. Nem lehet igaz az, hogy néhány ember érdekének felül kell írn ia egy teljes szőlésztársadalomnak és soksok családnak a megélhetését és érdekeit. Erre biztatom önöket, és itt látható az a petíció is, amelyet egyébként minden képviselőtársamnak eljuttattak az érintettek. Bízom abban, hogy minél többen itt az Országgyű lésben is aláírjuk, továbbítjuk, hiszen talán a nyomásgyakorlás lehet az az eszköz, ami aztán érdemben előmozdíthatja ezen családok jövőjét. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps.) Az ülésnap bezárása ELN ÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm munkájukat. Az Országgyűlés holnap reggel 8 órakor folytatja az ülését. Az ülésnapot bezárom . Jó estét kívánok mindenkinek! (Az ülésnap 18 óra 32 perckor ért véget.) 2016. november 23. szerda (190. szám) Országgyűlési Napló Dr. Hiller István, Jakab István, dr. Latorcai János, Lezsák Sándor és Sneider Tamás elnöklete alatt Jegyzők: Gúr Nándor, Hegedűs Lorántné, Móring József Attila, dr. Tiba István Tárgya i • Hasáb Az ülésnap megnyitása • 30795 A Magyarország Kormánya és a Szövetséges Transzformációs Főparancsnok Parancsnoksága, valamint a Szövetséges Erők Európai Legfelsőbb Parancsnoksága között a NATO műveletek, gyakorlatok, és hasonló katonai tevékenység ek végrehajtása során befogadó nemzeti támogatás biztosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája • 30795 Vargha Tamás honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előterjesztője • 30795 Felszólalók: CsengerZalán Zsolt , a Fidesz képviselőcsoportja részéről • 30797 Demeter Márta, az MSZP képviselőcsoportja részéről • 30799 Firtl Mátyás, a KDNP képviselőcsoportja részéről • 30802 Kulcsár Gergely , a Jobbik képviselőcsoportja részéről • 30804 Dr. TuriKovács Bél a (Fidesz) • 30806 Vargha Tamás honvédelmi minisztériumi államtitkár előterjesztői válasza • 30809 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 35/2013. (V.16.) OGY határozat módosításáról szóló határozati javaslat általános vitája • 30811