Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - A XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - CSIZI PÉTER (Fidesz):
4183 megrendezni az olimpiát, akkor az olyan infrastrukturális fejlesztéseket jelentene azoknak a fogyatékkal élő embereknek, akiknek nem lenne egyébként lehetőségük erre az akadálymentesítésre, s mondott egy gondolatot, hogy minden országban, így Magyarországon is, meggyőződése, hogy egy paralimpia megrendezése, az egy szellemi akadálymentesítés le nne az országban, hiszen az emberek látnák testközelből ezeket a sportolókat nap mint nap, találkoznának velük, és teljesen másképp állnának hozzá. Ez is haszon. Ki se lehet fejezni, hogy mekkora haszon például egy ilyen, ezt pénzben kifejezni nem lehet. Egy dolgot nem szeretnék, a politikusoknak is van felelőssége. Nem értek önnel egyet, én nem arra apellálok, hogy Jobbikkormány lesze 2024ben vagy nem, énszerintem pont nem számít. Az lenne a jó, hogyha nem számítana, hogy ki lesz 2024ben kormányon. En nek egy pártokon, politikán fölül álló eseménynek kellene lennie, és pont az a legnagyobb veszély egyébként, hogy politikai csatározások színtere legyen akár az olimpiai pályázat és akár a rendezés kérdése is. El kellene ezt felejteni, fölül kellene tudni emelkedni, vannak a sportnak olyan részei - nem a stadionépítésekre gondolok, hanem pont az ilyen részekre , amik abszolút politikamentesen kellene hogy végbemenjenek, mert innentől kezdve lehetne előrelépni, lehetnének olyan ügyek, kellenek, hogy legyene k olyan ügyek, amiket nem a politika határoz meg. Én elhiszem egyébként akármilyen képviselőről, hogy ugyanúgy szereti a sportot és szeretne érte tenni, teljesen mindegy, hogy milyen színekben indul, ugyanúgy, mint ahogy nem foglalkozom azzal, hogy egyeg y olimpikonunk, egyegy kiváló sportolónk éppen egy szavazás alkalmával kire szavaz, mert nem ez számít, az számít, hogy a sport területén ő mit végez el. Tehát én azt szeretném, hogy nehogy a politikai csatározások színterén feláldozzuk akár az olimpiai pályázatot és akár (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) egyébként hogyha megnyerjük akkor az olimpia rendezését is… - szerintem politika felett kell hogy álljon ez az egész. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkere t leteltét.) Én így állok hozzá, s amíg tudom, addig segítem is ezt a munkát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Csizi Péter képviselő úrnak, Fidesz. CSIZI PÉTER ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Folyt atom Szilágyi képviselő úr dicséretét, hiszen megint egyet kell önnel értenem. Én magam is azt mondtam, hogy az olimpia megszervezése nem politikai kérdés, és egyébként pedig nem csak Magyarország kérdése. A magyarországi, a budapesti olimpia gyakorlatilag a magyarok közös olimpiája lenne itt a Kárpátmedencében. Azok a határok, amik itt Trianont követően körbevették szűken vett országunkat, azok is fölbomlanának egyébként egy olimpia megszervezése, egy magyarországi olimpia megszervezése kapcsán, hiszen az ért egy vajdasági sportoló, egy székely sportoló győzelme valahol a mi győzelmünk is. És ha mondjuk, egy székely sportoló Budapesten érne el vagy netalántán, mondjuk, Pécsett érne el az olimpián sikereket, az mindannyiunk számára és az egész történelem irá nti hűségünk számára egy nagy nemzetegyesítés is lenne. (23.00) És azt gondolom, sorolhatnánk Szilágyi képviselő úrral az érveket, hiszen ő előhozta a paralimpia kérdését is, és valóban ez talán hibánk is, hogy mindig csak olimpiáról beszélünk, amikor nagy on sikeresek vagyunk a paralimpiát tekintve is. Én Pécs országgyűlési képviselője vagyok, mi magunk több mint 6 paralimpiai aranyérmet hoztunk Magyarországra, Pásztory Dórától elkezdve Sors Tamásig, és minden esetben egyébként nemcsak egy paralimpiai bajno kot kapott Magyarország, hanem egy olyan lokálpatrióta pécsit, akik a mai napig is visszajárnak az iskolákba, oktatják a fiatalokat a hitre, a hűségre és a hazaszeretetre.