Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 7. hétfő (182. szám) - Ikotity István (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Megmentik-e a tanodákat? II.?” címmel - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1749 nyilvánvalóan vártuk mindenkinek ehhez a hozzáfűznivalóját. Általában nyilván mindenki örült annak, hogy egy újabb 2 milliárd forintot nyit meg a kormányzat, és decemberben erre már pályázni is lehet. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy míg 2012 és 2015 között 5,3 milliárd, addig most 7,35 milliárd forint áll a tanodák támogatásának lehetőségére. Köszönöm szép en. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Egyperces viszonválaszra Ikotity István képviselő úré, jegyző úré a szó. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hogy min nevettem? Azon nevettem, hogy azt a lemezt tet te föl, amit a múltkor már elmondott, ha visszanézi a jegyzőkönyvet. Nem ezeket a kérdéseket tettem föl most önnek. Néhány héttel ezelőtt valóban ezt tettem föl, ugyanezt a választ mondta el az államtitkár úr. Az a kérdésem, hogy a 178 a több vagy a 171. L egutóbb ön említette, hogy 178 tanodát támogattak, most jelen pillanatban 171et támogattak. Ön azt mondta nekem, hogy többet támogattak; szemlátomást ez kevesebb. Államtitkár úr nem válaszolt a kérdésemre, amely arra vonatkozott, hogy ez a pótkeret - amit egyébként jónak tartunk, de kevésnek - vajon mikor jut el az érintettekhez. Emlékeztetem önt, hogy kilenc hónap nem volt elegendő a legutóbbi pályázat idején arra, hogy hozzájussanak ehhez az összeghez, sőt eleve, hogy értesítést kapjanak ennek a tényéről . Államtitkár úr, ezeknek a tanodáknak kell idő, hogy ezt fel tudják dolgozni, hogy ők most rá tudjanak készülni, el tudják kezdeni a működést. Az, amiről önök most döntöttek - egyébként meglehetősen gyorsan , vajon mikor jut el hozzájuk, ez volt az egyik kérdésem. A másik, hogy nyilvánosake azok az értékelések (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , amelyekről azt mondja, hogy érvénytelen pályázatok; nem gondoljuk, hogy érvénytelen, legtöbb esetben bizonyították, hogy nem az. E LNÖK : Köszönöm szépen. Egyperces viszonválasz illeti meg az államtitkár urat is. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen. Válaszoltam a kérdéseire, képviselő úr. Azt mondtam, hogy decemberben ke rül kiírásra az új pályázat, ebben bízunk. Azt hiszem, egyértelmű, hogy az 5,3nál a 7,35 nagyobb, tehát növekszik a támogatás köre. Az előző hat évben megháromszoroztuk a tanodák számát, most pedig további összegekkel növeljük a tanodákra fordítható pénze ket. Úgyhogy azt hiszem, hogy ez sokak számára jelent megnyugtatást. Az pedig teljesen természetes, képviselő úr, hogy ha 1077en jelentkeznek, és 171 tanodát tudunk támogatni, akkor lesznek olyan pályázatok, amelyek nyilván formai kritériumoknak is megfel elnek, de azért, mert a pontozási rendszerben hátrébb sorolódnak, ezért nem nyernek, akik a pontozási rendszerben előrébb sorolódtak, azok nyertek. De összességében, ha ön nem egyes pályázók vagy pályázatírók szempontjait nézi, hanem esetleg a gyermekekről is szót ejtene a felszólalásaiban, akkor látná, hogy ezáltal jóval több gyereknek nyílik meg a lehetőség arra, hogy akár a délutánok folyamán is megfelelő szakemberek segítségével jobb körülmények között tudjanak készülni. Köszönöm szépen.