Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - Dr. Lukács László György (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Gúzsba kötött kórházak.” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
787 amely egy közepes nagyságú, nagyjából 15 ezer fős lakosú magyar telepü lés egész éves költségvetési összegével, 2,3 milliárd forinttal tartozik. De mondhatnánk azt is, hogy nem csoda a már kirajzolódott trend, hogy havi szinten 2 ezer millió forinttal nő az állami egészségügyi intézményi tartozás, hiszen tiszta a kép. Az álla m olyan alacsony összeget bocsát az egészségügyi intézmények rendelkezésére, amelyből normális működés már nem fedezhető. Ezért hónapról hónapra a mínuszok gúzsba kötik az intézményeket. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön államtitkártársa, ÓnodiSzűcs Zoltán n em olyan régen egy konferencián, talán tragikomikus hangvétellel megjegyezte, hogy maximum hét hónapot ad magának. Egyesek szerint arra, hogy lemondjon, mások szerint, hogy a kórházi tartozások miatt, ahogyan fogalmazott, rátörjék az ajtót a beszállítók. E bből két dolog jól látszik. 2016ban nincs fedezet a költségvetésben egyösszegű segítségre, illetve, ha előrenézünk hét hónapot, ő már talán azt is tudni véli, hogy 2017ben sem lesz. Mindezekre tekintettel ideje tisztán látni és őszintén válaszolni néhány kérdésre a kórházi dolgozók, a vezetők, de a betegek megnyugtatásra érdekében is. Kaphatnake végre több díjat munkájuk után az államtól az egészségügyi intézmények, azaz kívánjae emelni a kormány a nyolc éve befagyasztott finanszírozási díjat? 2016 után 2017ben sem fogja a kormány megoldani a kórházi tartozások ügyét? Várom érdemi válaszát, államtitkár úr. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztéri umának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Ki fogok térni nyilván arra, hogy tavaly év elején hogyan sikerült 60 milliárd forinttal csökkenteni a kórházak kintlévőségeit, de engedje meg, tisztelt képviselő úr, hogy előtte az egészségügy és a pénzek kapcs án azért egy másfajta kérdést is föltegyek talán én is önnek. Az egészségügynek többféle problémája van, évek, évtizedek óta. Az egyik nyilván a kórházak gazdálkodása, amire kínálunk egyfajta megoldást, és ebben majd természetesen a jövőben tovább is kíván unk lépni. A másik pedig a szakemberek hiánya. Érdekes dologra lehetett bukkanni. Szó volt már az ön céges ügyeiről itt a Ház falai között, de egy céghez nem köthető ügyre hadd hívjam föl a tisztelt Ház figyelmét. Ha valaki fölmegy és megnézi az egyes doma in nevek regisztrálását tartalmazó, teljesen nyilvános adatbázist, akkor azt látja, hogy van egy premiumdoctors.hu honlap, amelyet regisztráltak 2013ban, utoljára módosítottak 2015. V. 14én, a délelőtti órákban, 9 óra 14 perckor. És hát ez a domain, ez a premiumdoctors.hu egy magánszemély, dr. Lukács László György nevére van bejegyezve. (Derültség.) Nem tudom, meg tudjae erősíteni, hogy ez ön? (15.10) Bárki, aki számítógéppel rendelkezik, fölmehet erre a premiumdoctors.hura. (Dr. Szél Bernadett: De mi a válasz? Szeretnénk hallani…) Különböző hírek vannak ezen. Az első hír: „Dániai orvosi és fogorvosi állások”; a második hír: „Svájci orvosi és nővéri állások (Folyamatosan frissül)”; a harmadik hír: „Angliai orvosi állások”; a negyedik hír: „Németországi o rvosi állások” (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Szégyen!) ; az ötödik hír: „Belga szakorvosi ajánlatunk (rehab és reuma)”; a következő: „Háziorvosokat keresünk az Egyesült Államokba”. A következő hírekben - még sorolhatnám - Ausztria, Svédország és még soks ok már ország hirdetése szerepel. Tisztelt Képviselő Úr! Ön fölszólal itt a magyar egészségügy problémáiról, és közben a saját nevére, nem cégnévre, hanem a saját magánszemélynevére van bejegyezve - már képviselősége idején, amikor itt a parlamentben fölál lt és hasonló szónoklatokat mondott a magyar egészségügy problémáiról - egy olyan honlap címe, amely azzal foglalkozik, hogy hogyan lehet orvosokat Magyarországról kijuttatni külföldre, akár más kontinensekre is. (Közbeszólások a Fidesz soraiban: Pfúj! Szé gyen!) Biztos vagyok benne, hogy ezzel kapcsolatban önnek anyagi előnye is származik. Kicsit furcsa, hogy ön ebből tesz szert anyagi haszonra, magyarországi orvosok külföldre