Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 7. hétfő (182. szám) - Gúr Nándor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Álságos és hamis a kormányzati béremelés!” címmel - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK:
1721 tárgyalássorozatot javasol a gazdasági tárca a kormánynak, amelybe a lehető legszélesebb körben bevonjuk a munkavállalói és a munkaadói szervezeteket is. A szakszervezetek már többször tettek hasonló kezdeményezést , amit meghallgattunk. Most tehát lesz lehetőség a javaslataik újbóli meghallgatására és megvitatására, ami egyébként a minimálbértárgyalások során, folytán minden évben megtörténik. Szemben a képviselő úr sugallatával, a kormány fizetésemelést a gazdaság i versenyszektorban nem ígérhet, mivel az alapvetően a munkaadók és a munkavállalók alkujának az ügye. Béremelést ígérni a kormány csak ott tud, ahol ő állapítja meg a béreket, ez gyakorlatilag a közszféra, és ma már, ha jól emlékszem, kétszerháromszor el hangzott, hogy a közszféra területén milyen jelentős béremelések történtek az elmúlt években, és az elmúlt hónapokban is milyen béremelési folyamatok zajlanak. Így tehát ezen a területen jelentős lépéseket tettünk. (15.10) Most azonban a gazdaság reálszfér ájának szereplőivel való egyeztetésről beszélünk, ahol összefüggésben kívánunk tárgyalni a bérek és a magyar gazdaság versenyképességéről, valamint a gazdaság és a foglalkoztatás szerkezetének javításáról. Így tehát egy komplex programról történő tárgyalás sorozatról beszélhetünk, aminek az egyik eleme valóban az, hogy folytatódjon a magyar bérek dinamikus növekedése, a bérek erőteljes felzárkóztatása, amihez a kormányzat a szociális partnerekkel együttműködve keresi a vállalkozások számára ösztönzőbb, kedve zőbb gazdasági környezet megteremtésének lehetőségét. Ezek a tárgyalások a napokban folynak. Az ön informátorai nem megfelelően tájékoztatták önt. A VKF keretében nap mint nap erről tárgyalunk, és körülbelül kéthárom hetente ülnek össze a felek annak érde kében, hogy megállapodás szülessen. Szeretném megemlíteni azt, hogy a béremelkedés az ön által sugalltakkal ellentétben jelentős volt az elmúlt időszakban. Ahogy ma már elhangzott, több mint 20 százalékos reálbéremelkedés volt 2010től napjainkig. Így lát szik, hogy a tárgyalások folynak, a kormány egyáltalán nem kíván a tárgyalások elől elzárkózni, sőt, mint utaltam a tervezett programra, arról szélesebb összefüggésekben és várhatóan hosszabb időtávra tekintve kíván egyeztetni, beleértve a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének kérdését is, bízva abban, hogy a szociális partnerekkel megállapodásra tudunk jutni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem képviselő, jegyző urat, hogy elfogadj ae az államtitkári választ. Parancsoljon! GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Elnök úr, kevesebbet kellene csúsztatni, és akkor lehet, hogy el lehetne odáig is jutni. Hiszen nem kellett volna kétszeres mértékű járuléktöbbletet kivetni a minimálbérek re, majd azt beszedni a kormánynak, és szétszórni a haverok között. Tehát nem hazudozni kell, nem meglopni kell az embereket, főleg nem a legrászorultabbakat, hanem olyan helyzetet teremteni, ahol tisztességes jövedelemhez tudnak jutni. Tudja, az ötmillió forintos havi bérekről és az azt kiegészítő nagymértékű cafetériákról keveset hallom beszélni az államtitkár urat. Nem dumálni kell a reálbér növekedéséről, miközben egyre többen nyomorognak ebben az országban! Meg kell nézni a NAV kimutatásait: másfél mil lió ember maximum minimálbért keres. Több mint fele a dolgozóknak, 2,2 millió ember a létminimum egy főre eső összegét sem keresi meg. Tisztességes béreket kell adni az emberek kezébe! Nem a helikopteres bulibáró haveroknak kell jó világot teremteni, nem! (Moraj a kormánypárti padsorokból.) Hanem a dolgozó emberek számára! Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK :