Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 17. hétfő (176. szám) - Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása általános vitájának folytatása - ELNÖK: - HARRACH PÉTER (KDNP): - ELNÖK: - HARRACH PÉTER (KDNP): - ELNÖK: - NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz):
1266 nem látjuk az elvtársakat, ők eltűntek a balfenéken. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Óvatosan beszélj!) Nem látjuk azokat, akiket magukkal cipeltek független képviselőként. Bá r köztük vannak egyébként egyéni országgyűlési képviselők is, akár az Együtt képviselőjét, Szabó Szabolcsot, akár a frissen megválasztott vagy egy évvel ezelőtt megválasztott veszprémi képviselőjüket nézzük, akik egyéni képviselőként hagyták itt az emberek et; vagy pedig Oláh Lajost, akit a VII. kerületben a Gyurcsánypárt színeiben választottak egyéni képviselőnek. Nekik valamilyen formában majd el kell számolniuk a választóikkal, hogy miért ezek a padsorok. Bár többen megfogalmazták, akár az LMP részéről, akár múlt héten a frakcióvezető Tóth Bertalan az MSZP részéről, hogy ők nem is tekintik azt a 3 millió 362 ezer embert, akik egy irányba szavaztak és részt vettek a választáson, nem tekintik olyanoknak, mint akiket az ész vagy a szív vezérelt. Különböző je lzőkkel illettek embereket, akik nem az ő szájízük, nem az ő pártpolitikai álláspontjuk szerint vettek részt ebben a népszavazásban. Nos, én azt látom, hogy egyedül a liberálisokkal tudunk érdemi és értelmi vitát folytatni ma a parlamentben, mert az ellenz ék minden egyes részét valamilyen pártpolitikai, valamilyen aktuálpolitikai ügyek vezérlik. Nagyon sajnálom, hogy a Jobbiknál is ezt kellett tapasztalnom, de akkor, amikor a vezérszónokuk folyamatosan fenyegetőzik egy alkotmánymódosításról, egy alaptörvény módosításról szóló vitában, és arról ábrándozik, hogy 2018ban, majd ha hatalomra jönnek, akkor itt milyen szép új világ lesz, nos, ez nem azt jelenti, hogy a témával foglalkozott volna, illetve érdekelnée ez a rendkívül fontos nemzeti ügy. (Felzúdulás, k özbeszólások a Jobbik soraiból, köztük: A témával foglalkoztunk.) Akivel vitatkozni tudunk, az Fodor Gábor, bár már most az elején le kell szögeznem, hogy gyakorlatilag az ő álláspontjával nagyon sok mindenben egyáltalán nem tudunk egyetérteni. Én például teljes mértékben nem tudok egyetérteni akkor, amikor megkülönbözteti, nagyon erősen és élesen megkülönbözteti a népszavazás érvényességét és eredményességét. Bár ő is hangsúlyozta, hogy soha ennyi ember egy irányba még nem szavazott, 3 362 224 ember mondta el az akaratát. Világos akaratot közölt akár a parlament felé, akár Budapest felé, akár Brüsszel felé, és felhatalmazta, azt gondolom, mind a kormányfőt, mind a kormányt, mind pedig a parlamentet, hogy ennek az akaratnak minden szinten szerezzen érvényt. Amikor a múlt héten több vidéki településen jártam, akkor nemcsak a kormányzati feladatot, nemcsak a parlamenti feladatot láttam ebben, hanem bizony az önkormányzatoknál is rengeteg polgármester, nagyon sok képviselő hitet tett amellett, hogy még önkormány zati szinten, tehát a közélet, a politikai közélet minden szintjén kötelesek vagyunk az emberek akaratát képviselni és az emberek akaratát végrehajtani. Szeretném az érvényességgel kapcsolatban elmondani, hogy készítettem egy kis összefoglalót az elmúlt id őszak népszavazásairól, tehát mind a hat népszavazásról, amit megélhettünk az elmúlt időben. ’97ben a NATOnépszavazáson 49 százalékos részvételi arány volt, és egy nagyon gyors, rapid jogszabálymódosítás, és még volt benne, hogy hét óra előtt néhány per ccel még egy órára meghosszabbították a szavazás lehetőségét az emberek számára. Így is összességében ott 3 millió 344 ezer ember szavazott együtt, ez egy 85 százalékos akaratnyilvánítás volt. Ma Magyarország a NATO tagja továbbra is, és senki, de senki ne m kérdőjelezi meg itt a parlamenti patkóban ezt a NATOtagságot. (Közbeszólások a Jobbik soraiból, köztük: Más volt a küszöb. - Az elnök csenget.) Az EUcsatlakozás 2003as népszavazása egy 45 százalékos népszavazás volt, ott 3 millió 56 ezer ember szavazo tt egy irányba, ez ott 83 százaléknak felelt meg. Ma Magyarország az Európai Unió tagja, hiszen 2004. május 1jén aláírtuk a csatlakozási szerződést és pont a népszavazási akaratra, a népszavazáson részt vevők elsöprő többségére hivatkozva. A kétigenes, há romigenes népszavazás szintén ilyen volt. Én itt a kétigenest szeretném kiemelni, ez ma többször elhangzott, már nemcsak azért, mert az akkori miniszterelnök gyakorlatilag cserbenhagyta, nem cserbenhagyta, elárulta a nemzetét, elárulta Magyarországot. Rész t vettem azon a parlamenti ülésen, ahol a 12 határon túli magyar szervezet ott kint kérte a magyar képviselőket, a magyar embereket, a magyar politikai életet, hogy szavazzák meg a kettős állampolgárságot, mindenki tegyen hitet emellett. Ezt csak úgy siker ült megtennünk, hogy a részvétel, egy 37