Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 21. hétfő (188. szám) - Lukács Zoltán (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Miért nem veszik figyelembe az esztergomi intermodális csomóponttal kapcsolatosan az ott élők véleményét, érdekeit, az állampolgári jogok biztosainak megállapításait?” címmel - ELNÖK: - LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP):
2459 Szeretném mindenképpen tájékoztatni arról, hogy a jogszabályoknak megfelelően lefolytatott rés zletes környezetvédelmi hatásvizsgálat során közmeghallgatást is tartottak. Szeretném tájékoztatni: az Északdunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 2014. december közepén, 15én adta ki a környezetvédelmi engedélyt, amelyet az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség ’15. április 2án jóváhagyott. Az önkormányzat elvégezte a feladatát, tehát az rossz információ, hogy nem végezte volna el, hisz a településrendezési tervben módosította ennek megfelelően a szabályozását . Ami nagyon fontos: az önkormányzaton kívül még bevonták a folyamatba az érintett ingatlanok tulajdonosait is, és minden észrevételt beépítettek az építési engedélyezési eljárás során és a közbeszerzésnél is, és valóban, azt is tudni kell, hogy a lefektet ett műszaki tartalomnál is figyelembe vették ezeket az észrevételeket. 2016. február 1jén a KomáromEsztergom Megyei Kormányhivatal kiadta az építési engedélyt, illetve az Esztergomi Járási Hivatal pedig kiadta a hozzá kapcsolódó járdáknak és a vasútállom ás üzemi épületeinek engedélyét is. Tehát biztosan tudja és ismertette is az ismereteit erről, hogy Esztergom városában a pályaudvar áthelyezése történik meg a vasútállomás mellé, és azt is bizonyára tudja, hogy ennek kapcsán a Suzuki gyár mellett egy tehe rvonati rendezővágánycsoport kerül kiépítésre, ami fontos, hiszen az ottani zajterhelést lényegesen csökkenteni fogja. Ami megint nagyon fontos, hogy megvizsgálták az intermodális központ végrehajtásának és kivitelezésének lehetőségét. Igazán két alternat ívát láttak értékelendőnek. Az egyik az lett volna, hogy az önkormányzatnak egy korábban a TESCOval kötött megállapodása értelmében az áruház mellé viszik el a buszpályaudvart, de ez nem tette volna lehetővé, hogy a vonatról az átszállás a helyi és a hely közi járatokra megtörténjen. Emiatt a második helyszínre esett a választás, és ezt tartalmazza az imént említett vasútállomás mellé történő kihelyezés és áthelyezés. Ami fontos, hogy volt arról is szó, hogy a felszín felett viszik be, magyarul, a vasútvona l kettévágná a várost, ami a városközpontban okozott volna nagyon nagy zajterhelést és problémát, ezért ezt elvetették. Volt még egy másik javaslat, ami arról szólt, hogy a felszín alatt viszik be a vasutat, annak meg a költségkihatása miatt volt elvetve a javaslat. Ami fontos, valóban igaz, hogy az építkezés környékén élő lakosokat érinti, lesz zajterhelés természetszerűen, de lényegesen kevesebb számban kell ezt elszenvedni, mint a korábbiakban. Most csak a vasútállomás közelében lévő lakóknak lesz zajter helése, de azt gondolom, meg fogja érni mindenképpen, hiszen egy kulturált közlekedési átszállási kapcsolat alakul ki Esztergom vasútállomása környékén, és azt gondolom, hogy e tekintetben nyugodtak lehetünk, mert az állampolgári jogok biztosainak megállap ítását figyelembe vettük; az engedélyezés során az önkormányzat eljárt a rendezési terv szerint. Emiatt is mondhatom azt, hogy a fenntarthatósága miatt is és amiatt, mert kevesebb embert érint a zajterhelés, ez a megoldás valóban a legjobb megoldás volt. A mi rendkívül fontos, emiatt és a körülmények miatt sem tartjuk indokoltnak, hogy ezen a folyamaton változtassunk, a beruházást ebben a formában hajtjuk végre. Tisztelettel kérem, hogy fogadja el a válaszomat. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. LUKÁCS ZOLTÁN ( MSZP ): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Volt valóban ilyen típusú környezeti felmérés, csak az még akkor készült, amikor kizárólag a vasú t felújításáról volt szó. Amikor azt elkészítették, akkor még nem volt szó intermodális csomópontról, és nem volt szó arról, hogy odahelyezik a buszpályaudvart. Azóta pedig nem készült ilyen, vagy ha készült, akkor abszolút titokban tartják.