Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 29. hétfő (130. szám) - A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
420 Azt is elmondtuk és megkérdeztük, hogy miért kell egyáltalán a taón keresztül a forrásokat biztosítani, amikor decemberben van egy kormányhatározat arról, hogy ugyanúgy 19 milliárd forintot 9,59,5 milliárd forint felosztással 2016ban és ’17ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fog a zrt. rendelkezésére bocsátani. Erre sem kaptunk választ, hogy vajon miért jó ez. Mind a kettő közpénz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól kapott költségvetési pénz is közpénz és a taón keresztül juttatott forrás is közpénz. De hogy miért kell ezt, önök erre sem adtak választ. Elmondtuk az aggályainkat, hogy a taóval kapcsolatosan pont az ellenőrzéssel vannak súlyos problémák. Tehát maguk a taobevételek a sportág i szakszövetségeknél is nagyon sokszor ellenőrizhetetlenek, nem látjuk a pénznek az útját. Kértük, hogy adjanak ezekre is választ. Semmiféle választ nem kaptunk. Tehát föltettünk olyan kérdéseket, amelyek véleményünk szerint nagyon fontos kérdések, amelyek az átláthatóságot és főleg az ellenőrzés lehetőségét hivatottak megkérdőjelezni, és kérdeztük meg önöktől, hogy hogyan lesz, önök semmire nem adtak választ. Ha önök nem adnak semmire választ, ha önök úgy gondolják, hogy egyedül meg tudják ezt oldani, akko r próbálják meg. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ebben nem vesz részt és nem fogja önöket támogatni, és majd a normál hozzászólásomban el fogom mondani azt is, hogy ennek milyen súlyos következményei lehetnek egyébként az olimpiai pályázatra vonatkozóan. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Cseresnyés Péter államtitkár urat mint előterjesztőt, most vagy a vita későbbi szakaszában kíván szólni. (Cseresnyés Pé ter: A végén.) Államtitkár úr jelzi, a vita későbbi szakaszában kíván felszólalni. Tisztelt Országgyűlés! A Gazdasági bizottság mint kijelölt bizottság nem állított előadót. Most képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót Varga László képviselő ú rnak, MSZPképviselőcsoport. DR. VARGA LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sokszor vitatkoztunk már a társasági adóról szóló törvényjavaslatokról. Elmondtam az általános vita sorá n is, hogy 2011 óta folyamatosan az asztalon van a társasági adókedvezmény rendszere öt látványcsapatsportág tekintetében. Nem eretnek gondolat ez eredendően, hiszen mindig elmondom, hogy a 2010 előtti szocialista kormányok is alkalmaztak ilyen kedvezmény lehetőséget például színház- és filmművészet tekintetében. Nagy reményeink voltak nekünk is, hogy a sporttámogatások ezen módja dinamizálhatja az öt látványcsapatsportágat. A reményeink nagyon gyorsan átváltottak csalódásba. Láthatjuk, hogy az első évben már a négy másik látványcsapatsportágnak nyújtott összes társaságiadókedvezménylehetőséget meghaladta egyedül a felcsúti utánpótlásakadémia támogatási összege. Sok vita van erről a közéletben; ez egész egyszerűen felháborító. Több újságcikk is született az elmúlt időszakban, mintegy 11 milliárd az az össztámogatás, amit sikerült ezen 1600 lelkes kis település nagy múltú klubjának és akadémiájának elnyerni. Az első tavaszi fordulóban ebből egy, az utánpótlásakadémián nevelkedett játékost sikerült az NB Ibe kiállítani. (19.20) No, hát 11 milliárdért egy játékos, nem igényel ez szerintem több kommentárt. Aki látta ezt a területet, az szerintem önmagában is érzi azt a nagyon komoly értékválságot és problémát, amit igazából ez az egész ügy jelent. Ez határoz ottan elutasítandó. Számos visszaélés látszik, a rendszert átláthatóbbá, ellenőrizhetővé kéne tenni, merthogy egyébként, ahogy az elején elmondtuk, ez kisebb kluboknak komoly támogatási lehetőséget jelenthetne. Nyilván néhányaknak jelent is, akik valóban j ól használják. Ehhez képest ilyen előzmények után, ne haragudjanak, ehhez a törvényjavaslathoz nem sok pozitív érzésünk volt már az első pillanattól fogva. Hiszen azt gondoljuk, hogy a források