Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - Az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
840 Tisztelt Képviselőtársak! Köszönö m az érdemi hozzászólásokat, köszönöm Demeter Márta képviselő kisasszonynak, hogy felhívta a figyelmünket az önkéntes tartalékos rendszerben rejlő lehetőségekre. Nem kell nekünk bemutatni, én magam is szerződéses tartalékos vagyok természetesen, tudjuk azt , hogy lehet honvédségi alapkiképzéshez jutni. De hát épp azt a problémát vázoltam, hogy egyrészt nagyon sokan nem tudják, nem szeretnék vállalni családi vagy munkahelyi okok miatt, amikor tartalékosnak ma azt hívják, aki évi két hónapra jellemzően be kell vonuljon laktanyai szolgálatra. Ezt ne hívjuk tartalékos rendszernek! Mi egy olyan nyugvó állományt hoznánk létre, amelynek mozgósítását minősített helyzethez kötnénk. Tehát másról beszélünk, mi egy önkéntes honvédségi alapkiképzésről beszélünk, amivel ka pcsolatban valamiféle ködös utalásokat tett, hogy miért probléma, ha ma azt egyáltalán elvégzik olyan fiatalok, akik lehet, hogy egykét év múlva már nem is lesznek honvédek. Talán a Farkasokkal kapcsolatos balliberális, vagy bocsánat, mostanában inkább jo bbliberális hisztériára próbált ez a ködös utalás rímelni. Én azt gondolom, hogy épp azért jönnek létre ilyen civil kezdeményezések, mert az állam nem látja el a feladatát. Az állam előírja, hogy minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére, de nem b iztosítja az ehhez szükséges alapkiképzést. Hát persze, hogy létrejön egy Magyar Gárda, vagy létrejönne, vagy működött volna, ha nem az lett volna a kormányzat legfőbb dolga, hogy tűzzelvassal üldözze! Pedig nem ez a dolga! Az a dolga inkább, hogy biztosí tsa a honvédelmi alapismereteket is akár a közoktatás, a köznevelés keretein belül, és biztosítsa az önkéntes honvédségi alapkiképzést is. Simon Miklóst szeretettel üdvözlöm itt, kár, hogy a bizottsági ülésen nem volt ott. Ehhez képest magabiztosan beszélt arról, hogy miért nem támogatták ezt a javaslatot. Örülök az érveinek. Hatásvizsgálatot várni egy ellenzéki párttól nehéz, hiszen ez akár hadititkokkal is felérő felmérést eredményezhetne, de szerintem egyébként igenis a honvédség képes lenne alapkiképzés t valamilyen szinten biztosítani. Lehet vitatni az eddigi feltételrendszert is, de hogy pontosan hány fekvőtámaszt és mit adnak, mondjuk, a honvédek kezébe, ez, azt gondolom, legyen a honvédségi vezetők belügye. Bár mi magunk is rendszeresen találkozást fo lytatunk honvédségi vezetőkkel, pontosan annak érdekében, hogy kiszélesíthessük a jelenlegi tartalékos rendszert, amivel kapcsolatban úgy tűnik, hogy Simicskó István miniszter úr is csak ígérte az ötpárti egyeztetést (Az elnök a csengő megkocogtatásával je lzi az idő leteltét.) , valójában diszkréten, gyáván távol marad ettől a javaslattól és ennek a vitájától is. És nem ismerjük meg, hogy mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy változtasson a jelenlegi áldatlan helyzeten. (Taps a Jobbik soraiból.) E LNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. Az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági j elentés vitája Most soron következik az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentés vitája. A kormányelőterjesztés T/9299. számon és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlament i informatikai hálózaton érhetők el. Most megkérdezem az előterjesztők képviseletében Nagy István államtitkár urat, hogy kíváne felszólalni. (Jelzésre:) Nem kíván. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy ki kíván felszólalni a vitában. Mivelhogy a kijelölt Mező gazdasági bizottság nem állított előadót, ezért van lehetőség rögtön a képviselői felszólalásokra. (Jelzésre:) Elsőnek a Jobbik képviselőcsoportjából Magyar Zoltán képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr! MAGYAR ZOLTÁN ( Jobbik ):