Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 7. kedd (160. szám) - Az országgyűlési képviselők választásának demokratikusabbá tételéről szóló törvényjavaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): - ELNÖK: - DR. GYÜRE CSABA (Jobbik):
4271 támogatásból m ódosítják, befolyásolják, torzítják a szabad versenyt a tisztességes pártok között. A tisztességes választás elveit javasoljuk ebben a törvényjavaslatban megvalósítani. Emellett pedig szeretnénk elérni, hogy a magyar parlamentben a jelenleginél sokkal több nő legyen. Úgy gondoljuk, ez egy társadalmi igazságossági kérdés, és egyébként a választópolgárok 70 százaléka igényelné azt, hogy Magyarországon a lakosságnak, a választóknak megfelelően sokkal több nő vegyen részt a parlamenti munkában. Ahogy a sportoló knál 1924 óta, amikor nem volt a magyar olimpiai delegációban nő, ahhoz képest ma a sportolók majdnem fele nőkből áll, mindez nem történt meg a politika világában. Magyarországon 10 százaléknál kevesebb nő vesz részt a politikában, és ez mindenekelőtt azon múlik, hogy a magyarországi pártok egyszerűen nem foglalkoznak azzal, hogy nőket helyzetbe hozzanak a politikában. A kvóta alapvetően ezt a hihetetlen hátrányt próbálja meg kiküszöbölni. Kérem, hogy a javaslatomat támogassák. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a függetlenek és a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most képviselőcsoportonként egyegy képviselő kétperces időkeretben, valamint az elsőnek jelentkező független képviselő szintén kétperces időkeretben ismertetheti álláspon tját. Elsőnek a Fidesz képviselőcsoportjából Répássy Róbert képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon! DR. RÉPÁSSY RÓBERT ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Igazságügyi bizottság többségi álláspontja szerint, amely alapján elutasította a k épviselő asszony indítványának tárgysorozatba vételét, a jelenleg hatályos választójogi törvény demokratikusabb és igazságosabb, mint a korábban hatályos választójogi törvény. 2010ben a jelenlegi kormánypártok a korábbi választási törvény alapján kétharma dos többséget szereztek, és 2014ben is, az új választási törvény alapján is kétharmados többséget szereztek, miközben 2010ben 176 egyéni választókerületből összesen 2ben tudott ellenzéki képviselő nyerni, az új választójogi törvényben 106 egyéni választ ókerületből pedig 10 egyéni választókerületben nyertek ellenzéki pártok. (Nagy zaj az ellenzéki padsorokban.) Mi lehetne demokratikusabb és igazságosabb, mint hogy az ellenzéki pártok több egyéni választókerületet tudtak megszerezni az új választójogi rend szerben, mint a korábbiban, miközben a kormánypártok parlamenti aránya nem változott? Tehát ebből is látszik, hogy nem a választójogi törvény miatt szereztek a kormánypártok kétharmados többséget, hiszen mind a két választójogi rendszerben kétharmados több séget szereztek. És nem a választójogi törvény miatt, hanem a választók szabad akaratából kerültek többségbe és ellenzékbe a jelenlegi pártok. Ami pedig a választójogi törvény vagy a választási eljárás egyéb technikáit illeti, például a külképviseleteken v aló szavazás évtizedek óta változatlan szabályait rögzíti a jelenleg hatályos választójogi törvény is. Tehát a külképviseleteken pontosan ugyanúgy lehet szavazni ma, ahogyan korábban szavaztak a választópolgárok. (Dúró Dóra: Kicsit többen élnek külföldön.) Ezért nem támogatta az Igazságügyi bizottság többsége a javaslatot. (15.20) ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Először megköszönöm képviselő úr felszólalását, aztán arra kérem képviselőtársaimat, hogy a két perc keretéig a függetleneknek is van lehetősége bejelentkezni, egyelőre senki nem jelentkezett be tőlük. Most Gyüre Csaba képviselő úr következik, a Jobbik képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! DR. GYÜRE CSABA ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlé s! Tisztelt Képviselőtársaim! Két perc alatt rettenetesen nehéz erről beszélni, főleg hogy Répássy képviselőtársam itt nagyon felborzolta a