Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 10. csütörtök (185. szám) - Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2171 mind enféleképpen minden évben fél százalékkal menjünk följebb a GDPben az egészségügy finanszírozása tekintetében. Nem fog menni másképp, ha nem tesznek bele több pénzt, és nem kezdik el az átalakításokat. Azt gondolom, ezek most a legfontosabb kérdések, ezek ről kellene tárgyalni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Lukács László György képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖ RGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az iménti percekben kétfajta álláspontot hallhattunk. A kincstári optimizmusnak Molnár képviselő asszony volt az egyik képviselője. Egyébként értem is ezt a helyzetet, hiszen a kormányban legyen azért talán annyi önérzet, legyen annyi, a saját munkájára való büszkeség, hogy a saját eredményeit megpróbálja felmutatni úgy, mint érdemi vagy az egészségügyben nagyot szóló vag y jól hangzó segítséget. A másik oldalról egy kincstári pesszimizmust hallhattunk, ebben az esetben az MSZP vezérszónokától. Egyébként nagyon sok mindenben igaza van. Úgy gondolom, ülünk a patkó minden oldalán olyan pozícióban, akik egyet is tudnak érteni ezekkel a kijelentésekkel, részben vagy teljes egészében. De talán a helyes megközelítés egy kincstári valóság lehetne, hiszen valójában itt mindannyian az optimizmussal, illetve a pesszimizmussal is saját magunknak hazudunk arról, hogy mi is az egészségüg y jelenének valósága. A jelenlegi magyar egészségügy, amit sokan XXI. századinak tartanak, de valójában, úgy gondolom, még mindig a XX. századhoz tartozik, egyik fontos problémája, és mástól kölcsönzöm ezt a véleményt, talán ő is mástól kölcsönözte ezt a v éleményt, hogy még nem történt meg a rendszerváltás ezen a területen. Nem sikerült, tisztelt képviselőtársaim, felrúgni olyan tabukat, nem sikerült megszüntetni olyan tabukat, amiket 1990 előttről hordoztunk, hoztunk magunkkal, ami a szocializmusban berögz ődött, nemcsak betegekbe, hanem a dolgozókba is mélyen beivódott. Úgy gondolom, az lenne a legjobb hozzáállás, ha nem túlzott optimizmussal, ha nem teljes pesszimizmussal, hanem valamilyen szinten egy átfedő, egy mindent felölelő konszenzuskísérlettel álln ánk hozzá az egészségügyhöz, és abban akár jobb- és baloldal egyet tudna érteni, hogy mely tabukat kellene ledönteni ahhoz, hogy utána esetleg mélyreható szakmai vitákat lehessen folytatni. Teljesen nyilvánvaló, hogy az elmúlt 26 évnek és az elmúlt 26 év e gészségügyének legfőbb kihívása az volt, amit egy konferencián nagyon szellemesen elmondott egy ezzel foglalkozó közgazdász, hogy három fő problémája van a jelen egészségügynek: az első az alulfinanszírozottság, a második az alulfinanszírozottság és a harm adik is az alulfinanszírozottság. Ez egyébként nemcsak az ellenzék, hanem a szakemberek vesszőparipája is. Hiszen nemcsak az ellenzék állítja azt, hogy nemzetünk gazdasági teljesítményéhez képest keveset költünk az egészségügyünkre, hanem a környező ország okkal való összehasonlításunk, az európai uniós átlaggal való összehasonlításunk, de akár a világszínvonallal való összehasonlításunk, ha az OECDátlagokat nézzük. Ez egyetlenegy dolgot mutat: Magyarországon az elmúlt 26 évben, talán pontosan azért, mert n em sikerült a tabukat felborítani, ledönteni, nem sikerült a rendszerváltást elhozni az egészségügyben, senki nem merte kimondani azt, hogy az egészségügyre fokozottan költeni kell a pénzt. Márpedig közismert és a technológia, a növekvő életkor, az egyre j obban kitolódó életkor, az egyre hosszabb ápolási idő, egyre több, egészségügyben eltöltött év mindmind azt irányozzák elő, hogy egy olyan nyomás, olyan finanszírozási nyomás, kényszer van minden költségvetésen, amelynek engedni kell; egyébként diszfunkci ók, krízis, válságjelenségek ütik fel a fejüket az egészségügy rendszerében.
