Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - A jövedéki adóról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
4133 hiszen célzott előirányzattá fog válni, úgynevezett pántlikázott pénz lesz, és a turizmus vendéglátás ágazatát, fejlesztését fogja elősegíteni, majd nyilván külön döntés alapján. A cafetériával kapcsolatban pedig újra szeret ném hangsúlyozni, hogy márpedig igenis az Európai Unió kaszálta el az Erzsébetutalványt, a kormánynak nem volt szándéka ezt megszüntetni, az Európai Unió kegyetlen döntése az, ami ezt elveszi a magyar emberektől. Azt már kevésbé értem, hogy mi a probléma azzal egyébként, hogy a cafetériarendszerben százezer forint évi juttatás forintban fog megtörténni, hiszen ennél kedvezőbbet nehéz elképzelni, hiszen ezt a munkavállalók arra fogják költeni, amire ők szeretnék. Amikor tehát az MSZP azt mondja, hogy növel ni kell a fogyasztók által elkölthető jövedelmet, akkor ez a rendszerátalakítás, a cafetériarendszerátalakítás pontosan ezt szolgálja, mondhatnám azt is, hogy az MSZP elvárásainak is teljesen megfelel az átalakítás. Én is szeretném hangsúlyozni, hogy ö sszességében az adótörvénycsomag fő üzenete és tartalmi mondandója az adó- és az adminisztrációcsökkentés, a vállalkozóknak, a munkáltatóknak, a munkavállalóknak a megsegítése egyrészt az anyagi, adótörvények módosításával, másrészt pedig a munkaerőmobili tás támogatásával. Nem beszélünk róla, de nagyon fontos eleme az adótörvénycsomagnak a gazdaság fehérítése. Azért ne feledjük el, hogy a kormány az elmúlt hat évben jelentős eredményeket tudott ezen a téren felmutatni, és összegyűjtve a tapasztalatokat tov ább szigorítjuk, bővítjük a Nemzeti Adó- és Vámhivatal lehetőségeit, eszköztárát arra vonatkozóan, hogy hogyan tudja behajtani azokat az adókat, amelyeket bizonyos adózói körök nem szeretnének befizetni, tehát ezáltal a költségvetést csorbítják - gondolok itt az EKÁER rendszer szigorítására vagy a végrehajtás terén tett eszközjavító intézkedésekre. Összességében az adótörvénycsomag a kormány politikai céljait szolgálja olyan tekintetben, hogy mind a munkavállalóknak, mind a munkáltatóknak, a családoknak, a vállalkozóknak könnyebb lesz az adótörvények elfogadását követően, hiszen ez érinti a kis- és középvállalkozói réteget, segít a nagyvállalkozói rétegnek is, különösen, elsősorban a kutatásfejlesztés terén, összességében mindenkinek egy lépés lesz előre, h ogyha hatályba lépnek az adótörvény módosításai. Ezért kérem az Országgyűlést, hogy fogadja el az adótörvényt a holnapi nap során. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. (19.10) A jövedéki adóról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Most soron következik a jövedéki adóról szóló előterjesztéshez benyújtott bi zottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjesztés T/10539. számon és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetőek. A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság állásp ontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Mengyi Rolandnak, a bizottság előadójának. DR. MENGYI ROLAND, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2016. június 2ai ülésen a tagok megtá rgyalták a jövedéki adóról szóló T/10539. számú törvényjavaslatot. A bizottság az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést 22 igen szavazattal, 7 nem ellenében, valamint 3 tartózkodás mellett fogadta el és nyújtotta be az Országgyűlésnek. Az ö sszegző módosító javaslat tartalmazza a Gazdasági bizottság