Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 17. csütörtök (135. szám) - Bejelentés előterjesztés további bizottsági tárgyalásáról - A nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
950 Nagyon szé pen köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mást terveztem elmondani, de muszáj reagálni pár szóban azokra az egyébként egészen elképesztő felvetésekre, amelyeket Hollik, illetve Vantara képviselőtársam elmondott az elmúl t percekben. Szóval, azon gondolkodtam, hogy ha jól tudom, a 199 képviselőből a legfrissebb képviselői mandátuma Hollik képviselő úrnak van, de vannak képviselők, akiknek egykét évtized alatt sem sikerült olyan vastag bőrt növeszteni, mint amennyit Hollik képviselő úrnak az elmúlt nagyon rövid idő alatt, tán még egy rinocérosznál is vastagabbat. Amiket elmondott, az egészen elképesztően nagy hazugság. (Dr. Répássy Róbert: Arról beszéljen, aki ellen bűnvádi eljárást kell folytatni!) Bűnvádi eljárást meg nem lehet folytatni (Zaj. - Az elnök csenget.) , képviselőtársam, amit bekiabál Répássy képviselő úr, egy országgyűlési képviselővel szemben, még akkor sem (Dr. Répássy Róbert: Ott ül melletted!) , ha nem tetszik önnek, amit mondok, merthogy a parlamenti felszó lalásában mindenki azt mond, amit szeretne - nyilván ön is tud majd válaszolni rá , és ezért ilyen eljárást indítani nem lehet. De azért sokatmondó, hogy büntetőeljárással fenyegetnek itt ellenzéki képviselőket kormánypárti képviselők a bekiabálásukkal; a zt gondolom, hogy ez a magyar viszonyokat nagyon szépen jelzi. De térjünk rá arra, hogy tartalmilag miről volt szó. Azt mondja Hollik képviselő úr, hogy sikeres demográfiai fordulatot hajt végre a kormány. Ezen a mondaton önmagában az ember akkor kacagna, ha egyébként nem volna rettenetesen szomorú a mai magyar helyzet. De valóban, mi a sikeres demográfiai változás? Az, hogy olyan politikát folytattak, ahol az ország lakosságának az 510 százaléka már nem Magyarországon képzeli el a boldogulást, hanem külfö ldön vállal munkát, és nem a visszatérés szándékával, hanem anélkül. És hadd tegyem hozzá, hogy ezek az emberek a legtehetségesebb fiataljaink közül kerülnek ki elsősorban. Ez a sikeres demográfiai változás, amit a kormány elért? Nagyszerű, gratulálok önök nek! Még egyszer mondom, ha már a lakástémánál tartunk, és ezzel összekötjük, akkor kétségkívül ez a folyamat, ez a demográfiai változás sok üres lakást keletkeztet Magyarországon, de talán nem így kéne üres lakásokat teremteni. A másik, tisztelt Hollik ké pviselő úr, hogy ön komolyan az elmúlt hat év után ki meri azt mondani, hogy az ellenzéknek a kitalációja az, hogy önök személyre szabott jogalkotást folytatnak? Ne tessék már viccelni! Mondok néhány példát, de nagyon szívesen folytatom önnek, mondjuk, a p lakátokkal kapcsolatos törvényalkotás, amikor volt egy ESMA nevű cég, akkor megtiltották azt, hogy hirdetőoszlopokon lehessen plakátot elhelyezni a közterületen; aztán ezt a céget, miután már tönkrement, megvette Garancsi István, jött egy törvény, ami szer int újra lehet ilyen tevékenységet folytatni. Aztán milyen érdekes, hogy amikor a kaszinókról szóló törvénycsomagokat elfogadtuk, akkor mindenki tudta, hogy annak a kedvezményezettje Andy Vajna lesz! Milyen érdekes, hogy amikor a földtörvények után megnézt ük, hogy kik azok, akik a legtöbb földet tudták maguknak megszerezni, akkor Lázár János, Mészáros Lőrinc meg L. Simon László neve került elő! Milyen érdekes, hogy hangfelvétel tanúskodik arról, hogy az önök trafiktörvénye után hogyan kell a fideszes havero knak szétosztani a trafikkoncessziókat! Folytassam még, Hollik képviselő úr? Vagy folytassam esetleg a közjogi tisztséget betöltőkkel kapcsolatban, ahol a tegnapi bizottsági ülésen elmondtam, hogy vagy nekünk, ellenzéki képviselőknek keletkeztek váteszi ké pességeink, vagy pedig az önök törvényeiből olvasható ki teljesen egyértelműen, hogy kire írták azt? (11.40) Ugyanis ellenzéki képviselők, már jóval azelőtt, mielőtt szó került volna személyi kérdésekről, meg tudtá k mondani, hogy ki lesz a legfőbb ügyész, ki lesz az OBH elnöke, kik lesznek alkotmánybírók, de ugyanúgy meg tudtuk mondani, hogy a kaszinótendereket Andy Vajna fogja elnyerni. Vagy mi vagyunk jóstehetségek, vagy az önök törvényei személyre szabottak. Szóv al, ne tessék már nekem ilyeneket mondani itt a magyar Országgyűlésben, hogy önök nem alkotnak személyre szabott törvényeket! (Dr. Legény Zsolt: Személyre, személyekre!) Hát a napnál világosabb, csak a hülye nem látja, ne haragudjon, képviselő úr!