Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 24. hétfő (177. szám) - A külföldön tartózkodó, magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező állampolgárok szavazati joga gyakorlásának megkönnyítése érdekében a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatbavételi kér... - SZÁVAY ISTVÁN
1397 De önök nem tették meg, ön ök erről szónokolnak, de nem tették meg, az egészségügyi kasszának mégis lefelé vitték az összegét, mi fölfelé vittük. Mi tudtunk olyan mértékű egészségügyi béremelést végrehajtani vagy tudunk, hiszen a következő években folytatódik, 107 plusz 100 ezer for inttal az orvosoknál, amelyet önök nem tudnak, mert ez a megoldás egyik kulcsa. Ez a nagyon nagy mértékű, radikális, Magyarország rendszerváltás utáni történetében még nem látott orvosi, egészségügyi béremelés, ami most zajlik ezekben az években. Köszönöm. (Gőgös Zoltán: 50 százalékot adtunk, államtitkár úr! - Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel az azonnali kérdések órájának a végére értünk. Most két perc technikai szünetet tartunk annak é rdekében, hogy azon képviselőtársaim, akik halaszthatatlan, fontos hivatali ügyük intézése érdekében elhagyják az üléstermet, azt minél zavartalanabbul megtegyék. (Rövid szünet.) (17.10) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most előterjesztése k tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása következik. A külföldön tartózkodó, magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező állampolgárok szavazati joga gyakorlásának megkönnyítése érdekében a vá lasztási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatbavételi kérelme A Jobbik képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön a külföldön tartózkodó, magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező állampolgárok szavazati joga gyakorlásának megkönnyítése érdekében a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló T/11693. számú törvényjavaslat tárgysorozatba vételéről. A tárgysorozatba vételt az Igazságügyi bizottság utasíto tta el. Először megadom a szót az előterjesztők képviseletében Szávay István képviselő úrnak, az Országgyűlés jegyzőjének, ötperces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr, jegyző úr! SZÁVAY ISTVÁN ( Jobbik ), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnö k úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportja most már negyedik alkalommal hozza a Ház elé ezt a javaslatát, amely arról szól, hogy könnyítsük meg a tartósan külföldön élő, de magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolg ároknak a választásokon való részvételének a lehetőségét; magyarán azt, hogy az ő számukra csak az a lehetőség van nyitva, hogy személyesen a nagykövetségeken adhatják le a voksukat. Több százezer emberről beszélünk, a legpesszimistább becslések szerint mo st már az egymilliót is eléri azoknak a száma, akik az elmúlt évek kormányainak tevékenysége és gazdaságpolitikája miatt most már máshol keresik az életet, a megélhetést. (Hiszékeny Dezső helyét a jegyzői székben Hegedűs Lorántné foglalja el.) Ezek az emb erek csak személyesen a nagykövetségeken tudnak szavazni, amely szavazáson való részvétel sokuk esetében nagyobb országokban több száz, de akár ezer kilométeres utazást jelenthet, ezzel együtt munkaidőkiesést, szabadnapot, költségeket, és ha még nincsen s zerencséjük, akkor mindezek felett még több órát sorba is állhatnak, hogy a szavazáson részt tudjanak venni.