Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 10. csütörtök (185. szám) - A civil szervezetek és a cégek nyilvántartásával összefüggő eljárások módosításáról és gyorsításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
2159 Ezen változtatásokkal kapcsolatban - amennyiben a tisztségviselők érvényes nyilatkozatot tesznek az összeférhetetlenség és az eltiltás tekinteté ben - a bíróságoknak nem lehet érdemi mérlegelési lehetőségük. (13.10) Mindhárom esetben formai ellenőrzés szükséges csupán. Az elsőben az, hogy a székhely használatának engedélyezésére volte jogosultsága az engedélyt adónak, a másodikban és a harmadikban pedig, hogy a tisztviselők kitöltöttéke a szükséges, formailag rendben lévő nyilatkozatokat. Mégis ezek bejegyzésére is hónapokat kell várni, így előfordulhat, hogy egy beadvány már folyamatban van, így addig nem lehet beadni az említett változtatásokat, amelyek miatt a javaslat szerint akár büntethetőek is lennének a szervezetek vagy azok alapítói. Ennek okán javasoljuk e pont kiegészítését azzal, hogy a székhelyhasználati és személyi kérdéskörökre az egyidejű változásbejelentési eljárás tilalma ne vonat kozzék. A törvényjavaslat további rendelkezése szerint, ha nem jelentik be időben a szervezetben bekövetkező változásokat, akkor az bírsággal sújtható. Kérdés persze: mi alapján fognak egy szervezetet vagy alapítót 10 ezer forintra, más esetben 900 ezer fo rintra büntetni, főleg úgy, hogy a szervezetek többségének éves költségvetése el sem éri ezt az összeget. A helyzet azért is furcsa, mert eddig inkább a bíróságokon múlt a változtatásbejegyzés hossza és nem a benyújtókon, mégis most a kormányzat őket akarj a büntetni. Mivel egy szervezet naprakészsége a szervezetnek is érdeke, ezért értelmetlennek látjuk a büntetési tétel kilátásba helyezését, ezen pont törlésére teszek javaslatot. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében tehát helyesn ek tartjuk a törvényjavaslatban megfogalmazott változásokat, amelyek pozitív hatással lesznek a civil szervezetek működésére, és egyszerűsítik azok adminisztratív terheit. Azonban ezzel együtt sem tartjuk a javaslatot kellően átfogónak, számos területre ug yanis az nem tér ki. Elfogadhatatlannak tartjuk ugyanakkor, hogy a kormány nem konzultált érdemben és kellően széles alapon a civil szféra képviselőivel; róluk hoz döntést, de nélkülük. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a független, sokszínű civil szféra e lkötelezett támogatója, kormányra kerülve a területet kiemelt jelentőséggel fogjuk kezelni, a szférát érintő jogszabályokat pedig csakis az érintettek széles köre véleményének kikérésével fogjuk meghozni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Köszöntöm képviselőtársaimat, és tájékoztatom önöket, hogy a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most Staudt Gábor képviselő úr felszólalása következik, illetve mindazon képviselőtársaimé, akik szót kérnek. Staudt Gáb or képviselő úré a szó. DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék szólni, hiszen Szávay képviselőtársam hosszasan kifejtette, miért nagyon fontos a civil szervezetek változásbejegyzésére vonatkozó szabályok módosítása. Gyakorlatilag azt láthattuk, de ezt nem most először mondjuk, és talán még valamiféle megegyezés is volt e tekintetben, hogy nem jól működnek ezek a változásbejegyzések, nagyon lassúak, és sokszor, azt kell mondanom, szakszerűtlenek. Nos, ebben hiába volt némi megegyezés, nem történt semmi. Most azonban, úgy tűnik, eljött az a pillanat, amikor valamit már tenni kellett. Jómagam is elmondhatom önöknek, hiszen több egyesületben vagyok tag, így tapasztalhattam, hogy a változásbejegyzésre nemhogy hónapokat, han em majdnemhogy éveket kell várni. Történt olyan, hogy maga a cégbíróság hibázott, illetve bocsánat, civil ügyekben - a cégbíróságról is szó lesz - a bíróság hibázott, és úgy adta ki a változást bejegyző végzést, hogy mindent átvezetett, csak éppen a vezető tisztségviselő nevét nem. Az anyja nevét, lakcímét átvezette, csak magát a nevét nem. Tehát látszott, hogy elindultak és félig átjegyezték, de a másik felét, ami a lényeg lenne, hogy név szerint ki a vezető tisztségviselő, azt nem. Ráadásul így már a régi sem tudta