Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 15. hétfő (127. szám) - Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A ’családbarát kormány’ családellenes intézkedéseiről... avagy mi az, amiről az állami propaganda nem beszél?!” címmel - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
74 kedvezményt tudtunk nyújtani akár természetben, akár anyagiakban a családoknak. Ez összességében azt is jelenti, ha csak a közvetlen juttatásokat nézem a költségvetésben, hogy 38 százalékkal magasabb a 2010es értékhez képest, amit most kapnak a magyar családok. 230 milliárd forint az a többlet, amit adtunk a családoknak. És itt nyilvánvalóan még sok mindent, ami természetben jár nekik, nem is tudom ehhez hozzátenni, hiszen a családtámogatás részévé vált az ingyenes tankönyvellátás, a legkisebb gyermekek esetében 92 ezerről 318 ezerre nőt azoknak a gyermekeknek a száma, akik ingyenesen étkezhetnek, de összességében is a szociá lis étkeztetés összege a duplájára nőtt. Sőt, most már az idei évben 70 milliárd forint fölé emelkedik, míg az önök utolsó kormányzási évében ez 29 milliárd forint. Akkor vehemensebben tehette volna föl ezeket a kérdéseket a saját akkori kormányzati embere inek - akik talán most ott ülnek ön mellett az MSZP padsoraiban , hogy miért nem tették meg azt, amit a FideszKDNP meg tudott tenni, miért nem emelték meg a szocialista időszakban ezt, miért csak a 13. havi fizetés és nyugdíj elvételére volt idejük és le hetőségük, miért nem tudtak a gyerekétkeztetésben is előrelépni. Vagy ha a családi típusú adózás bevezetését nézem: ma egy háromgyermekes, átlagkeresetű család már se adót, se járulékot nem fizet; a kétgyermekesek adókedvezményét négy év alatt folyamatosan növeljük, 20ról 25 ezer forintra nőtt az idei évben, aztán lesz majd 30, 35 és végül 40 ezer forint, amit ott hagyunk a családoknál, mert azt mondjuk, hogy jobb, ha a gyermekre fordítják - hiszen a gyermek nevelése költségekkel jár , mint ha az állam el vonja ezt, és egy újraelosztó rendszerben adja vissza. Rendszeresen csúsztatja képviselő asszony azt, hogy a családi pótlékot elvenné a kormányzat bármilyen családtól. Ezt most már iskoláztatási támogatásnak hívjuk, képviselő asszony, és azokná l a családoknál függesztjük fel ennek a folyósítását, akik nem járatják iskolába a gyermeküket. Tisztelt képviselő asszony, aki nem figyel annyit oda a gyermekére, hogy megnézze, hogy reggel elindul iskolába, és oda beérkezike, akinek ennyi figyelme nincs a gyerekére, és aki a saját gyermeke jövőjét veszélyezteti azzal, hogy arra se figyel oda, hogy 4. meg 5. osztályba vagy bármely iskolai osztályba eljusson a gyermeke (Bangóné Borbély Ildikó: Óvodáról beszéltem.) , ezeknél a családoknál gondoljuk úgy, hogy igenis ilyesfajta jelzésre is szükség van a családoknál, hogy legalább ennyit törődjön az az édesanya vagy édesapa a gyermekével, aki még arra se figyelt, hogy az iskolába jusson el. Ön pedig azt mondja itt a parlament plénuma előtt vagy a sajtóban, hogy a FideszKDNP elveszi a családoktól a családi pótlékot. Képviselő asszony, kérem szépen, hagyjon föl ezzel a gyakorlatával, legalább ebben az új évben, ebben az új ülésszakban, és ne mondjon olyat, amiről ön is tudja, hogy valótlan, amikor olyan intézkedé sről van szó, amivel sikerült az 50 óránál többet igazolatlanul hiányzó diákok arányát körülbelül a felére csökkenteni pár év alatt! (17.50) Ez szolgálja igazán a gyermekek érdekét, s ez szolgálja a családoknak is az érdekét. S amit legújabban, az elmúlt é v végén áfacsökkentésben, családi otthonteremtési támogatásban, kedvezményben nyújtottunk, vagy 10 millió forintos maximális összegű, nagyon kedvező kamatozású hitelben, az pedig egy olyan támogatása a családoknak, ami még nem volt korábban, hiszen a csalá dok a gyerekszoba megvásárlásához, a családi otthon fölépítéséhez kapnak soha nem látott és NyugatEurópában is szinte példa nélküli segítséget. Az pedig, hogy az étkezés rendszerében ilyen kedvezményeket vezettünk be, azt hiszem, sok diáknak az egyetlen l ehetőséget jelenti a napi háromszori egészséges étkezésre. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem képviselő asszonyt, hogy elfogadjae az államtitkári választ. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ ( MSZP ):