Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 1. kedd (131. szám) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK: - HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
474 alakult ki ez a helyzet Magyarországon, mert sajnos folyamatosan olyan törvényjavaslatok érkeznek ide, a tisztelt Ház elé, amelyek az átláthatóságot gyakorlatilag lehetetlenné teszik, és ez a jogszabály is olyan, amely gyakorlatilag az MNB ga zdasági társaságainál, illetve az alapítványainál az átláthatóságot megszünteti. Mindezért mi ezt semmiféleképpen nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a képviselői felszólalások következnek. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a frakcióknak 3030 perc, a független képviselőknek pedig összesen 8 perc áll rendelkezésükre. A felszólalások első körében a vezérszónokok ismertetik a frakciók álláspontját, 1 515 perces időkeretben. Elsőnek a KDNP képviselőcsoportjából megadom a szót Hollik István képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr! HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Előterjesztők! Tisztelt Képviselő társaim! A KDNP elvi alapálláspontja az, hogy minden olyan törvényjavaslatot támogatni tud, amely segíti a Magyar Nemzeti Bankot abban, hogy a pénzpiac stabilitásának növelését végre tudja hajtani, illetve a saját feladatait hatékonyabban el tudja látni. ( 10.20) Azt is el kell mondani, hogy a jelenlegi jegybanki vezetés élni tud a saját lehetőségeivel és felelősségével, ami sajnos nem volt elmondható a korábbi jegybanki vezetésekről. A korábbi jegybanki vezetésnél láttuk azt, hogy a számára törvényben megha tározott feladatait nem tudta ellátni, az inflációt nem tudta kordába szorítani, illetve szolidan szólva sem támogatta a kormányzati gazdaságpolitikát azzal, hogy a jegybanki alapkamatot mesterségesen ilyen magasan tartotta. Ezzel szemben a jelenlegi jegyb anki vezetés sikeres, és a pénzpiacot képes stabilizálni, az inflációt kordában tudja tartani, és emellett még nyereséget is tud termelni. Az előttünk fekvő módosító javaslat célja a pénzpiac stabilitásának a növelése, a pénzpiaci reguláció , illetve a jegybanki felügyeleti rendszer és eszköztár eredményesebbé tétele. Azt kell tehát mondanunk, hogy akik ellenzik, azok veszélyeztetik a bankszektor biztonságos működését, és elősegíthetik, hogy a zavarosban halászó brókerek továbbra is átverjék a gyanútlan embereket, és elvegyék a pénzüket. A módosítások alapvetően három fő területet érintenek, ahogy ezt már az előterjesztő is elmondta. A módosítások első része a hatósági eljárások határidejét módosítja. A jelenlegi szabályozás, tehát a Ket. 8 na pos ügyintézési határidőt ír elő a jegybanknak, de mindannyian tudjuk, hogy Magyarországon például egy bankalapítás átfutási ideje 610 hónap, értelemszerűen a 8 napos vagy akár a 30, de akár a 60 napos határidő is ebben a tárgykörben kivitelezhetetlen len ne. Éppen ezért indokoltnak tartjuk ezt a módosítást, amelynek az a célja, hogy elegendő ügyintézési idő legyen hozzárendelve ezen pénzpiaci kezdeményezések ellenőrzéséhez, így egyetlenegy olyan cég se léphessen a pénzpiacra, aki a zavarosban akar és esetl eg tudna is halászni. Tehát mi azt gondoljuk, hogy a jelenlegi módosítás a pénzügyi stabilitás további erősítését szolgálja. A módosítás második része az MNB által alapított alapítványokra és gazdasági társaságokra vonatkozó adatszolgáltatásokra vonatkozik . Ezzel kapcsolatban azért érdemes megnézni a konkrét jogi helyzetet. Az állami vagyonra, a nemzeti vagyonra az államháztartási törvény vonatkozik, és ebből egyértelműen következik az, hogy az MNB részvényei - mert ugye részvénytársaságként működik, amelyn ek a tulajdonosa az állam - a nemzeti vagyon részét képezik ugyan, ugyanakkor a részvényekkel kapcsolatos joggyakorlás szabályait már a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szabályozza. Éppen ezért azt lehet mondani, és a mi álláspontunk ez, hogy az MNB ré szvényei