Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 7. kedd (160. szám) - Egyes területrendezési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - HADHÁZY SÁNDOR, a Törvényalkotási bizottság előadója: - ELNÖK: - HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP):
4355 garanciális rendelkezéseket egyszerűen eltörlik a törvényből. Azokat a szabályokat, amelyek darabra, taxatíve fölsorolták, hogy a partvonalszabályozási tervben miket kell figyelembe venni, hogyan kell ezeket elkészíteni, hogy ne lehessen ezeket kifejezetten befektetői szándékoknak, érdekeknek alárendelve, a helyben élő lakos ság és a környezetvédelem szempontjait, a jövő generációk igényeit, hogy megtartsuk a Balatont, a jövő generációknak való megfeleléseket figyelmen kívül hagyni. Most ez a törvénymódosítás egyszerűen ezeket a garanciális szabályokat egytől egyig eltörli, és majd rábízza a minisztériumra, miután környezetvédelmi minisztérium nincs, a Földművelésügyi Minisztériumra, hogy akkor majd ő rendeletben szabályozza. Tartok tőle, hogy ennek az a célja egyébként, hogy most elsősorban a vizes vbnek szeretnének kedvezni, hogy ha ott valamihez hozzá kell nyúlni a Balaton partszakaszán, akkor azt mindenféle korlátozás nélkül meg lehessen tenni. Csak hát, sajnos azt kell mondjam, úgy látom, hogy ennél már jóval messzebb mennek a dolgok. Hiszen sorra azzal kerestek meg Balato npart környéki, például régóta létező kempingek ősfás környezetben, hogy megjelentek a befektetők, fölvásárolják a kempinget, és közvetlenül a parton majd lakóingatlanokat vagy üdülőingatlanokat fognak építeni. Merthogy megszűnik az a szabályozás, ami ezt megtiltotta volna, és nekik már az az információjuk, hogy a kormányrendeletben ez benne sem lesz, mert már jönnek a befektetők, és ezeket vásárolják föl. Az ősfákat is simán ki lehet vágni, hiszen nincsen már benn a törvényben, ami ezt megtiltaná. Pedig ö nöknek lenne kötelezettségük, hogy hozzányúljanak a Balatontörvényhez, hiszen az Alkotmánybíróság előírta azt, hogy kötelező módon a belterületi partszakaszok 30 százalékát szabad bejárásúvá kéne tenni. Tisztelt Képviselőtársak! Tehát nem lerombolni és üz leti szempontoknak alárendelni kéne a meglévő szabad partszakaszokat is vagy esetleg kempingeket, hanem föl kéne vásárolniuk, ki kéne sajátítaniuk egy csomó ingatlant, hogy szabad bejárásúvá tehessék az Alkotmánybíróság döntése alapján a Balatonpartot. Ug yanis ma a Balatonpart egy csomó településen úgy néz ki, hogy a hétköznapi ember számára megközelíthetetlen a Balaton, mert hatalmas, kacsalábon forgó kastélyok, paloták állnak ott szépen sorban a vízparton. Ezekben egyébként egész évben egy darab embert nem lehet látni. Talán a 23 hónapos szezonban 34 napon jelennek meg például a Siófok környéki hatalmas üdülővillákban a tulajdonosok. Egyébként egész évben ezeket senki nem látogatja. Ők persze nagyon büszkék rá, hogy több száz millió forintos Balatonpa rti ingatlanjuk van, biztos kiváló befektetés is volt. De közben a környéken lévő üdülőkből az emberek a vízpartra úgy tudnak lejutni, hogy az út végén van egy kis keskeny, egy embernek éppen elegendő kis lejáró, ahol szépen, libasorban bemehetnek a vízbe. Miután ott jó hosszan be lehet sétálni, például a siófoki partszakaszon, ezért jó hosszan azt a kis szűk partszakaszt elfoglalhatják. Egyébként meg ott van kilométer hosszan a luxusüdülők sora, ahová az emberek nem jutnak be. Tisztelt Képviselőtársak! Ez így nincsen rendben. Ezért hozta az AB például azt a döntést, hogy ezt meg kell változtatni, kell ingatlanokat kisajátítani, és visszaadni az embereknek a szabad bejárás lehetőségét legalább a belterületi partszakaszok 30 százalékában. Hát, valahogy ezt ne m tartalmazza ez a törvény. Viszont tartalmaz például egy olyat, hogy a kiemelt beruházások esetében figyelmen kívül hagyhatók a vízpartrehabilitációs tervben foglalt követelmények. Tehát amennyiben valamit kiemelt beruházásnak minősítenek, még azt a mara dék szabályozást sem, amit eddig elfogadtak, és féligmeddig kötelező lett volna, most már azt sem kell figyelembe venni. Azért mondom, hogy féligmeddig kötelező, mert egyébként sajnos az a tapasztalat, hogy az utóbbi időben hiába volt akár törvényi kötel ezettség is, nagyon sokszor figyelmen kívül hagyták eddig is ezeket az előírásokat. És ahelyett, hogy itt úgy alakítanák át a szabályozást, hogy ezeknek az egyébként fontos előírásoknak érvényt lehessen szerezni, egyszerűen eltörlik őket. Csak hogy egy pél dát említsek, ilyen volt az, amikor Balatonfenyvesen a tóba 500 méter mélyen beékelődő óriásmólót építettek, amit egyébként a Balatontörvény eddig tiltott, hiszen megmaradó építményt a Balaton medrébe nem lehetett beleépíteni. Hát, most ezentúl nem az les z, hogy