Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 24. hétfő (177. szám) - Móring József Attila (KDNP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Hogyan tud segíteni a kormány az élelmiszerpazarlás megállításában?” címmel - ELNÖK: - MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP):
1389 De tisztelt képviselő úr, hadd mondjam önnek, hogy azért ami a bátorságot illeti, én még emlékszem arra, amikor alig néhány hónappal ezelőtt a Jobbikban lezajlott egy tisztújítási folyamat, és egy bizonyos Apáti Istvá n képviselő úr, aki kijelentette, hogy ő mindenképpen el fog indulni alelnökként, mert - hogy is mondta? - hiányolja a radikalizmust, ezért szembemegy Vona akaratával, megméretteti magát, elindul a tisztújításon, mert legalább akkor megmutatkozik a tagság akarata, és arról is beszélt, hogy amennyiben nem válnak be a számításai, „akkor hazamegyek, almát szedek - szó szerint idézem önt , én gumicsizmában is olyan ember vagyok, mint öltönyben a Parlamentben.” (Dr. Apáti István: Ez így van.) Úgy látom, nem vá ltak be a számításai, tisztelt képviselő úr, de mégiscsak kényelmesebb az öltöny meg a parlamenti szék, csak gondolom, ennek érdekében rakkolni kell, és a Jobbik új gazdájának kéréseit teljesítve itt kérdéseket kell feltenni a parlamentben. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Valakinek öltöny is kell. - Harangozó Gábor István: Helikoptere nem lehet mindenkinek! - Közbeszólások. - Nagy taps a kormánypárti padsorokban.) Móring József Attila (KDNP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Hogyan tud segíteni a kormány az élelmiszerpazarlás megállításában?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Móring József Attila képviselő úr, a KDNP képviselője , az Országgyűlés jegyzője, azonnali kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszterhez: „Hogyan tud segíteni a kormány az élelmiszerpazarlás megállításában?” címmel. Móring József Attila képviselő urat, jegyző urat illeti a szó, parancsoljon! MÓ RING JÓZSEF ATTILA ( KDNP ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az előttünk álló évek egyik legjelentősebb megoldandó feladata a Föld növekvő népességének egyre szűkösebb természeti erőforrások melletti megfelelő élelmezése. Az élelmezésbiztonság növelésének egyik legészszerűbb és leghatékonyabb eszköze az élelmiszerpazarlás és veszteség mértékének visszaszorítása. Egy európai uniós finanszírozású projekt tavasszal mutatta be az élelmiszerhulladék mennyiségének EU28as becslés ét. Az Európai Unió összesen körülbelül 88 millió tonna élelmiszerhulladékot termel évente. Ennek értéke megközelíti a 143 milliárd eurót. A hivatalos becslések szerint Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer vész kárba. Ebben minden benne van: a mezőgazdasági termeléstől kezdve a kereskedelmen át a vendéglátásig és a lakossági fogyasztásig. Tavaly Franciaországban törvénnyel tiltották meg a 200 négyzetméternél nagyobb üzleteknek, hogy kidobják vagy megsemmisítsék a még fogyasztható élelmiszereke t, és minden megmaradt ételt kötelezően segélyszervezeteknek kell felajánlaniuk. A román képviselőház az élelmiszerpazarlás csökkentését elősegíteni hivatott törvényt szavazott meg az előző héten, megkönnyítve az élelmiszeradományozást szociális intézm ények részére. Magyarországon is vannak hasonló törekvések az élelmiszerek begyűjtésére, de többnyire egy másik gyakorlat vált megszokottá: a lejáró termékeket az utolsó nap akcióssá teszik, és sok helyen azok így olcsóbban megvásárolhatóak. Tisztelt Minis zter Úr! Október 16án ünnepeltük a magyar kezdeményezésre életre hívott élelmezési világnapot, ami egyben az élelmiszerpazarlás elleni világnap is. Éppen ennek okán kérdezem a tisztelt miniszter urat: hogyan tud segíteni a kormány az élelmiszerpazarlás me gállításában? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)