Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 9. szerda (184. szám) - A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - WITZMANN MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2025 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításának indoka többek között az, hogy a magyar állam átvette a fővárosi közlekedés bonyolításának egy részét, és ennek következtében szabályo k változhatnának, viszont korlátok nem engedik létrehozni azt az állapotot, amely segítségével a szolgáltatók továbbra is igényelhessék a szociálpolitikai kedvezményeket. Tehát a szociálpolitikai menetdíjkedvezmény támogatásához, annak igénybevételéhez szü kséges a szabályrendszer módosítása. Az imént említettem a bevezetőmben, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások esetében újabb gyorsításra van szükség. Az előző évben, június hónapban a magyar parlament elfogadta az első úgyneve zett gyorsító csomagot, amelynek segítségével a korábbi hat és fél éves előkészítés kettő évre szűkült le. Most egy újabb eljárás keretében és két módosítással szeretnénk tovább gyorsítani ezt a lehetőséget, hiszen a célunk az, hogy a közlekedésfejlesztés beruházásai minél korábban, minél gyorsabban tudjanak megvalósulni. (12.10) Ebből a szempontból két igazán jelentős területen történik változtatás. Az egyik a kisajátítási eljárással kapcsolatban tesz egyszerűbbé szabályokat; a másik pedig a nyomvonalak ki alakításával kapcsolatban határozza meg az új szabályokat. Összességében valamennyi javaslatunk, mint ahogy mondtam is, az egyszerűsítés és az észszerűsítés irányába viszi el a jelenlegi szabályozást. A légi közlekedésről szóló törvény módosítása technikai jellegű módosítás, és a vízi közlekedésről szóló törvényjavaslatban is, egyértelműen a munkavállalók oldalán állva, a munkaidő védelmét és a munkaidővel kapcsolatos szabályozást tesszük konformmá az unióssal, és természetszerűen ilyenkor is figyelembe ves szük a magyar szabályozást. Tehát valamennyi módosítási javaslatunk, amely benne van a tizenegy módosításban, összességében észszerűsítésről szól, egyszerűsítésről szól, a dolgozók védelméről, és arról, hogy minden beruházásunk időben és megfelelő sebesség gel tudja szolgálni a gazdaság fejlődését és a magyar emberek boldogulását. Tisztelettel köszönöm a szót, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm, Tasó államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Witzmann Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr. WITZMANN MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Az előttünk fekvő, közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12742. számú törvényjavaslat fekszik most előttünk, amely összességében közel egytucatnyi, egészen pontosan tizenegy törvény módosítását kezdeményezi. Felszólalásomban a törvényi módosítások közül igyekszem csupán a legfontosabb változtatásokat kiemelni. Az előterjesztésben szereplő törvénymódosítás egyik lényeges eleme a használt gépjárművek értékesítése során felmerülő, a vevők számára egyébként a gépjármű múltjáról h iteles és széles körű információkat biztosító - azt gondolom, egyébként teljesen jogos - igények teljesülését kívánja megteremteni. Ugyanis a használt gépjárművek értékesítése, illetve megvásárlása során a vevők szempontjából nagy hátrányként jelenik meg, illetve jelent meg ez idáig, hogy a megvásárolni kívánt gépjárműre vonatkozóan az eladó, a gépjármű tulajdonosa vagy éppen üzembentartója sem minden esetben rendelkezik vagy rendelkezett valós információkkal, így a vevő gyakran kiszolgáltatott helyzetben, kétes információk birtokában volt kényszerű megvásárolni a választott gépjárművet. Ebből kifolyólag a gépjárművásárlás során a vevő számára különös jelentőséggel bír, hogy minél több és lehetőleg biztos forrásból származó hiteles információval rendelkezzen a megvásárolni kívánt gépjárműről, annak érdekében, hogy valóban valódi képet kaphasson annak műszaki állapotáról.