Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 7. hétfő (182. szám) - Burány Sándor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Mikor hagyják abba végre a trükközést?” címmel - ELNÖK: - BURÁNY SÁNDOR (MSZP):
1728 költségvetési számok trükközéséről, hanem éppen az önök baloldali MSZPs kormánya. (Dr. Rétvári Bence: El is ismerték! - Gőgös Zoltán: Nem adtunk a Garancsinak és másnak se!) Nem más isme rte be ezt, hanem a kormány akkori miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc. Ő mondta, hogy trükkök százai kellettek ahhoz, hogy a költségvetés finanszírozható legyen. Egyébként pedig az önök kormányával fordult elő egyedül, hogy az Európai Unió módosította a köl tségvetés elfogadott beterjesztett számait. (Dr. Bárándy Gergely: Ha egyszer a kérdésre adnál választ, ha megérnénk, csodálkoznánk.) De ez, hogy önök a saját trükközésüket szeretnék a jelenlegi kormányra ráterhelni, ez nem egyedi, hiszen az sem véletlen, h ogy például ön ragaszkodik a nagyobb költségvetési hiányhoz. Hiszen emlékezzünk csak, hogy az önök idején 6810 százalékos költségvetési hiányt tudtak elérni, vagy vizsgáljuk meg az államadósságot. Most ön ragaszkodik ahhoz, hogy igenis Magyarországnak fö l kell emelni a GDPhez viszonyított államadósságát, hiszen az önök kormányzása idején az államadósság mértéke a GDPhez viszonyítottan 80 százalék fölött volt. A jelenlegi kormány idején pedig év végére 75 százalék alá fog csökkenni. Tehát önnek érzelmi v iszonya van a nagy költségvetési hiány és a magas államadósság irányába. Ami pedig a konkrét kérdését illeti, szeretném önnek elmondani, bár önök számára ez is ismeretlen, hogy létezik olyan, hogy egy országnak vitája van az Európai Unióval, az Európai Uni ó egyik szervezetével, jelenleg az Európai Unió statisztikai hivatalával, mégpedig szakmai, módszertani vita. Arról van szó, hogy a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Nemzeti Bank álláspontja szerint nem az a helyes megközelítés, amit az Eurostat mo nd Magyarországra vonatkozóan. Tehát itt egy statisztikai értelemben vett vitáról van szó, és nem arról, hogy Magyarország rossz minőségi adatokat szolgáltatott, vagy pedig szándékosan, tudatosan elferdített valamit. Arról van szó, hogy ki hogy értelmezi, az álláspontok ellentétesek. Én tudom, hogy önöknek az, hogy egy nemzetnek, egy országnak az álláspontja nem térhet el az Európai Unióétól. Hát, nézzük meg a letelepedési kvótával kapcsolatos álláspontjukat! Önök behunyt szemmel (Gőgös Zoltán: Garancsinak adtatok pénzt vagy nem?) elfogadták az Európai Unió álláspontját. Itt is pontosan ugyanez történik. Egy szakmai, módszertani vitáról van szó, amelynek még nincsen vége, és ezt maga az Eurostat is elismerte, hogy a vita tart, és senki nem tudja, hogy ebben a vitában a magyar álláspont lesz elfogadható vagy valami kompromisszum születik. Egy biztos, hogy a magyar hatóságok, a magyar hivatal, a Nemzeti Bank törvényesen és jogszerűen járt el mind a két kérdésben. Az is egy szakmai megközelítése a kérdésnek, ha Magyar Nemzeti Bank alapítványai állami intézményi feladatok helyett finanszíroznake feladatokat. A magyar kormány és a Magyar Nemzeti Bank álláspontja szerint ez nem így van, hiszen alapvetően kutatásokhoz és kínálatbővítő szolgáltatásokhoz nyújtanak kül önféle forrásokat, mint ahogy más országokban is az adott nemzeti bankok ezt megteszik. Arról tudom megnyugtatni képviselő urat, hogy mind az Eximbank működése, mind pedig a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak a működése törvényszerű és jogszerű. (Taps a k ormánypártok soraiból.) (15.40) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem Burány Sándor képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Parancsoljon! BURÁNY SÁNDOR ( MSZP ): Tisztelt Elnök Úr! Ez a vá lasz elfogadhatatlan. Csak azért nem mondhatom, hogy rég hallottam ilyen mellébeszélést, mert hétről hétre hallunk ilyen mellébeszélést. (Dr. Rétvári Bence: Frakcióülésen, vagy hol?) Tisztelt Államtitkár Úr! Azért Andy Vajnáról kellett volna beszélnie, ha már kérdeztem. Garancsi Istvánról kellett volna beszélnie, ha már kérdeztem. Megértem, hogy az ön karakterében is van