Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 14. hétfő (187. szám) - Korózs Lajos (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „0,9 százalék” címmel - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP): - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP): - ELNÖK:
2396 benne, hogy a 61 járásban létrejött egészségfej lesztési iroda is tudja ezt a célt szolgálni a megelőzésben, a kockázatcsökkentésben, a szűrések támogatásában. A jelenlegi egészségfejlesztési irodarendszer 2,5 millió embert érhet el. Bízunk benne, hogy ezek további fejlesztés alapján még több emberhez t udnak majd eljutni. S az is nagyon fontos, hogy a kormány célul tűzte ki az „Egészséges Magyarország” stratégiában, hogy korai felismeréssel, kezeléssel a daganatos betegségek kockázatát csökkentse, s ezzel 2020ig a rosszindulatú daganatok miatti halálozá sok számát 10 százalékkal csökkentse. Bízzunk benne, hogy ezt a célunkat el is tudjuk érni. Ehhez várjuk minden magyar embernek a szűrésekben is a partnerségét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Korózs Lajos (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „0,9 százalék” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „0, 9 százalék” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Cseresnyés Péter államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem, elfogadjae képviselő úr a válaszadó személyét. KORÓZS LAJOS ( MSZP ): Igen, elfogadom. ELNÖK : Igen. Öné a szó. KO RÓZS LAJOS ( MSZP ): Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A múlt héten két olyan dolog volt, ami borzolta a kedélyeket az idősek társadalmában. Az egyik: megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely a január 1jei nyugdíjemelés t kihirdeti, amit egyébként sejtettünk, hiszen a költségvetési törvény már ezt irányozta elő: 0,9 százalékkal fog emelkedni jövő januárban a nyugdíj mértéke. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy átlagosan alig éri el az ezer forintot, hiszen ma az átlagnyugd íj mintegy 120 ezer forint. Csak azt szeretném megjegyezni, államtitkár úr, hogy a nyugdíjasok társadalmának közel kétharmada nem kapja meg az átlagnyugdíjat. Ez a 0,9 százalékos emelés a szülői nyugdíj esetében, a házastársi pótlék esetében vagy az árvael látás esetében néhány száz forintot fog eredményezni. Azt gondolom, hogy az az egész technika elhibázott, amely kizárólag az inflációkövetést veszi alapul a nyugdíjak kiszámításánál. A másik ilyen felháborító dolog volt a szolnoki polgármester elszólása va gy kiszólása azon a közgyűlési meghallgatáson, ahol idős asszonyokat, civilszervezeti vezetőket becsmérelt. Meg kell hogy jegyezzem, hogy ez - ugyan nem a nyugdíjemeléshez kapcsolódik - méltatlan a polgármesteri poszthoz, méltatlan egy közfunkcióhoz, és re mélem, hogy mint az ottani Fideszfrakció egyik oszlopos tagja felmentésre kerül a pozíciójából. Azt gondolom, hogy nem lehet becsmérelni idős embereket, nem lehet becsmérelni azokat az idős embereket, akik évtizedeken keresztül dolgoztak, járulékot és adó t fizettek ebben az országban, és egy tisztességes nyugdíjemelést megszolgáltak évtizedeken keresztül. Várom megtisztelő válaszát, ami arra kéne hogy irányuljon, hogy remélhetneke nagyobb nyugdíjemelést januárban, és megváltoztatjáke az emelé s technikáját. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK :