Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 7. kedd (160. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP):
4207 Közeleg a labdarúgóEurópabajnokság, pár nap múlva kezdődik, majd azt követi egy olimpia, és az elmúlt másfél év biztonsági kihívásai azt mondatják velünk, hogy mind Magyarországnak, mind Európának radikálisan megváltozott és sajnos romlott az esélye a bi ztonságos mindennapi élethez. E megváltozott biztonsági körülmények között kell a mindennapjainkat úgy rendezni, hogy a terroristák ne érjék el céljukat, ne a rettegés és a félelem legyen a mindennapok része, azonban a felkészülés és az előrelátás legalább annyira fontos, mint a pánik elkerülése és a félelemtől mentes mindennapi élet. Ebben a nemzetközi viszonyrendszerben két fontos döntés áll most előttünk a mai napon: az egyik az alaptörvényjavaslat, amely lassan fél éve tematizálja a magyar közvéleményt, a második pedig a Belügyminisztérium által előterjesztett széles körű javaslatcsomag a terrorizmus elleni hatékonyabb fellépésről. Az Alaptörvény módosítási folyamata már technikai értelemben is elfogadhatatlan volt, hiszen nem kezelték sem a Szocialista Pártot, sem a többi ellenzéki pártot partnerként, hanem a médián keresztül üzengetve, alapvetően pártpolitikai célokra felhasználva próbálják áterőltetni az Alaptörvény módosítását, amely, el kell mondani, kétségkívül az eredeti változathoz képest emészthe tőbbnek tűnne, azonban teljesen világos, hogy attól, hogy emészthetőbb, még semmilyen szükség nincs rá, nincs szükség újabb különleges jogrendre. Több kísérletet is tettek a kormánypártok, valamint a Honvédelmi Minisztérium, hogy bemutassa, hogy miért van szükség egy ilyen különleges jogrendszerre, azonban ez nem sikerült egyáltalán meggyőzően. Azt a következtetést vontuk le, hogy továbbra is a pártpolitikai célok megvalósítását szolgálja és a propagandát ennek az alaptörvényjavaslatnak a napirenden tartása . A honvédség jogállásáról valóban kellene vitát nyitni, azonban ehhez nincs szükség újabb különleges jogrendre, hanem le kellene ülni és érdemben áttekinteni a honvédség helyzetét. Ebben a Szocialista Párt partner lenne, azonban az a mellébeszélés, ami ek örül zajlik, azt mondatja velünk, hogy valójában nem ez a cél, nem a honvédség jogállásának a rendezése a cél, hanem valójában az, hogy hibást és bűnbakot keressenek a kormánypártok. Benyújtásra került a Belügyminisztérium javaslatcsomagja, ami hosszú hóna pok egyeztetése után jutott el a nem támogatható szintről a támogatható szintre. Sok minden változáson ment keresztül. Befogadtak ellenzéki javaslatokat, köztük a Szocialista Párt javaslatát, amely a büntető törvénykönyv érdemi módosításáról szól, hogy a t errorcselekmények már megelőzhetőek legyenek, és a bizonyítási eljárásban a rendőrségnek és az ügyészségnek könnyebb legyen, már a propagandát, a finanszírozást és az előkészület előkészületét is büntetni lehessen, hogy ne kelljen megvárni, amíg valaki Kal asnyikovval vagy bombamellénnyel követ el terrorcselekményt. A jogállamot sértő javaslatok kikerültek a törvénycsomagból. A teljesség igénye nélkül kiemelném a tömegrendezvények parttalan korlátozását, valamint a felhasználók és az alkalmazásszolgáltatók b üntetőjogi felelősségét, hiszen ezek elfogadhatatlanok lettek volna. Ezért a szocialista frakció ennek a támogatásáról döntött, természetesen a pártpolitikát félretéve a magyar és az európai emberek biztonsága érdekében. Viszont a Nemzetbiztonsági bizottsá g elnökeként elmondom, hogy szigorú és alapos felügyelet alatt fogjuk tartani az újonnan létrejövő titkosszolgálatot, a koordinatív titkosszolgálati funkciót is betöltő Tibeket, és már a megalakulásától fogva fokozott ellenőrzést gyakorlunk felette. Összeg zésül: arra kérjük a kormánypártokat, hogy ne legyen - futballnyelven - döntetlen a mai nap, tehát a terrorcsomag támogatása és az Alaptörvény elutasítása ne legyen 1:1, hanem a magyar emberek győzzenek és a magyar emberek biztonsága győzzön: vonják vissza az alaptörvényjavaslatot, támogassuk a terrorcsomag törvényjavaslatát, és kezdjünk érdemi párbeszédet a honvédség jogállásáról, hogyan lehetne segíteni a rendőrségnek és a nemzetbiztonsági szolgálatoknak egyegy súlyos helyzet esetén, azonban ehhez nincs szükség újabb különleges