Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 22. kedd (189. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2548 főhadnagy hősiességét, aki 1945 tavaszán Tiszabecsen tudomást szerzett arról, hogy a Szovjetunió a három szatmári és a húsz beregi falut okkupálni akarja. Ezt jelentette Nagy Ferenc akkori miniszterelnöknek, és a szövetséges Ellenőrző Bizottságnál sikerült elérniük azt, hogy megálljt parancsoljanak a szovjet okkupációnak. Kö szönjük Kecskési Tollas Tibornak. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Folyamatos, nagy zaj.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Nem tudom, képviselőtársaim, észrevettéke nagyon sokan, hogy miről folyt itt a vita. Miről beszélt a képviselő úr? Nemzeti t örténelmünk egy igen fontos és fájdalmas részéről. Úgy gondolom, hogy sokkal, de nagyobb figyelemmel és alázattal kellett volna meghallgatni. Ezért arra kérek most mindenkit, hogy foglalják el helyüket, próbáljanak meg magukba nézni egy picit, és úgy várni meg a választ. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (9.50) A kormánypárti képviselőket is arra kérem, hogy ők is foglalják el helyüket. (Taps az MSZP soraiban.) Tilki Attila képviselő úr elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány nevében Rétvári Be nce államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Hogy mennyire súlyos tragédia ez a magyarság életében, ha egymás mögé állítanánk azokat a vonatszerelvényeket, marhavagonokat, amelyeken a Szovjetunióba vitték ki honfitársainkat a második világháború végén, akkor ennek a képzeletbeli vonatszerelvénynek az első kocsija Debrecenben lenne, az utolsó pedig Széke sfehérváron. És közte végig vagonok, és vagononként 60 magyar honfitársunk, akiket elhurcoltak a gulágra. 800 ezer embert vittek el Magyarországról, minden tizenkettedik magyar embert elhurcolták, és kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. Kárpátalján még szörnyűbb ez az arány, ott minden ötödik embert elhurcoltak, minden ötödik ember megfordult ebben a szolyvai gyűjtőtáborban, és onnan vitték őket tovább valahova Szibériába, a sok száz vagy sok ezer kényszermunkatábor valamelyikébe. Ez azt jelenti, hogy Ká rpátalján minden egyes magyar család rendelkezik egyegy mártírral sajnálatos módon, akit elhurcoltak és kényszermunkára vittek. Szépen kényszermunkának hívjuk ezt, de teljes mértékben hívhatnánk rabszolgamunkának is, hiszen semmiben nem különbözik attól, ami az ókorban történt, vagy semmiben nem különbözik attól, ami akár Amerikában is a rabszolgafelszabadítás előtt történt. Hiszen ezeket az embereket is erőszakkal elhurcolták, semmifajta bűnt nem követtek el, semmifajta büntetést nem érdemeltek ki, eg ész egyszerűen csak egy véletlen folytán az utcán vagy valahol összefogdosták őket, mert egy kvótát teljesíteni kellett, hogy arról a településről el kellett vinni száz vagy százötven embert, összefogdosták őket, elvitték őket, és tíz évig a családjuk azt se tudta, hogy hol voltak. Ezért utána nyilván semmifajta bért, fizetséget nem kaptak, ott semmifajta emberi ellátásban nem részesültek, ahogy mondták, csak a számukkal kellett elszámolni, hogy konkrétan ki az a személy, az teljes mértékben másodlagos volt . Éppen ezért kötelezettségünk rájuk emlékezni, már csak azért is, hiszen negyven éven keresztül róluk egy szót nem lehetett ejteni. Sőt, akik visszatértek, azokkal is aláíratták, hogy nem beszélnek erről, azokat is megfenyegették, hogy ha egy szót szólnak , visszakerülhetnek oda meg még sok más helyre, akár Kistarcsára, Recskre, Hortobágyra vagy még lehetne sorolni, hogy hova vitték országon belül is azokat az embereket, akik nemkívánatosak voltak abban a rendszerben. Mivel negyven évig erről nem lehetett b eszélni, most különösen feladatunk és kötelességünk kétszeresen és háromszorosan is beszélni az ő szenvedésükről és áldozatvállalásukról, hiszen embertelen körülmények között végezték el ezt a rabszolgamunkát. Ezért volt fontos az a gulágemlékév is, amit a kormány meghirdetett. Ennek egyik legutóbbi eseménye volt pont Szolyván, hiszen másfél héttel ezelőtt ott egy nemzeti zarándoklat indult magyar iskolás fiatalokból