Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - Az önkéntes honvédségi alapkiképzés bevezetéséről szóló határozati javaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): - ELNÖK: - KULCSÁR GERGELY (Jobbik):
838 kell tölteni, erre igenis forrásokat szükséges biztosítani, és természetesen olyan perspektívát, amiért a haza sz olgálatáért elkötelezett fiatalok egyébként egy élethosszon keresztül tudnak szolgálni. Viszont egy dolog nem megengedhető, az, hogy úgy adjunk alapkiképzést fiataloknak vagy bárkinek, hogy utána nem tudjuk, mihez kezd ehhez a tudással. Kikerül a rendszerb ől, eltűnik a honvédség szeme elől, és ne adj’ isten (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , ezáltal olyanok részesülhetnének alapkiképzésben, amennyiben ezt támogatnánk - nem fogjuk támogatni a tárgysorozatba vételt sem , akik esetleg megbuknának minden egyéb más szűrésen. Azt gondolom, hogy ez nem megengedhető, és óriási kockázat lenne. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A Fidesz képviselőcsoportjából Simon Miklós képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr! DR. SIMON MIKLÓS ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkéntes honvédségi alapkiképzés bevezetéséről szóló határozati javaslatot, amelyet a Jobbik képviselői nyújtottak be, a Honvédelmi és rendészeti bizottsá g is megtárgyalta, és a bizottság nem tartotta támogathatónak. Ennek több oka is van. A tervezetben több olyan, közjogilag bizonytalan, illetve az önként részt venni szándékozó állampolgárokra nézve esetlegesen hátrányos felvetés szerepel, amelyek miatt an nak támogatását nem javasoltuk már akkor sem. Jelen formájában nem kellően kiforrott, számos alapvető jogi és szakmai kérdést vet fel a javaslat, továbbá nem kellően behatárolt, nem jelöli ki megfelelően a konkrét célokat és szakpolitikai döntési pontokat. Példaként említeném az önként jelentkezők jogállását, behívhatóságát, büntetőjogi és kárfelelősségét, de emellett számos más aggályt is felvet. A tervezet olyan javaslatokat fogalmaz meg, amelyek mögött azonban a szükséges hatásvizsgálatok megléte nem lát ható sem a honvédelmi képességek, sem nemzetgazdasági tekintetben. A hatásvizsgálatok elvégzése nélkül a tervezet költségvetési támogathatósága tekintetében sem lehet felelős döntést kialakítani. A javaslatban felvetett önkéntes részvétel egy olyan országo s vonatkozású, a magyar állampolgárok jelentős hányadát érintő kérdéskör a honvédelmen belül, amelyre nézve számos kérdést kell még tételesen megvizsgálni és döntést hozni benne. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megint meg kell k érdeznem, mert mind a két név szerepel, tehát Novák Előd és Kulcsár Gergely, de gondolom, hogy Kulcsár Gergely fog felszólalni. (Novák Előd bólint.) Tehát a Jobbik képviselőcsoportjából kétperces felszólalásra Kulcsár Gergely képviselő úr következik. Paran csoljon! KULCSÁR GERGELY ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik frakciója természetesen támogatja a tárgysorozatbavételi kérelmet, annál is inkább, mert már hosszú ideje feszegetjük ezt a kérdést, Vona Gábor elnök úr, Novák El őd és jómagam is felvetettük már ezt a témát a Ház falai között és egyéb fórumokon is. Ahogy Novák Előd az imént elmondta, a Fidesz és a kormány érdemben nem reagált ezekre a felvetéseinkre, és azért némi ellentmondást vélek felfedezni azokra a ritka esete kre is, amikor a kormánypárt vagy a Fidesz mondott át vagy bét erre a kérdésre, ugyanis az imént felszólaló fideszes képviselő alapból elutasította a tárgysorozatba vételt is, amikor a tárgysorozatba vétel csak arról szól, hogy tárgyaljone erről egyáltalá n az Országgyűlés. Hogy ellenvetéseik vannak, azt a napirendre vétel után a vitában el lehetett volna mondani, de igen fontos kérdésről van szó, aminek a Ház falai között a helye. Azt azért elmondanám, hogy a januári ötpárti egyeztetésen Simicskó miniszter úrnak átadtuk ezt a javaslatunkat, és azt mondta, hogy támogatható ez a javaslat, sőt egy későbbi sajtóeseményen azt is elmondta, hogy egy olyan szervezet létrehozása szerepel a tervei között, amely hatékonyabb módon