Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 22. kedd (189. szám) - A szakképzési és felnőttképzési hatósági feladatok átadásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2590 A törvényjavaslat ennek a megyénkénti javaslatnak az összegyűjtését és koordinációját helyezné át a Pest Megyei Kormányhivatalhoz. Szükséges azonban azt rögzíteni, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai előkészítését köve tően a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter teszi meg a javaslatot a kormány részére, a szakmaszerkezeti döntés tartalmára. Fontos ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy módosítási javaslatokkal szükséges kiegészíteni az eredetileg benyújtott t örvényjavaslatot, hogy a célként megfogalmazott egységes eljárásrend teljes mértékben megvalósuljon. A tárca a végső álláspontját akkor tudja kialakítani a törvényjavaslattal kapcsolatosan, ha az egyeztetéseket követően a fentiek szerinti módosítási szándé kot a zárószavazásig az előterjesztő benyújtja. Köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, MSZPképviselő csoport. GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Látszik, ami az előző törvénytervezet kapcsán is a napnál is világosabb volt, hogy egy egyéni képviselői indítvány, főleg akkor, ha nem minden belső egyeztetésen megy át, milyen fajta hiátusokat tükröz vissza. Maga az államtitkár úr a mondandójában érintette, hogy itt még azért nagyon sok mindennek össze kellene állnia ahhoz illesztetten, hogy ez a törvénytervezet révbe tudjon érni . Az a bajunk mindig ezekkel az egyéni képviselői indítványokkal, hogy nyilván ilyen ügyekben, főleg, legkiváltképp fontos ügyekben, szakképzési, felnőttképzési, sok minden egyéb más ügyben, az egyeztetések, a társadalmi egyeztetések, a társadalmi viták, a hatástanulmányok, nem akarom ismételni a leckét, megkerülése nem vezet igazából jó irányba. Magáról a törvénytervezetről és a Földi László előterjesztésében elhangzottakhoz illesztetten a következőket tudom elmondani. (14.00) Abban egyetértés van közöttün k, hogy ha munka van, akkor nagyjából mondhatjuk, igen, hogy szinte minden van. Persze, azért még az sem baj, ha az egészség ott van mellette, de ha munka van, akkor szinte minden van. Nem vitatom ezt az állítást. A Magyar Szocialista Párt törekvéseinek kö zéppontjában is ez állt, ez áll és ez is fog állni a későbbiekben. Földi László másik mondata ehhez illeszkedve úgy hangzott, hogy „segély helyett munkát”. Nézze, képviselőtársam, az, ami nem jó, ha se munkát, se segélyt, ha semmilyenfajta gondoskodást nem biztosítanak. Hogy alátámasszam kicsit a mondandómat, és cáfoljam az ön által mondottakat, szeretnék emlékeztetni, hogy ön említette: 2010 óta 680 ezer munkahely született, annyival több a nyilvántartott munkavállalók száma. Szeretném, ha tiszta és világo s képet látna, már csak azért is, hogy ilyen badarságot papagájkommandó módjára ne ismételgessen. Merthogy a tényszerűség nyilván az, hogy Magyarországon az önök ígéreteivel ellentétben és szemben nem dolgozik, nem dolgozik a gazdaságban, az adóforintokat termelő felületen egymillióval több ember, de 680 ezerrel sem. Jó lenne, ha 200 ezerrel több dolgozna, de nem! Merthogy a helyzet a következő: a statisztikákban való kimutatások tükrözik vissza azt, mintha több lenne a foglalkoztatottak száma. (Németh Szil árd István: De nem dolgozik, áh, kevesebb!) Több, a határon kívül, külföldön. Németh Szilárd képviselőtársam, kezdjen el kicsit kutakodni a dologban (Németh Szilárd István: Kevesebb, persze!) , és akkor okosabbá válik e tekintetben! (Balla György: Te nem so kat kutakodtál életedben!) Egyszerűen arról szól a történet, hogy az elmúlt hat esztendőben 600 ezer… (Balla György: Holnapra már 700 ezer lesz!) , 600 ezer magyar munkavállaló hagyta el ezt az országot. (Bana Tibor: Sajnos lehet!) Ebből a 600 ezer munkavál lalóból fakadóan… (Balla György: Ez egész egyszerűen hazugság!) Nyugalom, türelem, vita, sok minden segítheti a közös platformra jutást, de ez, képviselőtársam, ez nem!