Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - WITZMANN MIHÁLY (Fidesz):
4138 A 2016. évi központi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásához a kijelölt Költségvetési bizottságon kívül egyedül a Magyarországi nemzet iségek bizottsága csatlakozott. A részletes vitát bizottságunk május 18án megtartotta, ahol igazán érdemi vita nem alakult ki. A bizottság által megfogalmazott véleményt T/10534/10. irományszámon találhatják meg a hálózaton, amelyben megállapításra került , hogy az indítvány a határozati házszabálynak megfelel. A 2015. évi törvény módosítására azért van szükség, mert a 2016. évi költségvetés tavaly tavaszi elfogadása óta számos olyan igény, folyamat merült fel, amelyekre választ kellett adni. Örvendetes, ho gy egy olyan költségvetési módosításról beszélhetünk, ami nem elvon, hanem pluszforrásokat biztosít, mindezt úgy, hogy a pénzforgalmi hiányt nem érinti, valamint a változások egyenlegsemlegessége következtében az államadósságot sem növeli. A kiadási oldalo n jelentkező többletek fedezetét a 2015. évi folyamatokból adódó magasabb adóbevételek - társasági adó, általános forgalmi adó, jövedéki adó, személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó , illetékbevételek, valamint a 2016. évben kedvezően jelentkez ő költségvetési folyamatok biztosítják. A többletforrás növeléséhez hozzájárultak az adófizetési morál javítása érdekében hozott kormányzati intézkedések, például az EKÁER, az online pénztárgépek bekötése. Ahogy a bizottsági ülésen is elhangzott, érdekes t ény, hogy a nem várt kedvezőtlen első negyedévi GDPadat nem mutatkozik meg a költségvetés első negyedévi bevételein. Úgy vélem, ebből kiindulva joggal gondolhatjuk, hogy csak időleges visszaesésről van szó. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel a javasla t olyan intézkedéseire, amelyek jelentős többletforrást biztosítanak például a „Modern városok” programra, az Irinyi János iparstratégiai tervre, az otthonteremtési programra, útfelújításokra, azt kérem a tisztelt képviselőtársaimtól, hogy a holnapi szavaz áson és a jövő heti zárószavazáson támogassák az indítványt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Megkérdezem Banai Péter Benő államtitkár urat, kíváne most hozzászólni. (Jelzésre:) Nem kíván. Akkor most a képviselői hozzászólások következnek. Ennek keretében elsőként Witzmann Mihály képviselő úrnak adom meg a szót. WITZMANN MIHÁLY ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan törvényjavaslat fekszik előttünk, amely módosítani kívánja olyan formában az idei költségvetést, hogy az nem megszorításokat és nem elvonásokat tartalmaz, ahogy egyébként azt korábban sajnos a korábbi szocialista kormányoknál számtalanszor tapasztalhattuk, hanem tulajdon képpen mondhatjuk azt, hogy jelentős többletforrásokat kíván fordítani oktatásra, otthonteremtésre, „Modern városok” programra és többek között iparfejlesztésre egyaránt. Örömmel mondhatjuk, hogy ma már megteheti mindezt a kormány, hiszen a vártnál kedvező bben alakulnak a költségvetési folyamatok, és több adó folyik be a tervezettnél. A törvényjavaslat általános vitájára egyébként, ahogy a bizottságunk alelnöke, Szűcs Lajos kollégám is említette, május 13án került sor, majd ezt követően a Költségvetési biz ottság május 18án a részletes vitát is lefolytatta. A képviselői módosító javaslatok természetesen beérkeztek, amelyek közül többet is támogatott a bizottság, tekintettel arra, hogy a költségvetési törvényeknél a Költségvetési bizottság egyben törvényalko tási bizottságként is eljár, az úgynevezett TABszakaszban további módosító szándékot fogalmazott meg, és összegző módosító javaslatot nyújtott be, amely a parlamenti hálózaton megtalálható a T/10534/12. irományszámon. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék m eg, hogy felszólalásomban ezen módosítók közül csak a legfontosabbakat emeljem ki. A 2. pont szerint emelkedik a bírói illetményalap, ennek megfelelően 2016. szeptember 30ig 391 600 forint, október 1től pedig 411 180 forint lesz ennek mértéke. A 7.