Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 14. hétfő (187. szám) - Horváth Imre (MSZP) - a honvédelmi miniszterhez - „Meddig dolgoztatják méltatlan körülmények között a határon szolgáló katonákat és rendőröket?” címmel - ELNÖK: - HORVÁTH IMRE (MSZP): - ELNÖK:
2370 kényszerítjük, akkor az ő ké pzése, az ő ottani tevékenysége mennyiben befolyásolja a 14 éves korosztály tanulási lehetőségeit, és mennyiben befolyásolja azoknak a jövőbeli lehetőségeit akár a munkaerőpiacon, akár a további tanulás elérésében. Én tehát azt gondolom, hogy ez egy jóval komplexebb kérdés. A számok azért nem feltétlenül úgy állnak meg, ahogy azt a képviselő úr mondta, hiszen a 2015ös időszakban a 18 éven aluliak közül átlagosan 1072 fő dolgozott a közfoglalkoztatásban, az idei évben pedig átlagosan 495re csökkent ez a sz ám. Egyértelműen azt tartjuk fontosnak, hogy a fiatalok ne a közfoglalkoztatásban találják meg a jövőjüket és ne abban lássák a lehetőségüket. A 25 éven aluli álláskeresők esetében egyébként a törvény is kimondja, hogy nem tekinthető megfelelő munkahelynek a közfoglalkoztatás. Az a célunk, hogy azok a 25 éven aluli fiatalok, akik nem találnak megfelelő munkát, lehetőség szerint az „ifjúsági garancia” rendszerbe történő bevonással találhassanak maguknak kilátást, illetve jobb foglalkoztatást. Azt azért hozzá kell tenni, hogy azoknak a 18 éven aluli fiataloknak, akik közfoglalkoztatásban dolgoznak, mintegy 50 százaléka családfenntartó, tehát az életkörülményeik olyanok, amelynek során szükségük van arra, hogy bevételt szerezzenek a családjuknak. Köszönöm a szó t, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) Horváth Imre (MSZP) - a honvédelmi miniszterhez - „Meddig dolgoztatják méltatlan körülmények között a határon szolgáló katonákat és rendőröket?” címmel ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Horváth Imre, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a honvédelmi miniszterhez: „Meddig dolgoztatják méltatlan körülmények között a határon szolgáló katonákat és rendőröket?” címmel. Horváth Imre képvis elő urat illeti a szó. HORVÁTH IMRE ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Felszerelés, pihenőidő, ruházat, szállás, zapás, azaz magyarul tartalék. Csak néhány tétel, ami hiányzik a határon szolgálatot teljes ítő katonák és rendőrök mindennapi életéből. Az év elején felháborodást keltett, amikor kiderült, hogy milyen körülmények uralkodnak a határon szolgálatot teljesítő katonák mindennapi életében. Azóta semmilyen érdemi lépés nem történt, viszont beköszöntött a tél, egyre nehezebb elviselni a 1216 órás napi szolgálatot és a meleg ruha hiányát. (13.00) Szakértők szerint a megoldás egy olyan konténertábor felépítése lenne, amilyent például az ENSZmissziók telepítése alkalmával is használnak. Ez azonban csak a kkor szükséges, ha hosszabb távra tervezik a határ folyamatos katonák és rendvédelmi dolgozók általi felügyeletét. A kormány nyilatkozatai azt sugallják, hogy egy hosszabb migrációs nyomásra készülnek, azonban a tetteik ellentmondanak ezeknek. (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A fentiekre tekintettel kérdezem államtitkár urat, mikor akarják végre megoldani a határon szolgálatot teljesítő állomány megfelelő ellátását. Tervezneke egy állandó tábort felépíteni , ahol végre megfelelő szállást lehet biztosítani az állománynak? Teszneke valamit annak érdekében, hogy megszűnjön az embertelen, napokon vagy heteken át tartó, 1416 órás napi szolgálatellátás? Tisztelettel várom válaszát. (Szórványos taps az MSZP sorai ban.) ELNÖK :