Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - Vadai Ágnes és Varju László (Független) - a belügyminiszterhez - „Miniszter urat nem érdekli a közpénz törvényes és etikus elköltése?” címmel - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (Független):
792 A közfoglalkoztatásnál fő szempont és fő cél az, hogy minél több olyan foglalkoztatási programot indítsunk el, amelyek során értékteremtő munkát végeznek az emberek, amelyek valóban segítik őket az elsődleges munkaerőpiacra való visszajutásban. Ilyen program lehet a háztáji ter melés újrahonosítása, ahogy ön is fogalmazott, a háztáji termelés ismételt meghonosítása, és valóban erre egy pilotprogram indult, ennek a célja, hogy elősegítse hasznosítható ötletekkel, jó megoldásokkal ennek a folyamatnak az elindítását. Tény az, hogy l ehet egy program túlméretezett, és ha túlméretezett, akkor a létszámon korrigálni kell. Itt, az ön által említett program beindításánál azt várjuk, hogy a befektetett energia, befektetett források mintegy 57 éves időtartam alatt visszafordulnak, megfordul nak, eredményt és a tőke visszatermelését is biztosítják. A konkrét kérdésével kapcsolatban pedig azt tudom elmondani önnek, hogy a program február 29éig tartott. Tehát a folyamat most zárult le, nem történt előrehozott zárás a programban. Ez egy hosszab b közfoglalkoztatási programmal folytatható. Ahogy említettem, először egy pilotprogramként indul, azután pedig egy normál programba kerül át, és az a cél, hogy a későbbiek során állami források hozzáadása nélkül is működő program lehessen. Az elszámolásra , a beszámolás időszakára egy hónap van, tehát gyakorlatilag e hónap vége az az időpont, amikor a beszámolókat értékelik majd a járási hivatalok. Amennyiben ők úgy látják, amennyiben bármiféle probléma vagy hiba van a programmal kapcsolatban, akkor ők tehe tnek ezzel kapcsolatban majd lépéseket. Éppen ezért az a kérdés is ma még nem értelmezhető, hogy ezekben az ügyekben végzette bárki vizsgálatot, hiszen a program a hatósági szerződéseknek megfelelő ütemezésben és az előre beterjesztett munkatervnek megfel elően folyt. Valóban jó néhány bejelentés volt, ezeknek a bejelentését soron kívül kivizsgáltuk, és az ellenőrzéseket és a szükséges intézkedéseket megtettük, támogatás esetén a részleges visszakövetelés megtörtént. Amennyiben persze képviselő úrnak konkré t ismerete van ezzel kapcsolatban, kérem, hogy tegye meg a bejelentését, és ennek megfelelően az eljárásokat lefolytathatjuk. A program keretén belül Orosházán 18,5 millió forint került felhasználásra, Pusztaottlakán pedig 21,3 millió forint. Ennek a progr amnak a keretén belül megépültek a fóliasátrak, amelyekben a termelés folyik, és 36 brigád brigádonként, munkacsoportonként mintegy 55 sertés tartását, nevelését vállalta. Ez a program képzéshez is kapcsolódik, és a helyi hagyományoknak és a sajátosságokna k megfelelően segíti elő a képzéssel azt, hogy a háztáji állattartás ismételten elindulhasson. (15.30) A kérdésére, hogy mi lesz a forrásokból beszerzett eszközökkel: a közfoglalkoztatásból finanszírozott programok esetében ezek az eszközök a következő pro gramok alapjául szolgálnak, a következő programban felhasználhatóak, illetve a későbbiek során a szociális szövetkezetnek átadandók. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. VARJU LÁSZLÓ ( Független ): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön is tudja, hogy ennek a projektnek a vezetője Simonka György fideszes országgyűlési képviselő volt, akinek önök egymilliárd forintot meghaladó támogatá st adtak ahhoz, hogy ezzel a projekttel játszadozzon úgy, hogy más embereket igenis becsapottnak tekinthetünk mindaz után, amit ott elvégeztek. Úgy, ahogy ön mondja pontosan, számtalan bejelentés érkezett azért, mert szabálytalanul használhatták fel ezeket a pénzeket, és éppen ezért a vizsgálatot önöknek le kellett volna folytatni. Ezért elvárom azt, hogy mindazt, amit önök ebben idáig elvégeztek, hozzák nyilvánosságra, az Országgyűlés képviselője számára akár mutassák be, és legyen nyilvánvaló, hogy mennyi visszafizetésre került sor azért, mert önök hagyták, hogy mindez szabálytalanul történhessen meg.