Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 8. kedd (183. szám) - A nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről:
1919 önfenntartásra soha nem képes turisztikai fejlesztést hozunk létre, ami utána közvagyont igényel, csak azért, mert valaki kitalálta, hogy az a koncepció jó. (16.20) De ugyanígy, és itt nagyon picit nem tudom, hogy kelle vitatk oznom az MSZPs képviselőtársammal, ugyanis nem volt világos a megjegyzéséből, hogy a poroszlói ökocentrumot olyan volt, mintha egy picit negatív színben tüntette volna fel. De lehet, hogy nem, és lehet, hogy csak megemlítette, hogy koncepció nélkül jött l étre. De tipikusan ott azt látjuk, hogy a poroszlói ökocentrum létrehozása, amely jóformán egy polgármester álma volt és kormánypárti polgármester álma volt, ez egy zseniálisan beindult és jól működő rendszert hozott létre, egy olyat, ami az első évétől ke zdve pozitív teljesítményre volt képes, százmillió fölötti forgalommal, és meghatározódott a helyi foglalkoztatásban. Majd arrébb megyünk 89 kilométert, Tiszafüred határára, és ott látjuk ezt a szintén médiát megjárt kerékpáros kilátót, ami szintén közel milliárdos fejlesztéssel mindenre alkalmatlan. Nem tart fenn munkahelyet; nem tudja megtartani ott egyetlenegy fejlesztéssel azt, hogy a helyi szolgáltatóknak több legyen a vendégéjszakája; nem tud konkrétan olyan szolgáltatást nyújtani, ami gazdaságilag ö nfenntartó, és százmilliók mentek el. Ez a kettő egymástól 9 kilométerre van. Ez alátámasztja MSZPs képviselőtársam azon gondolatát, hogy koncepció nélküli, átgondolás nélküli fejlesztés zajlott. De ez a mindenkori döntéshozók felelőssége, hogy mit engedt ek, mit támogattak, és nem csak a pályázók felelőssége! És mikor van egyegy ilyen pozitív kezdeményezés, mint amit Poroszlón például láttunk, ami teljesen helyi kezdeményezés volt, és nem központi irány határozta ezt meg, ezt akarjuk ezzel kivenni. Ugyani s ennek a törvénynek a legfontosabb küldetése: központosítani a turizmusfejlesztést, államosítani a turizmusfejlesztést, és azt az innovációt elvenni vidékről, ami lehetőséget teremtene a helyi térségeknek és helyi önkormányzatoknak és önkormányzati együtt működéseknek, hogy közösen gondolkozzanak a jövőjükről, hogy mit lehet kiépíteni. Nyugodtan keressenek rá, az önök számítógépein is vannak ilyen keresők: ökoturizmus, falusi turizmus. Azon alapvető fogalmak, amelyek meghatározzák a vidék turizmusfejlesztés i lehetőségeit, amelyek bekerülhetnének egyegy ilyen térségi központba, nem szerepelnek a törvényben. Tehát az alapvető turisztikai fogalmak nincsenek benne, amelyekkel építeni lehetne a helyi közösségeket és helyi megélhetést lehetne fejleszteni. Egy böl cs fejlesztés azt igyekezne megvalósítani, hogy az európai uniós források és a központi költségvetési források hogy tudnak eljutni a lehető legtöbb emberhez, és hogy tudják a lehető legtöbb embernek a megélhetést biztosítani. Ezzel a szemlélettel ellentéte sen ez a törvény azt igyekszik megvalósítani, hogy hogy lehet összevonni, centralizálni és központosítani a turizmusfejlesztést egy kormányzat által meghatározott rendszerben, mikor valaki - néhány okos ember, gondolom - leül, és azt mondja, hogy itt van p otenciál, ott van potenciál, és csak ezekre kell az EUs forrásokat, és mindenki más meg pusztuljon, annak nem kell turizmust fejleszteni. Ezek azért fontosak, mert nyilvánvalóan mindig felhördülnek itt sokan, mikor felmerül akár a miniszterelnök úr lányán ak a neve, akár Andy Vajnának a neve, akár Mészáros Lőrincnek a neve, de egyszerűen ténykérdés, hogy abban a folyamatban, amit látunk az elmúlt időszakban, ezek a tendenciák egyértelműen érezhetők. Kérem, engedjék meg, hogy csak visszautaljak idén év elejé re. Idén év elején jelent meg ez a hír februárban: „Zárt körű beszélgetésen magyarázta Rogán Antal miniszter, hogy miért lesz jó a turizmus újfajta állami irányítása. Orbán Viktor turizmust tanuló lánya is ott volt, akárcsak Andy Vajna filmügyi kormánybizt os.” Mert hát nyilván ki legyen ott egy ilyen megbeszélésen? „Az egyik szervező ezt azzal magyarázta: Orbán Ráhelt mint külföldön tanuló fiatalt hívták meg,” - a nemrég TV2t megvásároló - „Vajna pedig olyan fontos az országimázsnak, hogy húsz kellene bel őle” - mondták ezt Rogán Antalék. „Szakmai szervezeteket is megkérdeztünk, de sokan nem is hallottak az eseményről.” - írta meg a HVG. Idén februárban elindult ez az államosítási folyamat, valahol egy üstben már elkezdték kutyulgatni ezt, ami most itt előt tünk van, és elkezdődött az a fajta államosítás, ilyen háttérrel. Na most, nyilvánvalóan ez nem erősíti a bizalmat abba az irányba, hogy ezt el