Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 14. hétfő (187. szám) - Napirend utáni felszólaló: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
2401 módon történik, így a dohánytermékek fiatalkorúak számára nem vagy csak nagyon nehezen hozzáférhetők. Az elektronikus cigaretta, az utántöltő flakon és a dohányzást imitáló elektronikus eszköz forgalomba hozatalának és az ezzel kapcsolatos változások beje lentésére vonatkozó igazgatási és szolgáltatási díjakról a 30/2016. EMMIrendelet tartalmaz részletszabályokat. A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló, ’99ben született törvény szintén rendel kezik az említett új dohányzási célú eszközökről. E törvény hatálya kiterjed egyebek mellett az elektronikus cigaretták, az utántöltő flakonok és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatára is. A törvény célja a méltányolható fogyasztási szokás ok elismerése mellett a magyar lakosság kedvezőtlen népegészségügyi mutatóinak javítása. Ennek része a nyilvános helyeken történő dohányzással szembeni védelem a nemdohányzók, valamint az életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt egyébként fokozott védelmet igénylő személyek részére. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK : Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Z. Kárpát Dániel, a Jobbikképviselőcsoportból, szintén napirend után kíván felszólaln i: „Meddig még?” címmel. Megadom a szót, képviselő úr, ötperces időkeretben. Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt a kormányzathoz feltételezhető módon közel álló cég Irakban nyitott volna olyan irodát, ahol a letelepedési köt vényeit árusítja, nyilván a haza megvédése jegyében, azelőtt az African Business nevű lap hasábjain hirdették ugyanezen kötvénykonstrukciót, Rogán Antalék édesgyermekét, ahol az erről szóló cikkben szerepelt az, hogy az érdeklődőnek nem kell nálunk ingatl ant vásárolnia, az ügylet gyors lefolyású, tehát adott esetben egy hónapon belül megkapják az engedélyeket, és a családtagok is ingyenes tartózkodási engedélyt kapnak, ingyenes kibejárkálás mellett a schengeni övezet tekintetében. Vizsgáljuk is meg, hogy miről van szó! Az alfahir.hu oldalon és más portálokon is megtalálható az a nagyon egyszerű levezetés, ahol egy egyszeri letelepedési kötvény példáját végigkísérve megállapíthatjuk, hogy 93 millió forint leszurkolása mellett, ideértve 16 millió forintnyi k özvetítői díjat is, egyfajta közvetítői extrabevétel merül fel, 9 millió forint, amely a közvetítő, mondjuk, Irakban székelő cégnél marad. Ezt követően az állam bevétele papíron 84 millió forint. Öt év elteltével ugyanakkor az á llam ezt kamatostul kell hogy megtérítse a vásárlónak. A helyzet az, hogy 2014 végén változott a hozamkörnyezet olyan irányba, hogy már a piacról olcsóbb lett volna finanszírozni az országot, önök mégis kitartottak a piszkos pénz megszerzésének zavaros útj ai mellett, és maradt a letelepedésikötvényüzletág. Azt is látnunk kell, hogy miközben a Jobbik javaslatai minden jogcímet ki kívánnak zárni az idegenek betelepítése tekintetében, Brüsszel kötelező kvóta mentén 1300 idegen betelepítésével fenyegetőzik - h elytelen módon , ezt meg kell akadályozni. Ebben nem lehet vita közöttünk. Csakhogy Rogán Antal és csapata már több mint kétszer ennyi idegent telepített be a gazdagabb migránsok közül Magyarországra, és nyilvánvaló módon az említett családegyesítési foly amatok tekintetében több ezer ember beköltözésére és adott esetben a magyar piacon, a magyar térben való megrekedésére is számíthatunk, hiszen nem feltétlenül mindenki a nyugateurópai zónát veszi célba. Azt is látnunk kell ugyanakkor, hogy most a Jobbik á ltal benyújtott alaptörvénymódosító javaslat tekintetében a kormányzat kap egy lehetőséget arra, hogy minden jogcímen segítsen nekünk elutasítani a betelepítés formáit. Semmi más dolguk nem lesz, mint nagyon gyorsan napirendre venni ezt a javaslatot. Hozzá teszem, majdnem ugyanaz, mint az önöké, csak kiegészül egy olyan jogcímmel, hogy a letelepedési üzletáguk megszüntetésével ilyen útonmódon is kizárjuk a hívatlan idegenek betelepítését.