Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
912 Nem régre nyúlik vissza a probléma. 2010 novemberében Ékes Ilona fideszes országg yűlési képviselő arról kérdezte a belügyminisztert, hogy mi van Magyarországon a gyermekprostitúcióval. Azt írta: „Meggyőződésem, hogy a fiatalkorúak esetén fogalmilag nem beszélhetünk önként választott tevékenységről, legtöbbször fenyegetés, kényszer és e rőszak hatására kerülnek az utcára fiatal lányok.” Hát, a belügyminiszter ez irányú érzékenysége akkor is dicséretes volt, nagyjából megállapította, hogy „Magyarországon nem létezik gyermekprostitúció, az elvétve előforduló esetekben pedig a gyermekek önké nt választják azt”. Szó szerint azt mondta, hogy „sajnos egyre több lány anyagi haszonszerzési szándékkal, önként árulja a testét”. Azt gondolná az ember, hogy miután ez 2010ben elhangzott, azután változott valami, hiszen az alapjogokért felelős ombudsman vizsgálatot végzett egy évvel később. Akkor az alapvető jogok biztosa megállapította és a jelentésében leírta, hogy „a szexuális kizsákmányolás gyanújára a jelzőrendszer még nem reagált semmilyen formában, bizonyítékok többnyire későn érkeznek. A gyermekp rostitúció ellen, a gyermekek védelmében azért sem képes a rendszer hatékonyan fellépni, mert nincs belső együttműködés, ismeret, szakmai útmutató, eljárásrend”, mondja ezt a jelentés, és hozzáteszi: „A vizsgálat feltárta azt is, hogy speciális ismeretek, szakmai protokollok, gyakorlati útmutatók hiányában a gyermekvédelem szakemberei nem tudnak kellő időben és hatékonysággal cselekedni a megelőzés érdekében, és nem képesek megfelelő segítséget nyújtani a prostitúció áldozatává vált gyermekeknek.” Nos, újab b évek teltek el, és azt gondolnánk, hogy valamit változott a helyzet. Sajnos azonban nem kedvező a változás, hiszen az Europol statisztikája ma azt mondja, hogy a gyermekprostitúció minden ötödik áldozata magyar volt az európai emberkereskedőknek 2009 és 2013 között, és ez a tendencia sajnos negatívan változik. Arról, hogy mi történik nap mint nap, a sajtóból is értesülhetünk. Ha megnézzük a Magyar Nemzetet vagy az Indexet, azt láthatjuk, hogy nemrég egy 12 éves lány számolt be: Facebookon ismerkedett meg egy 45 éves férfival, aki profilképe alapján bejelölte, ő visszajelölte, mert nagyon boldog volt, hogy 12 éves létére azt írta neki valaki, hogy milyen szép. Attól kezdve sokat cseteltek, majd a férfi rábeszélte, hogy költözzön hozzá. Brigi - a jelenlegi h elyzet alapján - elindult éjjel biciklivel, hogy odaköltözik. Teljesen véletlen, hogy ebből nem történt semmi. A bátyja észrevette a lány kerékpáros eltűnését, a rendőrség kiment, de kiderült, hogy Brigit addigra már eladták és értékesítették a nyugateuró pai piacon, ahol vevők vártak rá. Ha bárki azt gondolja, hogy ez egy elszigetelt eset, akkor bizony téved, ugyanis jelen pillanatban több ezer olyan magyar gyermekről beszélhetünk, akik 12 éves korukat meghaladóan különböző nyugateurópai országokban tűnne k el. Minimum 8 ezerre, tehát egy kistelepülésnyire tehető azon 1423 éves lányok és fiúk száma, akiket olyan kecsegtető jövőképpel csábítanak NyugatEurópába, hogy ott majd minden jó lesz. Olyan országokba viszik az áldozataikat, ahol csak a futtatás tilt ott, de maga a prostitúció nem. Így kötnek ki Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Svájcban és Olaszországban, ahol többségében három műszakban, heti hét napon kényszerítik őket prostitúcióra. M egdöbbenhetünk az adatokon, de nézzük meg újra a statisztikát, hogy mi történt a gyakorlatban. Magyarországon Szél Bernadett képviselőtársam írásbeli kérdéssel fordult a belügyminiszter úrhoz, hogy megkérdezze, hány eljárás indul az ilyen ügyekben. 2013 má sodik félévében nulla, 2014ben 4 esetben, 2015 első felében szintén 4 esetben indult eljárás ilyen bűncselekmények miatt. Ez azért fontos, mert ez bizonyítja azt, hogy a Btk. módosításai és szigorításai az eljárási, a nyomozati és a vádemelési szándék hiá nyában semmit nem érnek. Viszonyításként mondom: az Európai Bizottság megállapította, hogy 201012ben csak az EUban 30 146 áldozatot vettek nyilvántartásba, akik különböző agressziók kapcsán kerültek ilyen munkára. Mindez napjainkban is zajlik, miközben a magyar kormány az isztambuli egyezmény magyarországi megvalósításának az elfogadására már lassan egy éve várat, és semmi érdemi lépés nem történik annak érdekében, hogy az ellátórendszer képes legyen ezeknek a problémáknak a
