Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - Napirend utáni felszólalók: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
4198 Köszönöm, képviselő úr. Magyar Zoltán jobbikos képviselő úr napirend utáni felszólalásának címe: „Átc somagolt dömpingáru, feketén beömlő, lejárt szavatosságú, patkányürülékes, áfacsalt és hamisított importszemét élelmiszerbe fullad a hazai fogyasztó?” Öné a szó, képviselő úr. (0.00) MAGYAR ZOLTÁN ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képvisel őtársaim! Fűszerpaprika, meggy, alma, méz, paradicsom, tojás, dinnye, UHT tej, fokhagyma, bor. Csak pár azok közül a termékek közül, amelyek termesztéséhez, előállításához kiválóan megfelel hazánk klímája. Többségük esetében sajnos javarészt mégsem a hazai termékek dominálnak a boltok polcain. Sőt, folyamatosan veszítjük el hungarikumaink lehetőségeit is, és azon zöldségek, gyümölcsök, amelyek anno világhírnevet hoztak a magyar mezőgazdaságnak, ma sok esetben visszaszorulóban vannak. Elárasztják piacainkat és a multik polcait azok az olcsó, silány minőségű importáruk, amelyek többek között az imént felsorolt termékeket, élelmiszereket váltják fel. A gyakran áfacsalt, nyomott árú dömpingtermékek hatása a magyar mezőgazdaságra és ezen keresztül hatványozottan a vidékre, de közvetve egyébként a városokra is beláthatatlan következményekkel bír. Nézzük meg, mondjuk, a fokhagyma esetét, ahol a korábban teljes szintű hazai ellátottsága mára 50 százalék import és 50 százalék saját előállításra esett vissza. De még ez t a siralmas arányt is rontja az a tény, hogy a hazainak hitt termék bizony nem mindig hazai. Nem ritka ugyanis az az eset, hogy a kínai importfokhagymát itthon átcsomagolják és magyarként adják el. Erre több bizonyíték is napvilágot látott az elmúlt idősz akban. Mindeközben a vidéken, Makó környékén egyre többen hagynak fel a fokhagyma termesztésével és térnek át a gabonára. Hiszen annak jóval alacsonyabb a bekerülési értéke, kisebb a ráfordításigénye. Egy hektárra vetítve ez egy egész nagyságrenddel kevese bb befektetést igényel. De ha már szóba került Kína és az import, a hazai mézet is meg kell említenem. Egyik legfontosabb rákfenéje szintén Kínából érkezik olyan ipari méz formájában, amely fogyasztásra ugyan nem alkalmas, de legalább olcsó, és a vásárló m ég megkülönböztetni sem tudja, hiszen a címkén történő feltüntetés még mindig nem alkalmas arra a legapróbb és legelvárhatóbb feladatra, hogy megtudjuk, tartalmaze ipari mézet az adott termék. Ebben a kérdésben is sok javaslatot tettünk le az asztalra, sz akmai konferenciát hívtam össze, és a kormány elé tettük ezeket a javaslatokat, ami kétségtelenül komplex. Nem azt állítom, hogy ezt egyetlenegy döntéssel meg lehet oldani, de legalább a probléma fontosságát fölismerhették volna, és legalább elindulhattun k volna arra az útra, ami aztán elvezet odáig, hogy legalább ezen termékek jelentős része hazai előállítású legyen. De nézhetjük az almát, dinnyét, meggyet. És tudom én, hogy az orosz embargóra hivatkoznak ezekben a kérdésekben leginkább, hogy ez vetette vissza ezen termékeknek az eladhatóságát, de azért azt is vizsgáljuk meg, hogy ki a legnagyobb nyertese az orosz embargónak. Éppen az az USA, aki leginkább szorgalmazta annak létrejöttét. Fontos lenne egyébként például a fűszerpaprikáról is beszélni. Koráb ban a Magyar Gasztronómiai Egyesület szervezésében egy paprikatesztre került sor, ahol 19 mintavétel alkalmával, ezeket egyébként kisboltokból, szupermarketekből és kéz alól is szerezték be, kiderült, hogy nemcsak minőségi problémák vannak a hazai kínálat többségével, hanem azok még ennek tetejében nem is magyar termékek. Sok esetben külföldi alapanyagból, külföldön gyártották őket. A helyzet pedig azóta is változatlan. A fűszerpaprika méltán híres múltjából évről évre veszít, sőt termésterületéből is folya matosan szorul vissza. Beszélhetnénk a tejről is, bár gondolom, kormányoldalról erről most nem szívesen beszélnének. Egymást érik a tejtermelők tüntetései, és itt is nemcsak az érdekvédelmi szervezetekről és a gazdákról van szó, hanem bizony a társadalom e gyre fogékonyabb erre a kérdéskörre, és egyre inkább féltőn tekinthetünk a magyar tejre. Ha azonnali és radikális beavatkozás nem történik, félő, hogy rövid idő alatt nem marad magyar tej.
