Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 7. kedd (160. szám) - Egyes törvényeknek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás - Egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló... - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
4257 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Európa i Bizottság rendelettervezetéről és az azt támadó, most előttünk fekvő határozati javaslatról röviden összefoglalva az MSZP álláspontja következő. (14.10) 1. Meggyőződésünk, hogy a menekültválságot csak közös európai fellépéssel lehet hatékonyan kezelni. E hhez közös európai határvédelemre és menekültügyi rendszerre van szükség. Ennek terhei és felelőssége nem háríthatók kizárólag a határ menti tagállamokra. 2. Ezért elvi éllel elutasítjuk azt a fideszes álláspontot, miszerint a tagállamok egyedül hatékonyab ban képesek kezelni a válságot, mint egy erős Európai Unió, ez a rövidlátó politika belső határok nélküli schengeni övezet teljes szétesésének veszélyét hordozza magában. 3. Az Európai Bizottság vitatott rendelettervezete viszont alkalmatlan a menekültváls ág kezelésére, mert nem visz közelebb a rendszerszintű megoldást jelentő, égetően szükséges európai intézményrendszer megteremtéséhez. Ráadásul az Európai Bizottság rendelettervezete 250 ezer euró/fő fizetési kötelezettséget ró azon tagállamokra, amelyek á tmenetileg kimaradnak a menedékkérelmek elosztására kidolgozott mechanizmusból. Ez az összeg meghaladja a menedékkérelem elbírálását átvevő tagállamok költségeit, így ez a fizetési kötelezettség egyértelműen sérti az Európai Unió alapszerződésének 5. cikke szerinti arányosság elvét. Az arányosság elvének sérelme miatt az MSZP is meg fogja szavazni a sárga lapos eljárás megindításáról szóló határozati javaslatot. A továbbiakban az MSZP e pontokba szedett álláspontját kívánom részletesebben ismertetni. Előszö r is, meggyőződésünk, hogy a menekültválságot csak közös európai fellépéssel lehet hatékonyan kezelni. Egyetlen hosszú távú, működőképes, rendszerszintű megoldás a közös, uniós szintű határvédelem megteremtése, az uniós szinten megszervezett közös menekült ügyi rendszer kialakítása, valamint a közös kül- és biztonságpolitika megerősítése és a válságövezetekben való aktívabb szerepvállalás. Az Unió külső határán kell megszervezni a menedékkérelmek elbírálását és a kérelmezők ideiglenes elhelyezését. Ugyancsak uniós szinten kell megszervezni a védelemben részesített személyek befogadását, továbbá közösen kell gondoskodni mindazoknak a hazajuttatásáról, kitoloncolásáról, akik nem jogosultak menedékjogra. Mindehhez uniós határvédelmi szervre, menekültügyi szervez etre és a menekültpolitikára vonatkozó uniós szabályok teljes megújítására van szükség. A hatályos uniós szabályozás, az úgynevezett Dublin III. rendelet ugyanis teljesen és javíthatatlanul alkalmatlan a kialakult helyzet kezelésére. A Dublin III. rendelet rendkívül igazságtalan módon mind a határvédelem, mind a menekültek tekintetében minden jogi felelősséget az Unió külső határain fekvő országokra hárít. Ezen alapvetően a Bizottság mostani rendelettervezete sem akar változtatni. Az MSZP a közös európai sz abályozás koncepciójára vonatkozó javaslatát múlt év szeptemberében benyújtotta az Országgyűlésnek. Az általunk kidolgozott határozati javaslat ennek a hatékony, egységes európai megoldásnak a képviseletére kötelezte volna a magyar kormányt. A múlt év szep tembere óta több alkalommal megfogalmazott MSZPs javaslat visszaköszönt az európai politikában is. A közös uniós határ- és parti őrség kialakítása már az Európai Bizottság javaslatai között is szerepel, és a hétvégén az osztrák külügyminiszter fogalmazott meg a miénkhez hasonló javaslatokat. Sajnos azonban az Európai Bizottság kellő muníciót szolgáltat az euroszkeptikus érvelésekhez is. Az Európai Bizottság javaslata alkalmatlan a menekültválság rendszerszintű, hatékony kezelésére, ugyanis az nem visz köze lebb az uniós szinten megszervezett határvédelemhez, nem teremti meg a menedékkérelmek külső határokon történő elbírálásának feltételeit. Ehelyett az alapvetően elhibázott dublini rendeletet toldozgatja tovább, ami minden jogi felelősséget, mint ahogy mond tam, a külső országokra hárít. Az Unió külső határai védelme igenis minden uniós tagállam közös felelőssége kell hogy legyen, vállaljanak ebben felelősséget a nyugateurópai államok is. Ma talán úgy tűnhet, ez Görögország és Olaszország problémája, azonban az őszi parlamenti vitához hasonlóan ezúttal is