Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 17. csütörtök (135. szám) - Bejelentés előterjesztés további bizottsági tárgyalásáról - A nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK: - VANTARA GYULA (Fidesz):
948 vonzóbb, mint a takarékpénztárak. Nem látni ennek előnyeit, úgyhogy inkább az jósolható, hogy a várt hatás el fog maradni a lakásipar fellendülésében. Nyilván ezt a kormány is érzi, hogy itt szorul a hurok. A sürgősséget i s a lakáspiac visszaesésével magyarázzák, ugyanis éves szinten 20 százalékos a csökkenés. Mindent bevetnek, mindent megpróbálnak, csak hogy az uniós pénzek kiszórása után valamilyen lökést adjanak a gazdaságnak. Egyébként a CSOKnál is a magas jövedelmű, l akással már rendelkező, többgyerekes családok vannak a fókuszban, mint számos más intézkedésnél, nem a lakhatási nehézséggel küzdők. A NOKnál is ez a helyzet: a lakásvásárlók sorrendjét elsősorban a licit határozza meg, aki a legnagyobb önerővel rendelkez ik, az jut leghamarabb lakáshoz. Megint azokat hozzák helyzetbe, akiknek megvan a készpénzben szükséges összeg; kisebb bérből, fizetésből élők itt megint csak hátrányban vannak, hátul lesznek a sorban, és akár 1015 évet is várniuk kell, hogy lakáshoz juss anak. Végül ez az egész a kaszinóbizniszhez hasonlít, amelyben államilag elismert szervező kell egy ilyen közösség élére. Nem hisszük, hogy lenne ma olyan Magyarországon, aki rá merné bízni a pénzét néhány olyan haverra, akit Rogán Antal kiválasztott, és a zt állítja, hogy megbízható ember. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az LMP és a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A további képviselői felszólalásokra a fennmaradt időkeretekben van lehetőség. Ezeket az üléstermi táblán kísérhetik figyelemmel. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Vantara Gyula képviselő úrnak, Fidesz. VANTARA GYULA ( Fidesz ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvén yjavaslat célja, hogy minél több új építésű, hangsúlyozottan új építésű lakás vagy ház épüljön, ugyanis sajnálatos módon az új építésű lakások kínálati piaca 2004 óta nagyságrendileg 80 százalékkal esett vissza, ahogy ez ma már többször elhangzott. Ennek e gyik oka, hogy a 2002ben életbe lépett szocialista kormány első intézkedéseként megszüntette az otthonteremtési kedvezményeket, magasan tartották a kamatokat, és ezzel együtt az embereket szinte ösztönözték a devizahitelek irányába. Mondanunk sem kell, hogy valamennyien tudjuk, mekkora károkat okoztak ezzel az embereknek, családok hullottak szét, ezreknek elárverezték a házát, és még a bankok is óriási veszteségek leírására kényszerültek a bedőlt hitelek miatt. A kormány politikájának , sokszor unortodox megoldásainak köszönhetően viszont elmondhatjuk, hogy mindazt, amit a devizahitelezés jelentett, a hátunk mögött tudhatjuk, s ma már nem kell senkinek aggódnia amiatt, hogy hogyan alakul a forint árfolyama a hó elején. Tisztelt Képvisel őtársaim! Mindezeket csak azért kívántam elmondani, hogy mindenki előtt világos legyen, hogy honnan indultunk, és milyen körülmények között vette át 2010ben a kormány az ország irányítását. Most a pénzügyek és a növekvő gazdaság pozitív eredményei mellett ismét lehetőség van olyan programot indítani, ami az emberek lakáshoz juttatását szolgálja. Jelenleg mintegy nyolcezer lakást építenek, és a kormány feltett szándéka, hogy ezt a számot megduplázza. Első intézkedésként a lakásépítés áfakulcsát csökkentette a kormány 27ről 5 százalékra, ami önmagában jelentős hatással bír a családok otthonteremtésére, és lendületet adhat a lakásépítésnek. (11.30) Második lépésben a már sokszor emlegetett, 2015. július 1jétől bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lak áscélú támogatás, a CSOK, a családi otthonteremtési kedvezmény tette még kedvezőbbé ’16. január 1jével az új lakás építésénél vagy az újlakásvásárlásnál nyújtott jelentős anyagi támogatást. Ezen túl a három- vagy többgyerekes családok új lakás építéséhez , vásárlásához