Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 15. hétfő (127. szám) - Dr. Szél Bernadett (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Miért hazudtak a magyar családoknak?” címmel - DR. SZÉL BERNADETT (LMP): - ELNÖK:
48 Tisztelt Országgyűlés! Szél Bernadett képviselő asszony, az LMP képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez: „Miért hazudtak a magyar családoknak?” címmel. Az interpelláció ra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úr nevében Szabó Zsolt államtitkár úr fog válaszolni. Szél Bernadett képviselő asszonyt illeti a szó. Parancsoljon, képviselő asszony! DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kicsit sajnálom, hogy nem az a miniszter válaszol az interpellációmra, aki főszerepet játszott ebben a szégyenletes folyamatban, és akinek a szavait szerettem vo lna most idézni, de mindenesetre nézzük azt, hogy mi történt, és nézzük azt, hogy miért kell ennek az interpellációnak egyáltalán sorra kerülnie. Röviden és tömören fogalmazva: tavaly augusztusban volt az a bejelentés, amelyben a kormány elég nagy feneket kerítve a mondanivalójának, kijelentette, hogy vissza nem térítendő uniós támogatást fog biztosítani az otthonok energiahatékonysági korszerűsítéséhez. Nos, ha röviden és tömören akarnám megfogalmazni azt, hogy mi történt, akkor erre azt tudom mondani, hog y gyakorlatilag ebből nem lett semmi. Pedig a magyar háztartásoknak hatalmas szüksége lenne erre a segítségre, ugyanis megtakarításai nincsenek erre a célra, viszont láthatóan Magyarországon kétszer annyi energiát használunk, mint például Ausztriában, és n em azért, mert olyan meleg van a magyar otthonokban, hanem mert olyan rosszak, korszerűtlenek a fűtési rendszerek, rosszak a nyílászárók, nincsenek leszigetelve a házak. Ezért a magyar emberek hiába költik a pénzüket a fűtésre, továbbra is fáznak, kihűlnek az otthonaikban, nem tudják olyan melegre fűteni a házukat, amennyire szeretnék, mert annyira rossz a háznak az állaga ilyen szempontból. Önök felismerték ezt a problémát tavaly, és azt mondták, hogy önök segí teni fognak a magyar embereknek, és megígérték a magyaroknak azt, hogy 40 százalékos vissza nem térítendő támogatási hányaddal a magyar emberek kapnak segítséget ahhoz, hogy leszigeteljék a házaikat. Önök visszavonták ezt az ígéretüket, a magyar emberek ne m fogják ezt a segítséget megkapni, ha önökön múlik. Ez volt az első hiba. A második hiba az volt, hogy amikor felelősségre vontuk az illetékes minisztert, aki ma nem válaszol az interpellációmra, az a válasz érkezett, hogy az EU tehet az egészről, megprób álták gyakorlatilag az Unióra hárítani a felelősséget. Az Uniónak kellett írásba adnia azt, méghozzá Corina Creregionális fejlesztési biztos tollából, hogy nem az Európai Unió indítványára kell megváltoztatni ezt a programot, ugyanis kifejezetten 50 ezer h áztartás korszerűsítését kellene elvégezni abból a programból, amit önök tehát beadtak az Európai Unióhoz, az Unió azt elfogadta. (16.10) Tehát ami itt történt, az az, hogy a magyar kormány nem vállalta a felelősséget azért, amit tett, vagyis azért, hogy í gért valamit a magyar embereknek, és utána visszavonta az ígéretét. A friss események ott tartanak, hogy a kormány valóban elkezdte a hazárdjátékot a magyar embereknek szánt uniós támogatással, konkrétan kezdeményezték az Európai Bizottságnál immár az oper atív program módosítását is, vagyis annak az engedélyezését, hogy ne az otthonok kapják meg ezt a pénzt, hanem közintézményekre költhessék. Azt gondolom, minden józan észt gyakorlatilag nélkülöz ez a fajta viselkedés. Világosan látjuk, hogy egy átfogó ener getikai korszerűsítési programmal egy családi otthonnak az energiaszámlája a felére csökkenhet, a felére. A magyar embereknek feleannyit kellene fizetni rezsire, háztartási költségekre, és erre hatalmas szükség lenne, mert a magyar emberek még mindig nem k eresnek annyit, olyan rosszak a bérek ebben az országban, hogy nem tudják a sárga csekkeket a hónap végén kifizetni. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Tisztelt Államtitkár Úr! Miért beszéltek folyamatosan mellé? Miért nem álltak oda a ma gyar emberek mellé? Miért nem adták oda az otthonokra szánt pénzeket? ELNÖK :