Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 13. hétfő (162. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
4516 Országház megépítésének pillanatára és átadására vált európai és világviszonylatban is ismertté. Akkor a gyár gyakorlatilag olyan újításokat tudott bevezetni, amelyekre még a mai n apig is büszkék vagyunk, és Budapesttől Kolozsvárig, Párizstól egészen az Újvilágig mindenhol vannak olyan épületek, olyan közintézmények, olyan szobrok, és nagyon sok polgári lakásban találhatóak olyan porcelánok, ami a pécsi Zsolnay gyár terméke volt. Az elmúlt évtizedekben sajnos sokszor féltünk, hogy ez a dicső múlt el fog tűnni. Számtalanszor, főleg a rendszerváltás utáni időszakban aggódhattunk mi, pécsiek elsősorban a gyár gazdasági háttere, anyagi háttere és likviditási nehézségei miatt, hogy a Zsol nay termékek a múlté lesznek. Most azonban a legeslegújabb pillanatban különösen fel kell hívjuk a figyelmet, akár itt, az Országházban, hogy nagy a baj a Zsolnay háza táján. Mert ma már nemcsak gazdasági nehézségek kísérik a gyár mindennapjait, hanem a 15 0 fős munkavállalói létszámból 130an döntöttek úgy, hogy otthagyják régi munkahelyüket. Azt a munkahelyet, ahol sokan fiatalkoruk óta tevékenykednek. Ez nem egy egyszerű gyár, ez nem egy egyszerű munkahely. Ezt a munkát nem tudja mindenki ellátni, aki a Z solnay gyárban dolgozik. Gyakorlatilag a Zsolnayörökség azoknak az embereknek a kezében, hitvallásában és szellemiségében van, akik a mai napig, egészen pontosan múlt hét keddig a gyárban dolgoztak. A 150 főből 130an megelégelték azokat az állapotokat, a mik hónapok óta jellemzik a gyárat. Több száz millió forintos tartozással, számtalan kifizetetlen számlával és menet közben pedig olyan hírekkel kell szembesüljünk, hogy a gyár termékeit nem hivatalos úton értékesítik. A legújabb hangfelvétel, ami a mai na pon került nyilvánosságra, azt mutatja, hogy a gyár külföldi tulajdonosa nem jó gazdája a gyárnak, nem jó gazdája nemzeti kincsünknek. Éppen ezért Pécs város polgármestere, dr. Páva Zsolt kezdeményezte a kormányzatnál, hogy nyilvánítsa stratégiailag kiemel t jelentőségű gazdálkodó szervezetté a gyárat. Ezt a kérésünket a kormány jóváhagyta, úgyhogy mondhatjuk, hogy míg a város és a kormány jogi védelmet nyújtott, addig a múlt héten a dolgozók fizikálisan is kiálltak a Zsolnayértékek mellett. Úgyhogy, tiszte lt képviselőtársaim, bár a harc még zajlik, bár a tulajdonos heves szópárbajokban próbálja védeni a mundér becsületét, bár a NAV a nyomozását még nem hozta nyilvánosságra, ami hűtlen kezelésről és lopásról szól, de egyet kijelenthetünk, hogy mindannyian ag gódunk a Zsolnay gyárért, a Zsolnayértékért, és bízunk benne, hogy nemzeti kincsünk nagyon hamar ismét biztos kezekbe fog kerülni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem állam titkár urat, kíváne válaszolni. (Jelzésre:) Hoppál Péter államtitkár úr jelzi, hogy igen. Öné a szó. DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Zsolnay Porcelánmanufaktúra, régi nevén Zsolnay Porcelángyár a magyar ipartörténet és egyúttal a magyar kultúra egyik kiemelt kincse, kiemelt értéke. Ezért is roppant fontosnak tartjuk, hogy áttekintve, visszatekintve a porcelángyár elmúlt 100150 éves időszakára, megtaláljuk azokat a pontokat, amelyekből erőt tudunk meríteni, és a kormányzat mindenfajta módon, minden lépéssel azt támogatja, hogy a pécsiek kezdeményezése, a pécsi önkormányzat lépései a kormány által támogatott lépések lehessenek annak érdekében, ho gy a nemzetünk egésze számára a Zsolnayértéket tovább tudjuk menekíteni, örökíteni. Mint ismeretes, nyilvánvalóan a gyár történetében az I. világháborúban is volt megroppanás, hiszen akkor a hadiiparnak kellett elsősorban gyártani, majd jött a gazdasági v ilágválság 192933as időszaka, amikor felére esett le a gyár termelése, és ezért nagyon jelentősen megváltak a dolgozói létszámtól, és háromnapos munkahetet kellett bevezetni. Aztán a 30as évektől, amikor újra felerősödött a Zsolnayra az igény, akkor újr a a világ érdeklődésének középpontjába került, ugyanúgy, mint ahogy a szecesszió, a századforduló időszakában minden létező világkiállításról nagydíjakkal tért vissza a Zsolnay.
