Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 2. szerda (132. szám) - Az ülésnap megnyitása - A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvénynek a járásbíróság törvénykezési helyének létrehozása érdekében szükséges módosításáról szóló ... - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
639 ha ez tényleg olyan sürgős törvény, de két konklúziója az okok, vagy hogy mi lehet a célja ennek a törvényjavaslatnak. Az egyik, ami szerepel a törvényjavaslatban, és egyértelműen megfo galmazásra került, az új törvénykezési helyek megjelölése, és a cél is ezt támasztja alá, ami leírásra került, hogy hozzuk közelebb az állampolgárokhoz az igazságszolgáltatást. Amire ezt elmondtam, hogy ez nagyon szép, nagyon jó, elmondtam ezzel kapcsolatb an a vezérszónoki felszólalásomban azt, hogy ez mennyire nehezíti a bírák dolgát, a bíráknak a tárgyalások kiosztását, az utazás, az ügykezelés feltételeit, a panasznap feltételeit, a jogszabályok meglétét, meg nem létét, az épület általános felszereltségé t, az épület rendelkezésre bocsátását, a teljes infrastruktúrát, amit ki kell építeni, tehát ezek itt nincsenek biztosítva, tehát ezzel a résszel ez a baj. Jelen vitában fölmerült a másik lehetőség, amely pontosan a céllal ellentétes, hogy vigyük közelebb az igazságszolgáltatást az állampolgárokhoz, mégpedig az, amit már több hozzászóló felvetett, hogy ez tulajdonképpen azt jelentené, hogy járásbíróságok kerülnének bezárásra Magyarországon. Nyilván, hogyha bezárunk valamit, megszüntetünk valamilyen rendszer t, és amellett egy sokkal kisebb lángon égő tüzet hagyunk ott egy nagy lángú helyen, akkor az azt jelenti, hogy épp hogy elvisszük az igazságszolgáltatást az állampolgároktól, távolabbra visszük őket, megszüntetünk ezáltal járásbíróságokat, ami egyébként p asszol ahhoz, amit már az előző ciklusban az Igazságügyi Minisztérium megfogalmazott, aminek az volt a lényege, hogy több járásbíróságot, amelyek kisebb kapacitással működnek, célszerű lenne bezárni Magyarországon. Tehát ez már nyilván többször elhangzott az igazságügyi tárca részéről, s nyilván ebbe illene bele ez a kép, akkor viszont megint azt kapjuk, amit itt megszoktunk az elmúlt hat évben, hogy megkapunk valami szép elvet, hogy vigyük közelebb az igazságszolgáltatást, és közben pontosan az ellenkezője történik, pontosan ennek a leépítése. Tehát ez a veszély is benne van ebben a jogszabályban. Azt gondolom, hogy kellőképpen megindokoltuk, mind a három ellenzéki frakció a saját nézetei alapján megindokolta azt, hogy miért nem lehet első esetben támogatni , miért nem lehet második esetben támogatni, de mindamellett várjuk az igazságügyi tárca koncepcióját ezzel kapcsolatban, és ha valami új dolog merül fel, nyilván van lehetőség arra, hogy felülvizsgáljuk az álláspontunkat, de jelen nézetünk szerint úgy lát juk, hogy ez a törvény nem alkalmas arra, hogy a célját betöltse. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Bárándy Gergely képviselő úr, MSZPképviselő csoport. Parancsoljon! DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én fontosnak és jó műfajnak tartom az ötpárti egyeztetést, de azt gondolom, mégiscsak a parlamenti vita az, amelyik talán ennél egy még fontosabb műfaj. Nagyon sok olyan érv hangzott el most az ellenzék oldaláról, ami talán megérne némi kormányzati reakciót. Úgy érne meg némi kormányzati reakciót, államtitkár úr, és ezt visszatérően szoktuk kérni, hogy akkor válaszoljon még, amikor van arra lehetősége az ellenzéknek, hogy szintén reagáljon az ön szavaira, magyarán szólva nem a zárszóban. Én ezt kérném most öntől is, ugyanis valóban, ami talán elvi éllel merült fel ebben a parlamenti vitában a konkrét törvényjavaslatot érintő szakmai érveken felül, az ez a két dolog, h ogy bírósági ítéletek törvénnyel felülírása és az OBHelnök hatásköreinek a módosítása. Én nagyon kíváncsi lennék, hogy erről a tárcának mi az álláspontja. Nyilvánvalóan ez befolyásolni fogja a mi későbbi, akár ötpárti tárgyalásokhoz való hozzáállásunkat i s. Megjegyzem, hogy én nem voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy még a vezérszónoki felszólalásom előtt értesüljek ennek a lehetőségéről, én csak utána tudtam meg Vas képviselőtársamtól, hogy majd lesz ötpárti, miután a vezérszónokit elmondtam, de valób an tegyük zárójelbe ezt az apróságot.