Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 7. kedd (160. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - RIG LAJOS (Jobbik):
4211 feladatellátási helyen oktatási intézményeket, és még sorolhatnám, hogy miből állt az a 200 milliárd forint, amit kivontak. Mi viszont a társadalmi megbecsültségét vissza akartuk adni ennek a pályának, ezért hirdettük meg elsőként az ága zatok közül a pedagógusok körében azt az életpályaprogramot, amelyben nagyon nagy mértékű béremelés is volt, amelynek a költségvetési plusz forrásnövelő tétele már az első évben is 34 milliárd forint volt, aztán 120, és minden évben 30 milliárd fölötti. Ha önök támogatják a jövő évi költségvetést ma és a jövő hétfőn, akkor ezzel további 38 milliárd forintot tudnak adni a pedagógusok bérére. Amennyiben viszont nem támogatják, akkor nem támogatják azt a plusz 38 milliárd forintot, amivel a pedagógusok számára nyújtható megbecsülést anyagi formában jelentő béremelést a költségvetési törvény tartalmazza. Ennek természetesen vannak alelemei, amelyek mutatják, hogy a minőségi bérekre is mennyit kívánunk költeni, hiszen ebből a 38 milliárdból 14 milliárd kifejezett en a minőségre való ösztönzésre megy. A diákok számára az a legfontosabb, hogy minél felkészültebbek legyenek a tanáraik, akik maguk is pedagógus I. fokozatból pedagógus II. fokozatba akarnak lépni, vagy előre akarnak lépni mesterpedagógusnak, vagy előre a karnak lépni kutatótanárnak. Nekik külön, az ő minőségi munkavégzésük ösztönzésére tartalmaz a jövő évi költségvetés plusz 14 milliárd forintot a korábbiakhoz képest. Ebből is látszik, hogy igyekszünk a diákokból kiindulni, és akik a diákok számára a legna gyobb áldozatot hozzák meg, és még önmagukat is igyekeznek továbbképezni vagy magasabb fokozatba juttatni, azoknak különleges, extratámogatást ad a költségvetésből a kormányzat. A másik fontos mód, ahogy igyekeztünk a pedagógusoknak járó tiszteletet megadn i, az a köznevelési kerekasztal összehívása (Ikotity István a szakértői páholyhoz megy és ott beszélget.) , ahol napról napra gyakorló pedagógusoknak - én szívesen beszélek az ön hátának is, képviselő úr, de én sem háttal hallgattam önt (Az elnök csenget.) ; ez is a tisztelet egyfajta megnyilvánulása , tehát ahol gyakorló pedagógusoknak, gyakorló iskolaigazgatóknak igyekeztünk a véleményét becsatornázni. Nyolc munkacsoportban hétről hétre összeülve próbáltunk ott javítani a köznevelési kerekasztal munkáján b elül, ahol arra szükség volt, és azt mondom, hogy sikeres volt ez a munka, hiszen a parlament asztalán fekszik az a terjedelmes törvénycsomag, amivel igyekszünk a korábbi működtetési és fenntartási problémákból adódó kérdéseket rendezni, hiszen mindenért e gy kézbe kerül a felelősség, egységes lesz az oktatás irányítása, és mindez megnövekszik a működtetésre fordítható költségek 100 milliárdos megemelésével. Köszönöm szépen. (Taps a KDNP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlé s! A Jobbik képviselőcsoportjából „Semmelweisterv 3:0 - avagy elérkezett a változás szele Budapesten?” címmel Rig Lajos képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Rig Lajos képviselő úré a szó. Parancsoljon, képviselő úr! RIG LAJOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 3.0, tehát nem 3:0 a Semmelweisterv javára, inkább a hátrányára. Úgy gondolom, ha visszatekintünk az elmúlt évtizedekre, akkor el lehet azt mondani, hogy a szocialisták egészségügyrombolása ut án folytatódott a Fidesz egészségügyrombolása is. Emlékszünk még arra, amikor kasszákat helyeztünk el eszméletlen betegek mellé, és ez a szocialisták bűne, illetve bevezették a vizitdíjat, majd sorra zártak be olyan kórházakat, amelyekről kiderült, hogy s zükség van rájuk. Elérkezett 2010, amikor az akkori Fideszkormány letett az asztalra egy Semmelweisterv nevű förmedvényt, amelynek az egyik célja és előirányzata az volt, hogy a vidéki kórházakat strukturálisan átalakítsa. Az volt az indok, hogy ettől ga zdaságosabb, fenntarthatóbb, átláthatóbb lesz a rendszer, és jóval nagyobb mértékben kezelhető az az adósságállomány, ami évek alatt