Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 17. hétfő (176. szám) - Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
1299 Magyarország kérelemre menedékjogot biztosít azoknak, akiket hazájukban faji, nemzeti hovatartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott. És úgy gond olom, hogy ez nemcsak a nemzetközi jogból fakadó kötelezettségünk, hanem történelmünkből fakadó erkölcsi kötelességünk is. A szolidaritás mellett fontos nyelvünk és kultúránk védelme, közösségelvűségünk, és a kereszténységkeresztyénség nemzetmegtartó erej ének a rögzítése ugyanúgy alkotmányos identitásunk alkotóeleme. És ennek Alaptörvénybe foglalása történelmi jelentőségű, vagyis megfelelő fegyver szuverenitásunk védelme érdekében, és egyszersmind nemzetünk és Magyarország jövőjébe fektetett remény. Ezért is kérem a tisztelt Országgyűlést, a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák az előttünk fekvő Alaptörvény módosítását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra követ kezik Staudt Gábor képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport. DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nyomon követtem a vitát, és Tuzson Bence képviselőtársunk azt mondta, hogy arra utalt, hogy ez nem egy kérés volt, ami a kormány r észéről megfogalmazódott, hanem kötelességünk, hogy támogassuk ezt az alaptörvénymódosítást. Lehet, hogy Tuzson Bence nincs itt, sajnálom, hogy nincs itt, vagy nem hallja, remélem, hallja, amit mondok, ez nem egy Fideszkongresszus, hogy amit Orbán Viktor beterjeszt, azt kötelezően csak igennel lehet illetni. Ez a Magyar Országgyűlés. Önök hozhatnak be egy olyan alaptörvénymódosítást vagy más törvénymódosítást, ami teljesen elutasítandó, hozhatnak be egy olyat, amelynek a céljaival egyet lehet érteni, de a leírt szöveget nem lehet abban a formában támogatni. Azt kell mondjam, hogy hála istennek, ez a javaslat azért nem ilyen, nagyon sok előremutató javaslat szerepel benne, a kritikáinkat is elmondtuk, akár a sarkalatosságra vonatkozóan, hogy nyilván egy sark alatos törvényben kell meghatározni, hogy milyen módon lehet majd a jövőben egyedileg kérelmeket elbírálni. Hiszen ha egy sima többségi döntést várunk el, akkor bármelyik kormány, hiába az Alaptörvényben meg van határozva, hogy a Magyar Országgyűlés dönt, és törvényben dönt, és ha sima többséggel ezt meg lehetne tenni, akkor nem túl sokat tettünk. Aztán valóban nagyon érdekes hallgatni a fideszesKDNPs felszólalókat, akik még annak idején, amikor mi javasoltuk az alaptörvénymódosítást, homlokegyenest más é rvekkel jöttek elő, és higgyék el, hogy ha Alaptörvényt tudtak hozni felhatalmazás nélkül, és nem kérdezték meg az embereket, hogy elfogadjáke azt az Alaptörvényt, amit itt egyébként a FideszKDNPtöbbség fogadott el, akkor azt hiszem, hogy ehhez sem kell ett volna népszavazás, hogy köztudottan a magyar emberek javarészének az elutasító gondolatait közösen az Alaptörvénybe ültessük. Arra is fel kell hívnom a figyelmet, hogy azért még néhány kérdés itt nyitva marad. Bár úgy gondoljuk, hogy valóban ez az Alap törvénybe iktatott alkotmányos védelem, bár egy eszköz, hogy megvédjük magunkat, de gondoljanak arra, hogy mi lesz akkor, hogyha meghozzák azokat a másodlagos jogalkotási eszközöket, amelyeket adott esetben az alapszerződésekre hivatkozással nem hozhatnána k meg. A kvótadöntés pont ilyen volt, hiszen az a passzus, amire hivatkozik az azt meghozó Európai Tanács, az tulajdonképpen egy segítségnyújtási passzus azoknak az országoknak, akik egyfajta válsághelyzetbe kerülnek a sok bevándorlónak a kezelése okán, be vándorlók, menekültek kezelése okán, de ez nem jelenti azt, hogy ezt egy kötelező döntéssel minden országra rá lehet erőltetni, ráadásul úgy nem, hogy egy sima többségi döntéssel az Európai Tanácsban. Na, úgy már talán lehetne, hogy egy egyhangú döntéssel, de azt meg tudják a brüsszeli vezetők, hogy egy egyhangú döntéshez nem tudják megkapni a támogatást.