Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - Az olaj- és gázárak világpiaci csökkenésével összefüggésben a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN (MSZP):
835 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Alapvetően a tárgysorozatba vételt nyilvánvalóan támogatjuk. Itt szükséges arról beszélnünk, hogy időről időre értékeljük a különböző tapasztalatokat azzal a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, amit a FideszKDNP meghirdetett. Hiszen lassan a társadalom is érzékeli, hogy mindennek a kommunikációs jellege habár erős volt, a valós érzések ezzel nem jártak együtt. Nemcsak a különböző közüzemi szolgáltatások központosítása jelenti a mi ndennapi nehézségeket, hiszen új díjak lettek bevezetve, a közüzemi hulladékszállítás díjával kapcsolatban éppúgy, mint a vízellátással kapcsolatban, és mindennek a folyamata érződik a társadalomban. Érződik az, hogy önök gyakorlatilag egyharmadát sem ford ítják a közutak fenntartására annak, amit ezen a jogcímen beszednek különböző jövedéki adókból és úthasználati díjakból. Itt is minden egyes többletköltség rezsiköltségként jelentkezik a családoknál, hiszen minden egyes csapágycsere vagy bármilyen gépjármű javítás, lengéscsillapító ott jelentkezik. Nincs ez másképp természetesen az érintett területtel sem, ahol nyilvánvalóan az látszódik, hogy a FideszKDNP azt az árkülönbözetet, ami a 2009es és a 2016os ár között jelentkezik, oda akarja adni a barátainak úgy, hogy lehetőség szerint tudjon belőle részesülni valamilyen csatornákon keresztül. Ez a magyar embereket illeti, és nem jó kormány az, amelyik nyerészkedik a saját állampolgárain. Ennek a szembesítésnek kell megtörténnie, és ez a tárgysorozatba vétel m egteremtené annak lehetőségét, hogy valós tényekről beszéljünk az eddig rezsicsökkentés tapasztalatairól, és megnézzük azt, hogy mi az, ami fenntartható mértékben tudná a lakossági energia- és energiafelhasználási költségeket csökkenteni. Emiatt kérjük a t isztelt Országgyűlést, hogy támogassa a tárgysorozatba vételt. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki a vitában felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Akkor Tóth Bertalan k épviselő úrnak adok szót, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Parancsoljon, képviselő úr! DR. TÓTH BERTALAN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szívesen válaszolnék, ha bármiféle vita kialakult volna a mostani tá rgysorozatba vétellel kapcsolatban. De hát sajnos erre megint nem került sor, kormánypárti részről nem hallottunk sem pró, sem kontra véleményt a törvényjavaslattal kapcsolatban. Holott nyílt vitára hívtam a kormányt, a Gazdasági bizottságban természetesen nem jelent meg Németh Szilárd sem, aki ennek az ügynek a főbiztosa volt. Tehát nem tartják önök fontosnak, hogy erről az Országgyűlés tárgyaljon. Amúgy nem is kellene az Országgyűlésnek erről tárgyalnia, hiszen az energiahivatalnak most is megvan az a leh etősége, hogy értékelve a szolgáltatók költségeit, azok csökkenését, hiszen biztos, hogy csökkentek az ő költségeik, megállapítson egy olyan árat, ami kevesebb, mint most, és az olcsóbb energiának ezt a hasznát a fogyasztókhoz juttassa el. Amúgy szeretném még egyszer felhívni a figyelmet a törvényjavaslat filozófiájára, visszautalva az előző tárgysorozatbavételi kérelemre. Az előzőnél a fenntarthatóság volt az egyik fontos ismérv, amivel kevesebbet fogyaszthatnának a magyar családok, csökkenhetne a kiadásuk , itt pedig az igazságosságról van szó, hogy átlagfogyasztásig járna a kedvezmény. Ugye, önök ellenérvként - volt, amikor megfogalmaztak ilyet - azt mondták, hogy és mi történik, ha növekszik majd az energia ára a világpiacon. Ez a kedvezmény akkor is megm aradna a kisfogyasztók számára. Ez tehát, azon kívül, hogy most lenne egy csökkentés, garancia lenne a kisfogyasztóknak, hogy ők mindig jobban járnak, mint a nagyfogyasztók, bármi történjen is az energiaárral. Azt gondolom, ez lenne az igazságos, ez lenne a követendő. Köszönöm a frakcióknak, hogy támogatják, akik támogatják ezt a javaslatot vagy legalábbis a megtárgyalását, és sajnálom, hogy a Fidesz megint nem szólt egy szót sem. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)