Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - Az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája - ELNÖK: - DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): - ELNÖK: - V. NÉMETH ZSOLT (Fidesz):
844 vonják vissza, és ne legyen ez holnap támogatva. Köszönöm szépen, elnök úr. (Magyar Zoltán tapsol.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy a fönnmaradt időkeretek terhére ki óhajt még felszólalni. (Jelzésre:) Az MSZP képviselőcsoportjából Legény Zsolt képviselő úr jelentkezett felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr! DR. LEGÉNY ZSOLT ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tényleg nagyon röviden egy dologra szeretné k fókuszálni. Ellenzéki képviselőtársaim már említették a törvényjavaslattal kapcsolatos szakmai aggályokat. Ezek nagy részét természetesen én is osztom. Amit szeretnék kiemelni, amit Demeter Márta képviselő asszony már említett, hogy azt értjük, hogy Orbá n Viktor és kormánya lelkes szabadságharcosként szokott nagyon sok esetben tevékenykedni, azonban azt nem gondoljuk jónak, hogy ez azt kellene hogy eredményezze, hogy mondjuk, az ebtenyésztés területén kiemelik ezt a bizonyos kilenc őshonos magyar fajtát, és a többi kutyatenyésztéssel, a többi ebtenyésztéssel kapcsolatosan a fajtákat pedig, mondjuk úgy, hogy diszkriminálják vagy hátrányosan megkülönböztetik. Szerintem ez nem jó megoldás, ez nem jó irányba visz, és természetesen ezért az ebtenyésztő szerveze tek, szakmai szervezetek is szót emeltek már. Remélem, hogy ez elhallatszik a kormányig is, nem az égig, csak a kormányig. (18.40) Én remélem, hogy ez elhallatszik a kormányig is - nem az égig, csak a kormányig , és remélem, hogy ezen valamilyen módon még iscsak lehet változtatni, mert ha nem lennének ilyen hátrányos megkülönböztetések a törvényjavaslatban, akár még talán jó is lehetne. Természetesen van még nagyon sok, mondjuk úgy, hogy szakmai aggályunk. Ezzel együtt tehát azt gondolom, hogy ez viszont ki fejezetten rossz irányba viszi el a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A Fidesz képviselőcsoportjából V. Németh Zsolt képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr! V. NÉMET H ZSOLT ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Aki nyomon követte a kutyatenyésztés ügyét az elmúlt másfél évtizedben, az láthatja, hogy a most beterjesztett törvényjavaslat az egyetlen lehetséges megoldás, különösen, ha a nemzetkö zi tapasztalatokat is emellé rakjuk. Természetesen ez a jogszabály önmagában nem lenne elégséges, ha csupán arról döntene, hogy a régi magyar kutyafajták kivételével kiveszi a törvényből és nem csinálna semmi mást. Ugyanis akkor azon fajták esetén, ahol jó val nagyobb a felelősségünk, azért van itt pozitív diszkrimináció, ha lehet egyáltalán erről itt beszélni, azért, mert ott jóval nagyobb a magyar fajták esetén a felelősségünk, az állam felelőssége. Ha nem csinálna ott semmi mást, akkor hibásan járnánk el. Kidolgoztunk azonban egy programot erre a 9 kutyafajtára vonatkoztatva, ahol továbbra is természetesen a tenyésztési hatóság, a Földművelésügyi Minisztériumon belül a Nébih teszi a feladatát, de amellett a gödöllői Haszonállatgénmegőrzési Központ feladat a lesz az, hogy koordinálja ezt a tevékenységet; és a magyar nemzeti parkok, illetve az erdőgazdaságok segítségével fogjuk létrehozni azt a génállományt, amely reményeink szerint kompromisszummentes állományt tud felmutatni. Hiszen ú gy, ahogy a többi kutyafajtánál, úgy a magyar kutyafajtáknál is elképesztő folyamat zajlott le: 20 évvel ezelőtt 4500 kuvaszt törzskönyveztek, most pedig 175öt. Tehát nyilván mindezek mellett nemcsak számában, hanem a genetikai állomány is elképesztő módo n leromlott, és a rokontenyésztettségre utaló jeleket felfedezik nyilván a szemléken is, tehát magyarázatot kell adni