Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 17. hétfő (176. szám) - Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása általános vitájának folytatása - ELNÖK: - FARKAS GERGELY (Jobbik):
1283 A dokumentum, mármint a Tavaresjelentés olyan elemeket kért számon a M agyar Országgyűlésen, amit más országoktól az Európai Parlament nem követelt meg. (17.50) A jelentés tulajdonképpen megkísérelte átvenni a magyar polgárok által választott Országgyűlés szerepét, és közvetlenül kívánt beavatkozni magyar közjogi és politikai kérdésekbe. - véli Gál Kinga képviselőtársunk. Ez az eljárás szembemegy az Európai Unió szerződésével. A jelentés elfogadásának fontos tanulsága volt: az európai baloldal nem rendelkezett a szükséges többséggel a 7. cikk Magyarországgal szembeni elindítás ához, hiszen a liberálisok erre irányuló javaslatát az EP nagy többséggel leszavazta. Fontos megjegyezni azt is, hogy a Tavaresjelentésnek sem jogi, sem költségvetési, sem gazdasági következménye nem lett Magyarország számára, viszont - fűzöm hozzá én Gá l Kinga szavaihoz - máig ható belpolitikai hatása van, hiszen az Alaptörvény legitimitását megkérdőjelezők számára politikai hivatkozási alapot jelent. Az alkotmányos identitás fogalmának Alaptörvénybe emelése ezért is fontos aktus. Egyértelművé teszi a ne mzeti alkotmányos identitás elsőbbrendűségét, miközben kimondatlanul is magában hordozza az európai uniós alkotmányos identitás definiálásának szükségességét, illetve azt is, hogy az uniós és a nemzeti alkotmányos identitások egymáshoz való viszonyát a köz eljövőben rendeznünk kell. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobbik képviselőcsoportjából Farkas Gergely képviselő úr, frakcióigazgató következik. Parancsoljon! FARKAS GERGELY ( Jobbik ): Köszönöm a szó t. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ahogy képviselőtársaim már itt a korábbiakban elmondták, a Jobbik támogatja az alaptörvénymódosítást, többek között abból az alapelvből kiindulva, amellyel mi is egyet tudunk érteni, hogy egy nagyobb közösség vezet ősége - ebben az értelemben az Európai Unió vezetősége - ne tudja ránk erőszakolni a saját akaratát, ha ezt egy kisebb közösség - ebben az értelemben Magyarország - nem szeretné. Ugyanezt a logikát követve azonban - és ezt ajánlom az önök figyelmébe - enge djék meg, hogy kicsit beszéljek választókerületem központjáról, Kiskunhalasról, ahol önök egy nyílt tábort is nemrégiben létrehoztak. Miről van itt szó? Arról van szó, hogy Magyarország - mint egy nagyobb közösség - vezetősége, az önök kormánya egy kisebb közösség - ebben az esetben Kiskunhalas és környéke - választópolgárainak az akaratát figyelmen kívül hagyva egy nyílt tábort hoztak létre a helyi lakosok ellenzése mellett. Úgy gondolom, hogy egyértelmű a párhuzam, ha az alaptörvénymódosításnál önök az Eu rópai Unió vezetőségének szeretnének ezzel üzenni, és önök fontosnak tartják azt, hogy egy nagyobb közösség ne tudja ráerőszakolni egy kisebb közösségre az akaratát, akkor úgy gondolom, hogy ennek a párhuzamnak meg kellene állnia a helyét a mi kisebb válas ztókerületünk esetén is. Önöknek következetesnek kellene lenni, és figyelembe kellene venni Kiskunhalas választóinak és környéke választóinak az akaratát. Hogy mennyire nem csak a Jobbik elképzeléseiről van szó, hadd hívjam fel az önök figyelmét, hogy Kisk unhalas esetében egy nagy összefogás alakult ki azzal kapcsolatban, hogy Kiskunhalas városa nem kér a nyílt befogadóállomásból, nem szeretnének ilyen intézményt Kiskunhalason. Úgy, ahogy Magyarország sem szeretne olyan migránsokat itt látni, akikről nem tu djuk, hogy milyen szándékkal, honnan jöttek, mi a céljuk, úgy Kiskunhalas városa sem szeretne a településükön olyan migránsokat látni, akikről szintén elmondhatóak ezek a jelzők. Hogy ez a széles körű összefogás mennyire széles, arra jó bizonyíték, hogy a város polgármestere, a képviselőtestülete, de még a civil szervezetek is azon az állásponton vannak, hogy nem kér Kiskunhalas ebből a befogadótáborból. És mindezt az egész helyzetet megcifrázza az a tény, hogy a város polgármestere konkrétan az önök pártsz övetségének polgármesterjelöltjeként nyerte