Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 13. kedd (166. szám) - Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2015. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vita - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK: - DR. GYÜRE CSABA (Jobbik):
150 bűnesetek, amelyekről a képviselő úr bes zélt - a prostitúciótól a droghasználatig , amelyeket szeretne megfékezni, mondjuk, egy bezárással, egy ráccsal az intézmény, abban a pillanatban egyéb jogi problémák adódnak, ha pedig ez nem következik be, akkor meg bent életveszélyes állapotok alakulnak ki szinte naponta. Úgyhogy valóban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , én is azt gondolom, hogy előre kellene lépni ebben az ügyben más tekintetben is. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönö m szépen, Gelencsér képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonynak. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Ma Magyarországon a gyermekszegénység nem cigányprobléma. A mélyszegénység sem cigá nyprobléma, és nem csak a cigány gyerekeket érinti. Ma a 7 év alatti gyerekek 42,2 százaléka van kitéve szegénységnek, és nő fel szegénységben, ami azt jelenti, hogy minden második 7 év alatti gyermek. Kérdéseket szeretnék feltenni a képviselő uraknak. Kér ie egy gyermek valaha a világon, hogy megszülethessen? Tehete egy gyermek arról, hogy ő világra jön? Felelőse azért egy gyermek, hogy ő világra jött, attól függetlenül, hogy hova tartozik? Nem a felnőtttársadalomnak és a felnőtteknek a kötelessége és f elelőssége az mindig és mindenkor, hogy a gyerekeinket megóvjuk attól - bármilyen gyerekről beszélünk , hogy ki legyen annak téve, hogy szegénységben nőjön fel? Én csak arra kérem önöket, hogy gondolkodjanak el azon - jobbikos képviselőtársaimat, fideszes képviselőtársaimat és mindenkit, aki a teremben ül és nem a teremben ül , gondoljanak egyszer abba bele, hogy ha a Jóisten úgy döntött volna, hogy ő cigány családba születik, neki mekkora lehetősége lett volna az életben, milyen lehetőséget kapott volna vagy ma milyen lehetőséget kapna ebben az országban cigány gyerekként. Azt gondolom, hogy sokkal több felelősségünk van, és nekünk van a legnagyobb felelősségünk ebben a témában. A gyerekeket én csak óvni szeretném, bármilyen gyerekről beszélünk, és néha, azt gondolom, jó lenne, ha magunkba szállnánk és elgondolkodnánk dolgokon. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Kettő percre megadom a szót Gyüre Csaba jobbikos képviselő úrnak. DR. GYÜRE CSABA ( Jobbik ) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Talán rögtön válaszolnék is Bangóné képviselő asszonynak, aki azt mondja, hogy kérie a gyermek, hogy megszülessen. Nyilván költői kérdés volt, tehát nem kéri, nem kéri. Nem is ezzel van a baj. Nyilván mi is bele tudunk gondolni, milyen lehet egy cigány gyermek élete, ha a legalacsonyabb társadalmi rétegbe születik bele, legszegényebbként, azonban azt is látni kell, hogy attól, hogy megszületett, a jogai és kötelességei egyformák, és a társadalomba való beilleszkedés akko r is kötelessége, a törvények elfogadása kötelessége mindenkinek, minden embernek, minden gyermeknek is, és ezt be kell tartani. De ez csak egy félmondat, és még amiről beszélni akartam, amit Ander Balázs ihletett meg a speciális otthonnal, illetve a gyerm ekotthonnal kapcsolatban; a saját megyémből nyilván én is ismerek hasonló problémákat, és valóban én is elfogadom, és tudom, hogy így vannak. Illetve ahogy Gelencsér Attila képviselő is mondta, aki felhozta a dolgozók szempontjait: azokat vajon nem kellene vizsgálni, hogy ők milyen körülmények között dolgoznak ebben a gyermekotthonban, milyen