Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 10. csütörtök (185. szám) - Egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik):
2238 a saját lakhatás biztosításának világába, és igenis ki kell mondani, bár ez az elenyésző része szerintem, ha összes számban nézzük a fedél nélküliek táborát, mi őket úgy hívtuk, hogy az utcalakók, akik igenis olyanok, hogy már az utcán élésre, már a hajléktalanságra szocializálódtak, és ők azok, akiket még erőszakkal sem lehet bevinni a hajléktalanellátó intézményekbe. Jó, persze erre született meg az illegális, életvitelszerűen közterületen való tartózkodás. E z sem jelentett megoldást, és nem is jelenthet megoldást, de igenis be kell látnunk, hogy van egy olyan réteg, aki nem hajlandó részt venni az intézményi ellátásban, sőt lehet, hogy már van olyan, fordított szocializációs folyamat végén lévő ember, aki már normál lakhatási körülmények között sem találná meg a helyét. Az már egy másik kérdés, hogy egészségügyi, szociális és egyéb segítségekkel vele is talán még lehet valamit kezdeni, de akkor is első lépésként meg kell tennünk azt, hogy osztályozzuk a fedél nélküli embereket, és ehhez egy első és jó lépésnek tartom azt, ami ebben a törvényben szerepel. A házi segítségnyújtással kapcsolatban: itt is ideje volt már az osztályozásnak. Itt is ideje volt az óraalapú számításokat megszüntetni. Tudjuk nagyon jól, ho gy ez a végeken, az ellátásoknál milyen helyzeteket okozott. Vagy olyan helyzeteket okozott, hogy voltak, akik kimaradtak az ellátásból, vagy olyan helyzeteket okozott, hogy számokkal, nevekkel, gondozókkal trükköznie kellett az intézmény vezetőjének, és a kkor, amikor egy közigazgatási ellenőrzés során az ellenőr megjelent az intézményben, akkor neki kellett mérlegelnie, hogy megtegye a szükséges lépéseket a törvénytelen működés miatt vagy szemet hunyjon, mert tudta nagyon jól, hogy így nem fenntartható a r endszer. Ez egy lépés, hogy ez megváltozzon, majd meglátjuk, hogy a végrehajtási rendelet miként fog rendelkezni, a részletszabályok milyenek lesznek. Bízom benne, hogy egy használható és jó rendszert építenek ki. Még azzal is egyet lehet érteni, hogy vála sszuk ketté azokat, akiknek szakirányú végzettséggel rendelkező gondozóra van szükségük, mert speciális gondozásra szorulnak a házi segítségnyújtás keretein belül, és határozzuk meg azok körét, akiknek nem szükséges, hogy megfelelő végzettséggel rendelkező emberek végezzék a gondozását, majdnem csak mentális gondozásra van szükség. Itt egy félelmemre, egy aggályomra szeretném fölhívni a figyelmet. Fellebbentek azok a hírek, hogy ezt a típusú ellátást nagyrészt közmunkásokkal kívánják megoldani. Ennek a vesz élyére szeretném fölhívni a figyelmet, főleg az északkeletmagyarországi régióban, ahol nagyon jól tudjuk, hogy nagyon sok esetben milyen emberek kerülnek bele a közmunkaprogramba, és hölgyekként esetleg megpróbálják őket bevonni a házi segítségnyújtásba, amikor nagyon sokuknál, azt mondom, hogy nemhogy a munkahelyre vagy munkavégzésre idősekhez kéne küldeni, hanem minél távolabb kéne őket tartani az idős emberektől. Ennek a veszélyeire szeretném fölhívni a figyelmet, hogy nehogy az legyen, az öregedő csalá d nőtagja közmunkásként majd házi segítségnyújtás keretében mentális gondozásra kijár a védtelen, egyedülálló idős emberhez. A támogatott lakhatásról szóló törvény vagy a módosítás már régen volt itt a parlament előtt. Ahhoz képest, úgy gondolom, kicsit cs úszásban vannak azzal kapcsolatban, hogy ennek a részletszabályait kidolgozzák. Egyébként egy nagyon jó elemet találtam ebben a módosításban. Ez mégpedig az, hogy az intézményvezetőnek fel kell hívnia a befogadáskor a kliens és a hozzátartozók figyelmét a támogatott lakhatás lehetőségére. Bízom abban, hogy mivel már az intézménybe való bekerülést megelőzi egy felmérés, tehát már az intézményvezető nemcsak sablonszerűen és egy formanyomtatványt aláíratva tudja felhívni a figyelmét a hozzátartozóknak a támoga tott lakhatásra vagy a leendő kliensnek, hanem az alapján is, hogy a felmérés alapján meg tudja határozni, a támogatott lakhatáson belül is milyen egyéb szolgáltatásokra és gondozásra vagy segítségre van szüksége az ebben az ellátásban részesülőnek. Meglát juk, hogy milyen eredményeket fog okozni. Bízom abban, hogy a támogatott lakhatást igénybe vevők száma rohamosan nőni fog, mert úgy látom, hogy a támogatott lakhatás az a forma, amely a leginkább segíti - főleg, ha megfelelő