Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 7. hétfő (182. szám) - Az országgyűlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról, valamint - a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás szigorításával - vagyonuk átláthatóságának a növeléséről szóló törvényjavaslat tárgysorozatbavéte... - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1765 hozzátartozója nevén. Másrészről szeretnénk a személyi kört más módon is bővíteni, nemcsak a hozzátartozókra kiterjeszt eni, hanem például a kormánybiztosokat, miniszteri biztosokat is nyilvános vagyonnyilatkozattételre kötelezné a javaslat. Minderre azért van szükség, mert vannak olyan kormánybiztosok, mint például Andy Vajna, aki csak a Magyar Nemzeti Filmalap vezetéséve l évente majdnem 8 milliárd forint közpénz felett diszponál, és láthattuk azt az egyik készülő film kapcsán, hogy a film gyártásának egyik részét egy olyan céghez szervezték ki, amelynek résztulajdonosa Andy Vajna felesége. Ezért is lenne szükséges az, hog y nyilvánosságra kerüljenek a hozzátartozók vagyonnyilatkozatai és a kormánybiztos vagyonnyilatkozata is. Hiába fordultam közérdekűadatigényléssel a Magyar Nemzeti Filmalaphoz, üzleti titokra hivatkozva nem adták ki azt a szerződést, illetve azt az összeg et, amelyet az egyébként több mint 1 milliárd forintos állami támogatásból készülő film kapcsán a saját feleségének kifizetett az ezt a szervezetet vezető kormánybiztos. Rogán Antal 2014 decemberében megígérte, a sajtóban bejelentette, hogy a Fideszfrakci ó áttekinti a nemzetközi vagyonnyilatkozattételre vonatkozó gyakorlatokat, és előterjeszti a Ház elé azt a javaslatot, amely rendezni fogja ezeket a kérdéseket. Rogán Antal akkor beszélt arról, hogy elektronikus rendszerre fog áttérni az Országgyűlés, nem zárta ki azt, hogy a hozzátartozók vagyonnyilatkozatait is nyilvánosságra hozzák, és beszélt arról is, hogy szükségesnek tartja a személyi kör bővítését. Tehát azokat a javaslatokat, amelyeket a mi előterjesztésünk most tartalmaz, Rogán Antal akkor még fr akcióvezetőként már bejelentette, és megígérte, hogy a Fideszfrakció a Ház elé fogja terjeszteni. Ez nem történt meg. Úgy látszik, hogy önök kecskére bízták a káposztát, hiszen éppen miniszter úr volt az, akinek a vagyonnyilatkozata többször is módosult. De ő legalább feltüntette a változtatásokat. Van olyan képviselőtársuk, aki úgy módosította, illetve úgy akarta módosítani a vagyonnyilatkozatát - mert képzeljék el, kifelejtett belőle egy havi 500 ezer forintos tételt , hogy ezt a módosítást nem tüntette fel. Szerinte nem egyértelmű a jelenlegi jogi szabályozás, hogy a két vagyonnyilatkozattételre kötelezett időpont közötti változtatást fel kell tüntetni, ezért ezt is szeretnénk belevenni a javaslatba, és egyértelművé tenni, hogy a változtatásokat fel ke ll tüntetni. Tehát arra kérem önöket, hogy próbáljanak ellenérveket gyűjteni, miért nem jó az, ha áttérünk az elektronikus vagyonnyilatkozattételre, miért nem szolgálja az átláthatóságot, ha a hozzátartozókét is nyilvánosságra hozzuk, és mié rt nem szolgálja az átláthatóságot, ha a személyi kört bővítjük. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egyegy képviselő kétkét perces időkeret ben, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő kétperces időkeretben ismertetheti álláspontját. Írásban senki nem jelentkezett. Megkérdezem, hogy a frakciók részéről vane felszólalási igény. Megadom a szót Sallai Róbert Benedek képvisel ő úrnak, LMPképviselőcsoport. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A Lehet Más a Politika frakciója támogatja az előterjesztést. Szeretném elmondani, mint ahogy az a felszólalásából is kide rült, hogy a Lehet Más a Politika frakciójának mind az öt tagja közzétette házastársainak és gyermekeinek is a vagyonnyilatkozatát a párt honlapján. Jómagam a területalapú támogatási kérelmem is nyilvánossá tettem. Miután jó néhány mezőgazdasági termelő va n közöttünk, az sem árt, ha ennek az átláthatósága, illetve az erre való igény is megjelenik. A Lehet Más a Politika tehát megtette ezt, és hajlandó megtenni azt a lépést, hogy a továbbiakban a Jobbik által javasolt módon a későbbi módosításoktól védve teg yen meg vagyonnyilatkozati bevallásokat, viszont félünk attól, hogy a Fideszkormányzatnak erre nem lesz semmilyen törekvése. Rogán Antal, Szijjártó miniszter úr, Andy Vajna vagy a miniszterelnök úr és családja