Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 15. hétfő (127. szám) - A 2017. év Arany János-emlékévvé nyilvánításáról szóló határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik):
100 Ugyanakkor, a gondolataim bezárva, Arany Jánosról az is tudvalevő - el is hangzott a méltatásban , hogy ő az egyik legnagyobb szókincsű magyar költő. Nem nehéz bármilyen szóra rákeresve a k ölteményeiben megtalálni ezeket a szavakat. Zárásul ismét egy költeményt szeretnék idézni, a Földi László vezérszónoklatában már elhangzott „Az elveszett alkotmány” című művéből, L. Simon Lászlónak címezve, ismételten sajnálva, hogy nem vesz részt a vitába n. „Várj, mester! Mondék, várj rá, ha nem érted a tréfát / Még bosszúmat töltöm: megeszed magvát e baracknak.” Köszönöm a figyelmüket. (Derültség és taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végére értü nk. Most a további képviselői felszólalások következnek, ennek keretében elsőként Vágó Sebestyén képviselő úrnak adom meg a szót. VÁGÓ SEBESTYÉN ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sajnos ma, ahogy már Farkas Gergely felszólalásában utalásokat tett rá, olyan korban élünk, amikor a média által sugallt példaképek, úgy is mondhatnám, hogy nem kellőképpen magas színvonalúak - s akkor még finoman fogalmaztam - a fiatalság számára. Az ilyen emlékévek lehetőséget adnak arra, hogy ezek a fiatalok esetlegese n újabb és ténylegesen példaképként használható személyeket, akár történelmi, akár irodalmi személyeket válasszanak maguknak. Egy emlékév talán lehetőséget ad erre a kiállításokkal, a különböző programokkal, természetesen akkor, ha azok megfelelő színvonal on vannak megszervezve, és a hozzáférés is megfelelően rendelkezésre áll a fiatalok számára. Arany János nemcsak mint irodalmár, mint hazafi, mint a hazáját szerető ember, mint értelmiségi, mint gondolkodó állhat példaként a fiatalok előtt, hanem a műveibe n is számtalan példát emelt a fiatalok elé. (19.30) Kiragadnék egyetlenegy stílust, amiben ez nagyon jól nyomon követhető, szinte az összes egyetemes és magyar emberi értéket megtaláljuk, ami fontos lehet egy ma felnövő, akár középiskolás, akár kisebb, aká r idősebb generációhoz tartozó ember számára. Itt konkrétan a balladákra gondolnék. Történelmi témájú balladáiban, akár ha a Szondi két apródjára is gondolunk, példát állít számunkra hazaszeretetből, a haza iránti önfeláldozás lehetőségéből. Még azt is mon dhatnám, hogy az egyéb történelmi balladáiban pedig felkeltheti a fiatalok érdeklődését akár egyegy történelmi kor megismerése iránt, akár a történelmünk nagyjai megismerése iránt. Ez csak egy példa az emberi értékekre. Nagyon jó példát állít számunkra az igazságszeretet, az igazságkeresés és az igazságért mindent megtevő ember, az erkölcsös ember gondolkodásmódja felé is; elég, ha A walesi bárdokra gondolunk. Vagy a lelkiismeret kérdése, ha az Ágnes asszonyt figyelembe vesszük. Tehát napestig lehetne soro lni, talán egy ilyen vita kerete szűk is ahhoz, hogy ezeket az értékeket az ember felsorolja, példának hozza. Bízhatunk abban, hogy akár egy ilyen emlékév, azon felül persze, hogy nincs olyan magyar tanuló, nincs olyan magyar fiatal, aki Arany János műveiv el ne találkozna tanulmányai során, de nagyon jól tudjuk azt a saját ifjúkorunkból is, saját tanulóéveinkből is, hogy ami kötelező, ami tantárgy, amiből vizsgázni kell, amiből felelni kell, mindig egy kicsit távol tart bennünket azoktól az értékektől, amik et ezek a művek sugallnak. Talán egy ilyen emlékév lehetőséget nyújt arra a felnövekvő generációk számára, hogy ne csak kötelező irodalmi tananyagot, ne csak bevágandó tételt és ne csak egyfajta kötelezettséget lássanak akár magában Arany Jánosban, akár Ar any János műveiben, hanem jobban beleásva magukat, jobban megismerve akár az ő életpályáját, akár az ő műveit, átvegyenek valamit abból az értékrendből, akár a felsorolt értékrendekből is, amit akár a művei, akár az életműve sugall. Nagyon nagy ellenszélbe n kell dolgozni annak az embernek, aki